Kétszázhetvenmillió ide, vagy oda...
Mik ezek?
XBár 270 millió forinttal többe kerül, mint ahogyan eredetileg tervezték, de megvalósul a városi művelődési ház felújítása az idén.
Miszler Miklós a Dombóvári Projektmenedzsment Nonprofit. Kft. ügyvezetője kérdésünkre elmondta, április elsejével megkezdi a munkát a kivitelező, akinek árajánlatát elfogadta az önkormányzat.
A Faktor Kft. és a Swietelsky Kft. alkotta konzorcium mintegy 970 millió forintért vállalta el az épület teljes felújítását, ám a beérkezett elfogadható pályázatok közül még így is a két cég ajánlata volt a legolcsóbb.
– Az önkormányzat elfogadta ezt, még ha magasabb költségekkel is, mivel fontosnak tartja, hogy megvalósuljon a felújítás – tette hozzá. A város több, mint 590 millió forint támogatást nyert a Dél-dunántúli Fejlesztési Ügynökség pályázatán erre a célra. Ehhez az összeghez eredetileg kétszáz millió forint önerővel kellett volna hozzájárulni, amit viszont meg kellett toldani a költségvetésből újabb 270 millióval.
Ebből az összegből nemcsak a külső homlokzatot újítják fel, hanem épülnek új színháztermek, megfelelő hang- és fénytechnikával, a büfét pedig átalakítják kávézóvá. A víz-, szennyvíz és villamoshálózatot is korszerűsítenék július végéig.
A projekt az Európa Kulturális Fővárosa 2010 programhoz kapcsolódik. A Tolna megyei település lesz ugyanis az egyik helyszíne a nemzetközi diákszínjátszó találkozónak.
Áprilisban kezdődik a művelődési ház felújítása, ehhez azonban addig ki kell költöznie a könyvtárnak és a szervezeteknek (Fotó: Tilinger Sándor)
Miszler Miklós hozzátette, a szerződések aláírása folyamatban van a konzorciummal, emellett április 1-jéig ki kell költöznie a művelődési háznak, hogy az építkezést meg lehessen kezdeni.
Farkas János, a művelődési ház igazgatója kérdésünkre elmondta, a költözködés már folyamatban van, a szervezői iroda a Dombó Pál utca 3-ban folytatja a munkát áprilistól. A kisebb rendezvények és s civil szervezetek, csoportok a Német Házban kapnak helyet, a nagyobb rendezvényeket az Apáczai iskola dísztermében illetve szabadtéren szervezik meg.
– A kulturális kínálat nem csökken az átmeneti változások miatt, s várhatóan fennakadások sem lesznek a programok szervezésében. Annak ellenére, hogy a munkánk emiatt nehezebb lesz és több lesz, hiszen különböző helyeken lesz majd a raktárunk, a hang és fénytechnikánk és a szervező iroda – húzta alá az igazgató.
Megváltozhat a szegények élettere
A város egy másik nagy projektje is révbe érni látszik. Miszler Miklós elmondta, a Dombóvár szociális városrehabilitációs pályázata is jó úton halad, tegnap adták át a regionális fejlesztési ügynökségnek a második forduló pályázati dokumentációját. Cél a társadalmi és szociális problémákkal sújtott településrészeken a lakókörülmények javítása. Emellett az ott – Kakasdombon, Erzsébet és Petőfi utcákban – élők esélyeit, szociális helyzetét javítanák. Miszler Miklós elmondta, a pályázati pénzből felújítanának mintegy 30 önkormányzati és magánlakást.
A városi tulajdonban lévő, komfort nélküli ingatlanokat összkomfortossá alakítják a tervek szerint, amellett megújulhat az Arany János tér, a Zsinagóga épülete, amelyben egy művészeti galériát is kialakítanának a tervek szerint. A pályázatba még belefér az is, hogy egy Pajtaszínházat, és amellett egy közösségi központot is kialakítson a város az Erzsébet utcában.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Keressük 2010 legelbűvölőbb ifjú párját!
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bognár Jenő | Bor Barna | Dr. Fischer Sándor | Dr. Puskás Imre | Éger László | Gellei Imre | Gulyás Róbert | Halmai Gáborné | Hirt Ferenc | Horváth István | Kovács József | Kozmann György | Mittler István | Módos Ernő | Potápi Árpád | Sümegi Zoltán | Szabó Loránd | Tamás Zsolt | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!


