Közkívánatra Dénes bácsi lett a szenior vadászklub elnöke
Mik ezek?
XKorábban beszámoltunk arról, hogy Tolna Megyei Vadászkamara kezdeményezésére 2009. novemberében egy tartalmas kirándulás során elindult megyénkben az „idős” vadászok klubélete. A kezdeményezés megfelelő táptalajra talált és a szeniorok önszerveződésének eredményeként - természetesen a kamara közreműködésével - 2010. május 17-én ténylegesen megalakult a 70. életévüket betöltött Tolna megyei vadászok klubja.
Az alakuló ülést egy nívós szakmai rendezvény előzte meg, a szépkorú vadászok megtekintették a Decsi Vadásztársaság gondozásában lévő Cserenc pusztai vadászházban található, a Sárköz életét bemutató kiállítást. A tárlatvezetést fiatalos hévvel a klub egyik leendő tagja, Beödök Bertalan tartotta. Az ezt követő ebéd után került sor a szervezet alakuló ülésére, ahol elsőként az elnököt választották meg.
Annak ellenére, hogy az elnök személyének kérdése már korábban körvonalazódott és bár a jelenlévők teljes konszenzusban voltak e téren, a dolog mégsem ment annyira egyszerűen. Mert igaz ugyan, hogy az nem volt kérdéses, ki legyen a szervezet első embere - ebben teljes volt a leendő tagok egyetértése -, de mint kiderült, ebben a korban már nem olyan forrófejűek és bevállalósak az emberek, mint fiatalabb éveikben.
Azon kívül a leendő elnök szerénységét is le kellett győzniük a jelenlévőknek. Végül több kortesbeszédet követően jutottak teljes konszenzusra a hetvenesek: Farkas Dénest, mindenki „Dénes bácsi”-ját, jelölték a posztra, aki látva az egyetértést, beadta a derekát és vállalta e nemes tisztséget. Ezt követően az új elnök megkezdte a munkát és a tagok közreműködésével megfogalmazták a klub alapelveit, valamint az éves programot.
Az ülésén a kamara részéről jelen volt Kocsner Antal elnök és Király István titkár is. Az elnök beszédében tájékoztatta a klubtagokat és annak elnökét, hogy a szervezet jövőbeni működéséhez a kamara minden formában hozzájárul, legyen az szervezési, vagy akár anyagi segítség.
A nap további része igen kellemes beszélgetéssel zajlott, amelyen előkerültek a tagok legjobb borai is.
Ki lehet a szenior vadászklub tagja?
Az alapszabály szerint a szenior klub tagja lehet az arra jogosult vadász, jelentkezés alapján. A jogosultság a 70. életév betöltése. A jelentkezőket automatikusan fogadja a szervezet. A klub 2010. évi programtervének megtárgyalása során az a megállapodás született, hogy legalább egy közös vadászaton vesznek részt a tagok, és további egy-két vadászvacsorát és szakmai programot szerveznek.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









