Magasra TETT-ék a mércét
Mik ezek?
X– Akárcsak három évvel ezelőtt, a Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló (NRHT) avatásakor, úgy a mai nap is az ünneplésé – mondta október 6-án a bátaapáti telephelyen szervezett ünnepség résztvevőinek Faragó László.
–Zökkenőmentesen sikerült ideszállítani a felszíni tárolóban elhelyezhető háromezer kis- és közepes radioaktivitású szilárd- és tömöríthető hulladékokat tartalmazó hordót a paksi atomerőműből, amelynek utolsó darabjai ma érkeztek meg – tette hozzá.
A Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. (RHK Kft.) koordinációs és gazdasági igazgatója, az NRHT korábbi vezetője sikeresnek nevezte az elmúlt három évet, amelyben nagy szerepet tulajdonított a tárolóban dolgozó munkatársainak, az RHK-nak és a Paksi Atomerőmű Zrt.-nek is.
László Zoltán telephelyvezető (jobbról) kalauzolta a háromezredik hordó megérkezés alkalmából szervezett ünnepség résztvevőit a technológiai épületben (Fotó: Mártonfai Dénes)
Mint mondta, a következő szállítások akkor várhatóak, amikor elkészül a földalatti tárolótér, illetve az ahhoz tartozó üzemeltetési technológia. Faragó László azt is hangsúlyozta, több éve húzódó problémát orvosolt a tároló megépítése, mert elkezdődhetett a kis aktivitású hulladékok kiszállítása a paksi atomerőműből.
László Zoltán, az NRHT jelenlegi vezetője kalauzolta a közel negyven személyből álló delegációt az ünnepségen. A vendégek figyelemmel kísérhették az utolsó nyolc hordó elhelyezését a technológiai épületben. A munka közben arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy a felszíni tárolóban kilencesével betonkonténerekbe helyezik majd el az acélhordókat, amelyek így kerülnek le végső helyükre. Előtte azonban úgynevezett technológiai átvizsgálást tartanak az öt százalékán a hordónkénti aktivitás újbóli feltérképezése érdekében.
– Minden azzal kezdődött, hogy a Bátaapátiban élők hozzájárultak a tárolóval kapcsolatos kutatások elindításához – mondta Bagdy László, a TETT kommunikációs referense, aki a tároló kialakításának főbb mérföldköveit vette nagyító alá. – A geológiai kutatásokból kiderült, hogy a térségben fellelhető gránit alkalmas kis- és közepes radioaktivitású hulladékok befogadására.
Rendkívül fontos volt a 2005-ös ügydöntő népszavazás is, amelyen a lakosság egyértelműen támogatta a tároló megépítését, ezt követően pedig az a parlamenti döntés, amely kimondta, hogy elkezdődhetnek a munkálatok. A felszíni létesítményeket 2008-ban avattuk. A technológiai épület 3000 hordó átmeneti tárolására kapott engedélyt, amelynek utolsó darabjai idén október 6-án – a többihez hasonlóan – sikeresen megérkeztek.
Mindeközben folyamatosan zajlott a földfelszín alatti rész kialakítása is. A tároló aknák várhatóan jövő év végére kerülnek olyan állapotba, hogy a betonkonténerekbe helyezett hordók beszállítása elkezdődhet – tette hozzá Bagdy László.
Megnyugvás a lakosság számára a zavartalan működés
Darabos Józsefné Bátaapáti polgármestere, a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás (TETT) elnöke is örömteli eseménynek nevezte a 3000. hordó megérkezését. Mint elmondta, a mérések és a szakemberek beszámolói mindenkit megnyugvással tölthetnek el, hiszen ezek is alátámasztják, hogy zavartalanul működik a telep. A környéken élők nevében is reményét fejezte ki, hogy a jövőben sem lesz ez másképpen.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









