Magyar valóság 2009: minden harmadik ember a létminimumon
Mik ezek?
XDecember óta nőtt azoknak a száma, akik ruháért, cipőért, élelmiszerért állnak sorba valamelyik segélyszervezetnél. Már karácsony előtt lehetett látni, hogy az elmúlt évhez viszonyítva sokat romlott a helyzet. Tömegével jöttek csomagokért, mondta Gulyás Katalin, a Vöröskereszt megyei elnöke. Ha a hideg tovább tart, valamit ki kell találni, mert egyre több a rászoruló, tette hozzá. Ruhaneműt sokan felajánlanak, de élelmiszert és készpénzt nagyon kevesen. Nem ritka az sem, hogy azért keresik fel a Vöröskereszt- vagy a Máltai Szeretetszolgálat városi irodáit, hogy anyagi támogatást kérjenek, mert a számláikat nem tudják kifizetni és félő, hogy elveszítik a fejük felől a lakást is – mondta Lemle Béláné, a Máltai Szeretetszolgálat Szekszárdi Szervezetének az elnöke.
A létminimum – a statisztikai hivatal adatai szerint – tavaly havi 66 271 forint volt. Nem hivatalos adatok szerint a megyében, a lakosság harminc százaléka még ekkora jövedelemre sem számíthat havonta.
Ki számít szegénynek, kérdeztük, a sárszentlőrinci születésű Kocsis István szociológust, aki a Magyar Szegénység Elleni Hálózat országos koordinátora. Akinek nincs lakása, ismerősöknél, rokonoknál húzza meg magát, nincs jövedelme, legfeljebb alkalmi munkából van egy kis bevétele, arra azt mondjuk abszolút szegény. Aki egészségtelenül táplálkozik, rosszak a lakhatási körülményei, elhanyagolt az egészségi állapota, nincs lehetősége nyaralni, nem jár a gyerek külön órára, ez a család a relatívan szegény, mondta a koordinátor. Ez utóbbiak száma pár hónapon belül tovább nő, hiszen országosan több mint 25 ezer embernek szűnt meg a munkája október óta.
Vidéken rosszabb a helyzet mint városban, mert ott eddig is kevés munkahely volt, elhelyezkedésre szinte semmi remény. Nem véletlen, hogy a falvak környékén látványosan tűnnek el az erdők. Emelkedni fog a létminimum alatt élők száma és tovább nő a megélhetési bűnözés is, mondta Kocsis István.
– Elváltam, albérletbe költöztem, ennek a rezsijét fizettem, mert volt munkám – mondta Herczeg József. Másfél éve munkanélküli lettem, azóta gyakorlatilag hajléktalan vagyok. Vannak ismerőseim, akik megengedik, hogy náluk a pajtában aludjak. A tél a nehezebb, mert alkalmi munka is alig akad, ilyenkor kevés a pénzem, de tavasztól őszig hívnak dolgozni a földekre és akkor megkeresem a havi 40 ezer forintot is. Sajnos ebből nem tudnék félre tenni vagy albérletet fizetni, de arra jó, hogy ilyenkor a gyerekeimet elviszem vasárnaponként cukrászdába.
A megye kis falvaiban – Kölesden, Miszlán, Kistormáson, Varsádon, Szakadáton, Udvariban, Szárazdon, Keszőhidegkúton, Mucsiban – az elszegényedés már már tragikus, mondta Kótainé Nagy Katalin, a Létminimum Alatt Élők Társaságának Tolna megyei elnöke. Számtalan család fordul a társasághoz segítségért akiknél már kikapcsolták a villanyt, vizet. A napokban egy nyugdíjas házaspár sírva kért támogatást, mert kettőjük nyugdíja nyolcvannyolc ezer forint, de ebből, banki törlesztést is kell fizetni. Gyógyszerre már hónapok óta nem jut, megélhetésre is csak harmincezer. Sokan vettek fel gyors, könnyen jött hiteleket, csak azért, hogy ne kapcsolják ki a villanyt, de ezek háromszorosát kell most visszafizetniük.
Kótainé Nagy Katalin elmondta, egyre több a lopás a falvakban, amelyekben gyerekek is részt vesznek. Sajnos egyre kevesebb azoknak a vállalkozásoknak, magánszemélyeknek a száma, akik bármilyen segítséget fel tudnak ajánlani.
Néhány elgondolkodtató adat
A létminimum alakulása
2005 53 307 Ft
2006 56 408 Ft
2007 60 128 Ft
2008 66 271 Ft
Forrás: KSH
A minimálbér alakulása
2006-ban 62 500 Ft/fő
2007-ben 65 500 Ft/fő
2008-ban 69 000 Ft/fő
2009-ben 71 500 Ft/fő
Forrás: APEH
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 26 hozzászólás érkezett-
26. Ht.beszóló 2009. február 20. 21:33
Köszi "helyebítő". :)
Sokat javítottál a hangulaton. :)
Az euro még mindig 300 felett. :) -
25. helyesbítő 2009. február 20. 20:30
A közölt havi létminimum összege nem 2008-ra, hanem 2007-re vonatkozik, s az idősor adataihoz is a közlés éve jelent meg az oldalon, nem a vonatkozási időszak.
-
24. Ht.beszóló 2009. február 20. 19:46
309 az euro. "Csókolom, megszakadhatok?" (Bikini)
-
23. Ht.beszóló 2009. február 20. 19:44
P! Köszi a tévedhetetlenséget, nem élek vele vissza! :)
Időnként azért szoktam szándékosan hibázni, hogy lássák, emberből vagyok én is, tehát tévedek. ) :) :) ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ De tehetséges vagyok! :D :D
-
22. Ht.beszóló 2009. február 20. 19:39
Az "Egészséges erotika" alapmű. Ahogy a "Csapd le csacsi" is és a "Tanú", meg nem sorolom...a többit. Vannak.
De titokban Gáspár Győző és David Hasselhoff fan vagyok. :):) :)
Légy résen! (Így is, meg "amúgy" is.) -
21. Pokolterror. 2009. február 20. 19:32
Ht.!
Az egészséges erotikát se hagyd ki kérlek! Legalább a filmes kultúrának jót tett a szoci! Na de a témánál maradva, akkor már télleg jobb lenne, ha megvennék a 15 millás audit, minthogy ugyanennyiért egy évig használjanak egy másikat! Persze legjobb volna, ha mindannyian szednék a sátorfájukat, de maradjunk a földön.... Viszont rájöttem, hogy mégis tévedhetetlen vagy.... mert mégis alapos -
20. vörös lepel 2009. február 20. 19:30
Jóléti rendszerváltást! A jóléti államok kora lejárt. Jól az agyunkba vésik. Már a zsigereinkben érezzük. Meddig tűrjük még?
-
19. qw 2009. február 20. 19:27
ki a fa..om ez a molnár
-
18. Ht.beszóló 2009. február 20. 19:24
Pokolterror, nem akarok nagyon belebonyolódni, (jó filmeket vettem ma akciósan, pl. "Balatoni retro", "Állami Áruház", megnézném) de az 1 és 2, majd a többi hozzászólásomat alapul véve várom a tévedésemmel való szembesítésedet. :) :)
De jelezd, ha ne vegyelek komolyan. :) -
17. Pokolterror. 2009. február 20. 19:14
Ht.!
Nem! Tényleg azt hittem, hogy alapos ember vagy ;)
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Hamvas István | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









