Megismerte a halálfélelmet, már önmagát is másképp látja
Mik ezek?
XAzt viszont még maga sem gondolta volna, hogy a valóság túl is szárnyalja: tavaly egy két hónapos expedíció részese volt az Atlanti-óceánon. Néhány hónap már eltelt, amióta Ferenczi Zsolt hazatért az Atlanti-óceánon tett nomád expedícióról, de még most is élénken élnek benne az emlékek, sőt álmodik is a hajóútról. Jó pár éve tervezte, hogy elad mindent, autót, motort, vesz egy hajót és körbevitorlázza a Földközi-tengert.
Pontosan kiszámolták a napi kenyér-, víz- és üzemanyag adagot. Négyen mindössze tíz négyzetméteren osztoztak, így hajóztak két hónapon át (Fotó: TN)
A barátok, ismerősök hitték is, nem is, aki hitte, az meg le akarta beszélni. Zsolti azt mondja, ő viszont tudta, hogy eljön a pillanat. Mivel édesapja horgász, vadász – sokat voltak vízen. Mentek a Dunára, Balatonra. Tengeri tapasztalata viszont legfeljebb búvárkodásban volt, vitorlázásban nem. Amúgy mindent szeret, aminek köze van az adrenalinhoz. – Snowboard, motorozás, jégboard, szörf, biciklizés, kajak-kenu, lovaglás – ilyen elmebetegségekkel vagyok megáldva, árulja el nevetve. Hozzáfűzi, főleg az új dolgok iránti vágy hajtja. – Az emberek belefásulnak a munkájukba, az életükbe. Ezt a helyzetet apró dolgokkal meg lehetne változtatni. Én ezeket keresem.
Ez esetben viszont valójában a kaland találta meg a dunaföldvári férfit. Egyiptomban, egy egyszerű turistaúton barátkozott össze egy „vitorlás emberrel”, akinek azt találta mondani, hogy bármilyen expedícióban részt venne. Ez már el is felejtődött, amikor néhány héttel később érkezett egy telefon: haza kellene hozni egy hajót… Előbb úgy volt, hogy az Azori-szigetekről. Utána kiderült, hogy a Karib-tengerről. Az út – mivel nem teljesen hazáig jöttek – mintegy ötezer kilométer volt és több mint két hónapig tartott.
Négyen vettek részt a kalandos úton, a kapitány, Méder István tapasztalt hajós volt, de az óceánon ő sem járt, ketten viszont – beleértve Zsoltit is – teljesen zöldfülűek voltak. Valójában a járművük sem éppen erre az útra való volt: egy 9,5 méteres tavi katamaránon szelték át az Atlanti-óceánt. Repülővel mentek Santa Luciára, ahol két-három hétig tartott, amíg felkészítették a hajót. – Nem mondhatnám, hogy jó állapotban volt – vázolta helyzetüket Ferenczi Zsolt. A hajó felkészítése után bespájzoltak: azaz feltöltötték az éléskamrát napra kiszámolva a kenyeret, vizet, üzemanyagot.
Aztán kalandra fel! Nagyjából sejtették, mire vállalkoztak, de még így sem volt egyszerű, hiszen négyen osztoztak tíz négyzetméteren. A humor és kalandvágy átsegítette őket a nehézségeken, a félelem és az unalom viszont megnehezítette a dolgukat. Volt mindkettő – fogalmaz a fiatal földvári kalandor. Mint mondja, volt egy műholdas telefonjuk, amin a kapitány információkat kapott a hajótulajdonostól az időjárásról.
Ha tudták, hogy jön a vihar, megerősítették a köteleket, beszigetelték az ablakokat. És bíztak a jó szerencsében. Zsolti számára nem volt újdonság a veszély, de itt igazi halálfélelemmel kellett megküzdeniük. Tíz-tizenöt méteres hullámok, másfél hétig tartó vihar tette őket próbára. Mint mesélte, nagyon meglepte, hogy az Atlanti-óceán tele van szeméttel, ládák, hordók, konténerek, felborult csónakok úsznak a vízen, vagy lapulnak a vízszint alatt néhány méterrel azzal fenyegetve, hogy ha nekimennek, elsüllyednek. Katamaránon egyébként sem volt kéjutazás az expedíció. Nemcsak azért, mert kicsi, hanem, mert nem vágja a hullámokat, hanem beléjük csapódik, így megállás nélkül 20-30 centiket ugrált minden.
Ferenczi Zsolt elárulta, ha csörögne a telefon, akár holnap újra útnak indulna egy új kalandra
Természetesen nemcsak ilyen, hanem feledhetetlen pozitív élményekkel is gazdagodtak. A Karib-tengert nem úgy járták végig, mint a turisták. Szigetről szigetre mentek, egyrészt, hogy kipróbálják a hajót, másrészt, hogy feltankoljanak élelemmel, és persze, hogy mindent lássanak. Nomádként utaztak, ha találtak tiszta vizű kutat, ittak, ha tudtak, fürödtek, ha romlófélben volt a gyümölcs, dzsemet csináltak belőle, ha a tej vált ihatatlanná, túrót.
– Kihajoltam a hajó orránál és delfineket simogattam, bálnával versenyeztünk, láttuk a zöldfényt, amiről a Karib-tenger kalózaiban is szó van, meg a világító algákat az óceánon – idézte fel. A leghosszabb idő, amit egyfolytában vízen töltöttek, harmincegy nap volt. A hajót végül „csak” az Azori-szigetekig hozták, ott már muszáj volt elvégezni rajta egy nagyjavítást, mert egyre rosszabb állapotba került. – Tudtuk végig, hogy „süllyedünk”, két szivatytyú ment egész nap.
Hobbija minden, ami veszélyes és újdonság
Ferenczi Zsolt 1980. július 17-én született, Dunaföldváron él. A Pécsi Tudományegyetemen szociológiát hallgatott, még egy éve hátra van. Egy építőipari vállalkozásban érdekelt, tetovál, fotózik, motoros újságnak készít illusztrációkat, illetve fest: képet, falat, autót, motort. Egyedülálló. Hobbija minden, ami veszélyes és minden, ami újdonság. Régi álma volt, hogy körbehajózza a Földközi-tengert, tavaly az Atlanti-óceánt szelte át. Szeretne egyszer végigkajakozni a Dunán és nagyon régi álma, hogy ellovagoljon a kínai nagy falig...
Egy-egy óránként 1820 liter vizet szivattyúzott – mondta. Azt sem titkolta, hogy az expedíció mély nyomot hagyott benne. Leginkább fejben. Egyrészt megtanulta becsülni az apró dolgokat, hiszen most már tudja, hogy egy kocka sós vízben elázott csokoládé milyen nagy érték. Persze nemcsak a kézzelfogható dolgokat, hanem az otthont, családot is másképpen látja. Illetve önmagáról is sok mindent megtanult.
Mert voltak ugyan problémák, gondok, de felénél sem tartott az energiájának. – Olyan érzésem van – ami persze nem igaz – hogy bármit kibírok, ez pedig mindennél többet ér. És közel sem gondoltam, hogy ennyire alkalmazkodó leszek, hogy ilyen jól bírom – tette még hozzá. És persze azt is, ha csörögne a telefon, holnap újra útra kelne, mert – ahogy mondják – a vitorlázást vagy megutálja valaki, vagy rabja lesz. Vele ez utóbbi történt. – Mindenkinek azt javaslom, próbálja ki – teszi hozzá végül.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. inaktív 2012. január 9. 17:58
Na ez az,amit csak a hülyék és a megszállottak csinálnak.
És ezt jó értelemben mondom.
Jó volt olvasni.
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









