Megszólalt a lelkiismerete az új polgármesternek
Mik ezek?
XAzt mondja, a helyi közéletben korábban nemigen vett részt, viszont a helyi lakosság nagy részével folyamatosan kapcsolatban volt a munkája révén, hiszen tizenkét éve dolgozik Harcon körzeti orvosi ápolónőként. Ám az is igaz, hogy még az előző önkormányzati ciklusban ő tett először észrevételeket az önkormányzat működésével kapcsolatban, az akkori képviselőknek írt levelével, ami nagy visszhangot váltott ki Harcon.
Korábban is többen győzködték, hogy induljon el polgármester-jelöltként, de ő most is csak az utolsó pillanatban „adta be a derekát”, amikor a többiek már javában gyűjtötték az ajánlásokat. Igazából a sorsra bízta magát, de elárulta, ha alulmarad a korábbi polgármesterrel szemben a választáson, más településen keresett volna magának munkát.
A medinai származású, negyvenkilenc éves, három gyermekes családanya így azonban folytatja ápolónői munkáját helyben, és nem lesz főállású polgármester. Úgy ítéli meg, hogy az új képviselőkkel jól, demokratikusan együtt tudnak majd dolgozni: „énkormányzat” helyett önkormányzatot szeretne.
Konkrét lépésekről még nem tudott beszámolni, hiszen ahhoz előbb meg kell ismernie a község anyagi helyzetét, amibe eddig nem láthatott bele. A legfontosabb feladatnak mindenesetre a béke, a nyugalom helyreállítását tekinti a megosztott faluban. Úgy véli, erre bőven kell időt hagyni az embereknek, az új vezetésnek pedig nem a számonkéréssel, a támadással kell foglalkoznia, hanem azzal, hogy megtalálják a legjobb lehetőségeket Harc boldogulása érdekében.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 6 hozzászólás érkezett-
6. 2 Miki 2011. szeptember 14. 14:19
Nó egy nő a vezérkarban. Ez kezdetnek nem rossz! Gratulálok Harc tisztába tevéséhez,nem lesz egyszerű. Hogy ne kelljen rettegni a csontvázaktól ,legjobb ha mindenkinek megírja a felmondást. Régebben a vezérrel együtt eltemették a kiszolgáló személyzetet is. Manapság a temetés drága, de megbízhatókra cserélni a régi gárdát , az nagyon előnyös . Főleg,ha nem akar Dombóvári hibába esni..
-
5. tizedes87 2011. szeptember 14. 10:51
Akkor a volt Polgi visszamegy rendőrnek?
Rendőrséghez mint testülethez ritkán vesznek vissza embereket, mert nem egy átjáróház, igen kemény Északi hátszél kell hozzá. A köpönyegkiforgatókat meg pláne nem szereti a vezérkar. -
4. tűzróka 2011. szeptember 13. 21:38
Ha a kedves polgármester asszony mégis úgy döntene, hogy számon kéri elődjét tudnék pár tippet a számára!;)
-
3. tűzróka 2011. szeptember 13. 21:13
Korrupció mentes,sikeres önkormányzati munkát! Vigyázzon a szekrényajtó nyitásoknál, nehogy valami csontváz agyonüsse! Mutasson példát elődjének, hogyan kell tisztességesen vezetni egy önkormányzatot, stiklik és alapítványi pénzmosások nélkül. Sok sikert!
-
2. egy erdelyi 2011. szeptember 13. 11:07
Jut eszembe...Bocsánat, a Kozsónak nem eszébe jutnak a melódiák, hanem megkomponálja azokat. Számítógéppel.
-
1. egy erdelyi 2011. szeptember 13. 11:05
Ha a "lelkiismeret megszólal", akkor egy idő után minden nő "beadja a derekát"...
Szólok majd a Kozsónak, hogy ha legközelebb valami fájintos kis melódia az eszébe jut, akkor az új slágergyanús szerzeményének a megszövegezésével tegyen egy próbát itt. :) Szíve tiszta melegével van esély, ez látszik.
Amúgy a nők inkább béketeremtők, mint nem, - mondjuk a háztájiban van, hogy csapkodják a tányért és költöznek a mamához. Meg ki látott már nőket szuronyrohamra készülve?
A fentiektől függetlenül a Siposné érezze jól magát és legyen sikeres. Pontosan azért, mert a fentiek nem a Siposnéra vonatkoztandóak.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









