Megvan az atomerőmű új vezérigazgatója!
Mik ezek?
XAz igazgatóság tagjává választották Süli Jánost, Szuper Józsefet, Löffler Gábort, dr. Harangozó Tamást és Szakács Tibort, a felügyelő bizottságnak pedig március 24-től tagja lett Faller Dezső és Herke Attila.
Süli János (jobbról) és Mittler István kommunikációs igazgató (Fotó: Gottvald Károly)
A közgyűlés felmentette Kovács József vezérigazgatót, aki 2005. január 12-e óta töltötte be ezt a posztot. A helyére kinevezett Süli János 1980 óta dolgozik a paksi atomerőműben. Üzembe helyező mérnökként kezdett, volt osztályvezető, főosztályvezető, műszaki igazgató illetve az elmúlt öt évben üzemviteli igazgató. Az új vezérigazgató azt mondta, hogy a biztonság szem előtt tartása mellett a lehető legtöbb villamos energia termelése az elsődleges cél. Hozzátette, hogy bízik benne, hogy az atomerőmű bővítését nem befolyásolja Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondása, és a parlament elvi hozzájárulását adja két blokk építéséhez.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 9 hozzászólás érkezett-
9. dorin 2009. március 24. 23:01
1,2,1,2 nevű hozzászólót kérdezném: milyen 4. blokk épül?
Mennyi hülyeséget össsze tudnak hordani ezeken a fórumokon az emberek! Isten bocsássa meg nekik korlátaikat. -
8. DEPA 2009. március 24. 17:03
Meg kellene kapargatni Kapolyi László cégét, a Kárpát Energo Zrt-t, amelynek igazgatási elnöke Molnár László. Továbbá Szász Andrást, a Kajmán szigeti Power Inwestments Internacional offschore cég vezető tisztségviselőjét, továbbá a MVM vezérét! Az nem véletlen, hogy erre még a HÍR TV oknyomozó riporterei sem nyitottak! Találgathattok, hogy miért ?
-
7. DEBA 2009. március 24. 16:21
Szomorú tény, hogy ezek szerint (is!) a béka segge alatt van a "hatalom" részéről a helyi nyílvánosság szándéka, az állampogárok részéről pedig ennek kikövetelése, a részvételi demokrácia!
Az csak hab a tortán, hogy ezekben a kérdésekben az u.n. "közszolgálati" média is bizonytalankodik, én nem találja meg a maga helyét. -
6. 1,2,1,2 2009. március 24. 15:38
Senkinek semmi köze hozzá. Titok és kész! titok ebben az országban sok minden kérem. Épül a 4.blokk is. Orbán rakja majd le az alapkövet kérem, mert ez is az Ő találmány volt. Most épül a pálya is. (M6) Felét Orsós adja át a másik felét Ferenc testvér. De minden titok.
-
5. Csab 2009. március 24. 10:50
http://index.hu/gazdasag/magyar/2009/03/10/mvm-milliardok_offshore_cegeknek/
A Pa Zrt.-nél is folytak belső vizsgálatok az ügy kapcsán.
2009. január 12. Menesztik a Vértesi Erőmű vezérigazgatóját és teljes igazgatóságát
2009. márc 23. ugyanez Pakson
Érthetetlen hogy a híradásokban szó sem esett, okokról és az eltűnt, átmosott milliárdokról -
4. pzrt 2009. március 23. 22:17
Ez már csúcs! Hol élünk? Miért nem hallhatunk az okokról? Ha bárki is elsikált 10 forintot is,azt nekünk jogunkban áll tudni.
-
3. atomos-nyugdíjas 2009. március 23. 16:43
25 éve ismerem mindkét embert, szakmailag és emberileg is jó fejek. Nem tudom a váltás okát, de Kovács Józsinak kijár a köszönet, Jánosnak pedig sok sikert, hajrá PSE!!! keresztül is
-
2. DEBA 2009. március 23. 14:11
Lám! A helycsere már meg volt, ám még mindig nem kaptunk választ a MIÉRT?-re. Ez a titkosított helyzet jó táptalajt ad a találgatásra!
Tolna megyében (ahol az esemény történik) tényleg nincs egy épkézláb oknyomozó újságíró? -
1. gratulálok 2009. március 23. 13:26
János! Jó munkát neked és sok sikert az igazgatói székben.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









