TEOL

- Mi volt a kedvenc sportága?
- Szertornáztam és futottam. Amikor az egyetemen beválogattak a futócsapatba, megkérdezték: hol tanultam futni? - A szőlőben - válaszoltam, mert amikor a gazda megzavart bennünket cseresznyézés közben, hát menekülni kellett...

- Mikor volt, amikor már nemcsak futott a szőlőben, hanem ott is ragadt?
-  Talán 16 éves lehettem.

- A szülők vették rá a munkára?
- Nem. Nagyapámnak kellett segíteni, bár ő még 76 éves korában is permetezett. Főleg a vízhordásban serénykedtem.  A hagyományos szőlőművelés akkoriban nem volt egyszerű. A tőkés művelési mód sok munkát adott: a metszés, a zöldmunka és a permetezés mellett sarabolni is kellett. Nagyapám azt akarta, hogy kertész legyek. De láttam, hogy mennyi dolog van a szőlővel, inkább agrármérnökire mentem.

Nálunk az volt a szokás, hogy ha a fiú megnősül, akkor szőlőt kap, hogy gazdálkodjon vele. Hát érdekes ajándék volt. Jó szokásomhoz híven mindent fölírtam, kiszámoltam, hiszen az egyetemen ezt sulykolták belénk. A hagyományos kadarka megdolgoztatja a gazdát: amikor összeadtam, hogy mennyit dolgoztam és mennyit költöttem, még a szakmunkás órabérnek a fele sem jött ki. Szerettem a szőlőt, de ennyire nem!
 
- Mekkora birtokot kapott?
- Hatszáz négyszögölt. Két évig műveltem, aztán ott hagytam az egészet. Nem voltam vele egyedül. Akkor már a téeszben dolgoztam, s indult szőlőrekonstrukció. Egerben tanulmányoztuk a telepítést, a kordonos szőlők nagyon tetszettek.  Szekszárdon gyorsan telepítettem nyolcszáz négyszögölt.

  Most is a piac diktál, de hát tagadhatatlanul van érzelem is a dologban. Például azért telepítettem traminit, mert most is ez az egyik kedvencem...

- Az ott maradt Isten hírével?
- Igen. Akkortájt mindenki otthagyta a régi területeket. Ma már benőtte a csalit, az akác.

- Az új telepítést jobban szerette?
- Igen. Sokan mondták, nagy a nyolcszáz öl, fele is elég lenne. Azt mondtam az aggodalmaskodóknak: négyszáznak a termését megisszuk a barátokkal, a többit meg eladjuk, hogy fedezze a költségeket. Persze akkor is írtam a kiadásokat, de ez a befektetés már a harmadik évben megtérült. Ez már tetszett. Kialakítottam a stratégiát is: ha a szőlő volt a drágább, akkor azt adtuk le, ha a bor, akkor feldolgoztuk.

- Milyen fajtákat termelt?
- Rizlingszilvánit, traminit és olaszrizlinget.
 
- De hát ezek fehérek!
- Akkor ezért fizettek többet. De egyre inkább keresték a vörösbort, amit először nagyapám szőlőjéből készítettem. A fehér egyre inkább háttérbe szorult.
 
- Miért nem honosodott itt meg a fehérszőlő?
- Mert a kékből jobb bort lehetett készíteni. Tavaly, az év végén kóstoltunk egy német szilvánert. A számban éreztem az évtizedekkel korábbi zöldszilváni íz világát... Annak idején, a negyvenes évek előtt  még viszonylag sok fehérszőlőt termeltek, egy-egy jó fajta vesszejét jobban kellett őrizni, mint az aranyat. Tavasszal ugyanis lelopták a tőkéről a vesszőt, és oltványt készítettek belőle. Valahogy a régi fajtákhoz vonzódom. A városszerte ismert Koltai néniék akkor már országos aranyérmeket nyertek a kadarkával. Annak is emlékszem az ízére, pedig nem most volt, amikor kóstoltam.

- Jól ismeri a kadarkát... Hányféle kadarka van?
- Még megsaccolni is lehetetlen. A legszebbeket szaporították tovább, a nagyobb fürtű, gazdagabb zamatút választották. Az egyetemen a sors is irányított. Sok mindent tanultunk, de a vizsgán nemesítésből a szőlőnemesítést húztam, kertészetből pedig a szőlő metszését. A borkóstolást is tanították. Amikor vizet ittam, azt is megrágtam. Cukkoltak is érte a barátaim. Mondtam nekik: bocsánat, de így kell kóstolni...
 
- Mikor látott komolyabb üzletet a szőlészkedésben?
- Amikor az új, egyharmad hektárnyi telepítés termőre fordult, már láttam, hogy van értelme. Ez is a harmadik évben megtérült. Voltak olyan évek, hogy 80 ezer forintot kaptam a szőlőért, ami akkor egy Zsiguli ára volt. Sőt, még néhány hektó borom is lett. Most három hektár terméséért sem adnak egy autót. Akkor úgy láttam, minél több van, annál többet lehet vele keresni.

- Hogyan reagált a piac változására?
- Amikor erősödött az igény a vörösbor iránt, akkor kék szőlőt vásároltam. De bajban voltam, mert nem találtam elég jó minőségű, szép szőlőt, vagy éppen nem jutott. Inkább telepítettem. 1984-ben újra nekiláttam számolni, hogy érdemes-e új ültetvényt telepíteni. Az jött ki, hogy nem.

Mégis tettem egy kísérletet: építettem pincét és tanyát. Ez is gyorsan megtérült. Ha szőlőt termeltem volna, akkor ráfizetek, de mivel bort készítettem belőle, így megérte.  Ez most is így van. Csak a szőlő termelése veszélyes, ha bort is készítünk a termésből, akkor már jobb a helyzet. De ha hozzátesszük a vendéglátást is, akkor tisztességes haszonnal lehet dolgozni.
 
- Most hány hektáron gazdálkodnak?
- Kilencven hektáron és még ekkora területről vásárolunk szőlőt.

- Mitől függ, hogy milyen bort készít?
- Most is a piac diktál, de hát tagadhatatlanul van érzelem is a dologban. Például azért telepítettem traminit, mert most is ez az egyik kedvencem... Rendre megküzdök érte. Egyszer a szüretelők azt kérték, egy idő után cseréljem le őket, mert nem szednek ennyi kicsi fürtöt. Ha nem teszem meg, többet nem jönnek. És még nem is tudták: mennyi munka volt vele, amíg a szüretig eljutottunk... Most is van belőle vagy fél hektár. És hát milyen a sors? Egy másik illatos fajtával, az Irsai Olivérrel bekerültünk a tíz legjobb újborba. Vagy ilyen a Mészi kadarka, amelyhez szintén vonzódom.


Az interjút teljes terjedelmében elolvashatják a Tolnai Népújság január 14-i, szombati számában!