Ne kockáztasson! Többet veszthet, mint nyerhet
Mik ezek?
XTavaly a betakarítási időszakban, aratáskor, majd a kukorica vágásánál több gazdálkodó is jelezte szerkesztőségünk felé, hogy megállították a rendőrök és útvonalengedélyt kértek tőlük. Akinél nem volt, azt megbüntették. Az elmúlt hetek szakmai rendezvényein ismét napirendre került a téma több településen is.
A törvény nem új, ennek ellenére a termelőknek egy széles rétege még mindig nincs tisztában azzal, pontosan milyen szabályt is kell betartaniuk, mikor és hol kell útvonalengedélyt kérni, az mennyibe kerül, mikor kell villogót, vagy más néven megkülönböztető jelzést használniuk.
A közlekedési felügyelet munkatársai (balról: Fritz Zoltán, Kovács Gábor és Hársfalvi László) tegnap Báta határában ellenőriztek Fotó: Gottvald Károly
Juhász István, a Magyar Közút Zrt. megyei igazgatóságának műszaki tervezési osztályvezetője elmondta, hazánkban útvonalengedély-köteles az a jármű (kombájn, traktor, a mögötte lévő pótkocsi, mezőgazdasági munkagép, vagy kamion), amelynek meghaladja az össztömege a 40 tonnát, vagy a tengelyterhelése a 10 tonnát.
A szélesség is számít: külön engedélyt kell kérni a 255 centiméternél terebélyesebb járműre, amibe a rakomány is beleszámít. Ugyanez érvényes, ha 4 méternél magasabb, illetve a hosszúsága több 12 méternél, avagy járműszerelvénnyel együtt 16,5 méternél hosszabb. Szintén útvonalengedélyt kell kérnie a gazdálkodónak, ha egy normál méretű traktorra tárcsa van felszerelve, és azzal a közútra kimegy, tette hozzá a szakember.
Az útvonalengedélyt a közútkezelőnél lehet kérni. Az egy alkalomra érvényes engedély kiállításának díja 1200 forint, de az eset sürgősségétől, bonyolultságától és a szállítási távolságtól függően elérheti akár a 10 800 forintot is. Mezőgazdasági gépjárművekre éves engedélyt is lehet kérni, de csak kistérségi használatra (ami a kiindulástól számított 20 kilométeres sugarú körzetet jelent), ennek díja 14 400 forint. Tavaly egyébként ötven százalékkal több útvonalengedélyt adtak ki, mint egy évvel korábban.
A megkülönböztető jelzés a legtöbb nagyméretű erőgépen, például kombájnon már gyárilag rajta van. Így a közúton használható, amikor kell. Egyébként pedig a sárga villogó felszerelését az illetékes városi rendőrkapitányságokon lehet kérni.
Molnár Ernő, a megyei rendőr-főkapitányság századosa kérdésünkre elmondta, az ellenőrzést a közlekedési hatóság, illetve a rendőrség végzi. Jegyzőkönyvet vesznek fel, ha nincs útvonalengedélye a járműnek. A közlekedési hatóság az üzembentartót pótdíj fizetésére kötelezi, mely az útvonalhasználati díj tízszerese, de 40 ezer forintnál nem lehet kevesebb, illetve megtilthatja a továbbközlekedést is. Emellett ha hiányzik az engedély, akár 300 ezer forint is lehet a rendőrség által kiszabott közigazgatási bírság mértéke, mondta a százados.
Kérelem, nyomtatvány, engedély, információ
Az útvonalengedély iránti kérelmet az erre a célra szolgáló nyomtatvány kitöltésével az engedélyező szervezethez kell benyújtani. Az engedélykérelem benyújtható a jármű üzembentartójának telephelye, vagy a jármű indulási helye szerinti közútkezelőnél, jelen esetben a Magyar Közút Zrt. Tolna Megyei Igazgatóságán. Ennek postacíme: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 1. Telefon: 06-74-555-111, fax: 74-555-140. Formanyomtatvány és egyéb információ elérhető a www.kozut.hu internetes oldalon is.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 8 hozzászólás érkezett-
8. pianínó 104 2010. február 16. 20:40
Egy tartalmas,fontos információkkal teli cikket olvashattunk!
"A megkülönböztető jelzés a legtöbb nagyméretű erőgépen, például kombájnon már gyárilag rajta van. Így a közúton használható, amikor kell. Egyébként pedig a sárga villogó felszerelését az illetékes városi rendőrkapitányságokon lehet kérni."
"mikor kell villogót, vagy más néven megkülönböztető jelzést használniuk."
A cikk írója precízen,tudálékosan magyarázza a "megkülönböztető jelzés" helyét,fontosságát...stb.,miközben halvány f...ja sincs hogy mi a különbség a megkülönböztető és a figyelmeztető jelzés között!Pedig van különbség,nagyon sok!!!Nem csak a színe más!!!!Belegondolni is rossz mi lenne ha minden p.....t-bocsánat GAZDA-kék lámpával közlekedne az utakon!!!Lehet hogy a cikk megírása előtt nem ártott volna elővenni egy KRESZ könyvet??? -
7. soför 2010. február 13. 16:36
Cégeket kellene büntetni nem a sofőrt! Ha nem kell túlsúllyal mennem jobban bírják a gumik,és jobban meglehet állni.
-
6. kamionos1 2010. február 9. 12:09
sajnos még mindig a munka adó vagy munkáltató meg követeli hogy nagyobb rakományt szállítson minta megengedett sok cégnél nem veszik figyelembe a veztési és pihenő idő betartását sem a műszaki paramétereket amelyik gépkocsi vezető nemet mond vagy bármire reagál kivan rúgva .
-
5. hathosszu 2010. február 9. 09:57
A közútkezelő azt bünteti, aki 9 és 15 óra között szabálysértést követ el.
Nézzétek meg a fás kamionokat napközben és este, 1 méter a különbség magasságban. -
4. hathosszu 2010. február 9. 09:53
Pl. A legelterjedtebb traktorral viszed a legelterjedtebb vetőgépet. MTZ+SPC6
Ez esetben elöl megy egy sárga villogós autó középen az MTZ sárga villogóval a végén egy sárga villogós autó.
Igy kéne, olyan lenne mint egy kormányzati konvoly.
Sárga villogót vehetsz, de használatához okmányiroda-rendőrség-okmányiroda kör és gondolom egy kis pénz kell. Mindegyik járműre külön-külön. -
3. bob 2010. február 9. 02:05
sárga villogót bárhol kaphat az ember ja és a sárga villogó nem megkülönböztető jelzés
-
2. Győzikée 2010. február 8. 22:41
Köszönjük Emese!
-
1. dicsak buksi 2010. február 8. 22:32
"mikor kell villogót, vagy más néven megkülönböztető jelzést használniuk."
Kicsit másabb néven figyelmeztető jelzés az a megkülönböztető... Traktoron, kombájnon a kék kicsit hülyén mutatna.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









