Negyven éve nem javult az áldatlan állapot - fotók!
Mik ezek?
XLátja azt a házat? Azt egy holland vette meg. Még az is ki van írva a kapura – igaz hollandul –, hogy "Vigyázz, a kutya harap". Itt nem sokan értik ezt. Az a másik ott egy angolé. Nagyon szép, csendes hely Medina-Szőlőhegy, vonzó a külföldiek számára – mondta Kiss Gábor.
A külterületen körülbelül száz ember lakik. Közülük egy idős hölgy, Szabadi Istvánné vödörrel a kezében igyekszik a házától mintegy nyolcvan méterre lévő közkúthoz.
Léptei nagyon óvatosak, csúszik a lejárt havas út, ami a pétek délelőtti mínusz öt fokos hidegben olyan, mint a korcsolyapálya. Többször is megteszi naponta ezt az utat, ha 12 vödör víz kell otthon, akkor tizenkétszer. Ennek ellenére nem nagyon panaszkodik.
– Egyelőre ez van. Most még nem is kell annyi víz, mint nyáron. Aszályos időben voltunk igazán bajban, ugyanis a fúrt kutak akkor a faluban kiszáradtak, s a legtöbb háznál hidrofór rendszer van. Mosni sem tudtam, mert az automata mosógépbe nem lehet ugye vizet tölteni.
A fiamék vitték be Szekszárdra a szennyest, s hozták vissza tisztán – mondta Szabadi Istvánné.
Közben megtelik a vödör, elindul hazafelé. A kérdésre, hogy ha kiépítenék a vízvezetéket ezen a falurészen, akkor ráköttetné-e a házát, azt mondja, nem tudja. Ezt meg kellene beszélnie a gyerekekkel, hogy ha lehetne, hogyan oldanák meg. Ám Kiss Gábor szerint nem sürgős még ezen gondolkodnia.
– Ez az egyik legnagyobb problémánk. Mármint, hogy nincs víz Szőlőhegyen. A jelenlegi polgármester harmadik ciklusát tölti, s eddig hiába fordultunk hozzá. Tudták, hogy Szőlőhegynek nincs vize. Ásott kutak vannak, de ezeknek a vize egészségtelen, fogyasztásra alkalmatlan. Ráadásul nyáron kiapadnak. Próbálom nyüstölni az önkormányzatot, hogy valami történjen. Negyven éve itt szinte semmi sem változott.
Az idén tavasszal legalább odáig eljutottunk, hogy fúrtak egy kutat egy vis maior pályázatnak köszönhetően, ami 180 méter mély, és egészséges a vize. Mint mondja, az ásott kutakra kapcsolódó vízrendszerekből nyert víz csak fürdésre, és a wc öblítésére alkalmas. Sokan, akik a kúttól messzebb laknak, ásványvizet vesznek a főzéshez, meg inni. Ők is. Naponta körülbelül tíz litert fogyasztanak. Ez egy évre vetítve több tízezer forint költséget jelent.
A kérdésre, hogy tűrik-e még ezt a szőlőhegyiek, azt válaszolta, az emberek zöme nagyon szeretné, ha a helyzet megváltozna, csak azt nem tudják, hogyan lenne rá lehetőségük. – Már rég meg lehetett, sőt kellett volna oldani ezt a problémát. Főleg ezen a rendezett településrészen. A legtöbb itt lakó kifizetné a rendszerhez való csatlakozás díját, még ha részletre is. Ám egyelőre arról nincs információnk, hogy itt történne valami, így nem is nagyon reménykedünk – mondta végül Kiss Gábor.
Januárban adja be a pályázatot az önkormányzat
Megkérdeztük Szalai László polgármestert, hogy Medina-Szőlőhegy problémáját mikor, s hogyan akarja megoldani az önkormányzat. Azt mondta, novemberben beadtak egy pályázatot, ami sajnos sikertelen volt. A következő, módosított változatot januárban adják be, amely azonban már nemcsak a külterület vízvezeték-rendszerére vonatkozik.
- Ez egy mikrotérségi pályázat, amely összekötné Harc, Szőlőhegy és Janyapuszta kútjait. Ugyanis az utóbbi lakói is hasonló problémával küzdenek. Az eredményhirdetés márciusban lesz. Ha támogatja az Európai Unió a pályázatunkat, a több száz millió forintos beruházás a következő évben elkezdődhet. Körülbelül ötezer méter csövet kellene lefektetni, hogy az említett településeket összekössük - tette hozzá. Mint elmondta, tisztában van azzal, hogy a régi kutak vize egészségtelen, s természetesen azzal is, hogy a vízellátás önkormányzati kötelezettség.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
További linkek
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 210 hozzászólás érkezett-
210. 209! 2010. február 22. 21:41
De bele ám!Sokminden lesz ,amire a medve nem számít.A medve nem egy okos állat!...La Fontaine ezt már régen tudta róla.
-
209. Szergej bácsi meséi 2010. február 22. 18:31
...és akkor a nyúúúúúúl beleharapott a medve fenekebe!!
-
208. 777777777777777777777777777 2010. február 19. 22:59
Áruld már el,hogy ki az a nyúl!Csak a puska vitelével gondok ne legyenek.A puska fordítva is elsülhet.
-
207. 77777777777777777777777777777 2010. február 18. 20:23
Ki Ő? Miért indult el?LŐNI?,KIRE?
-
206. Haladunk 2010. február 18. 19:41
elindult a második nyul !
-
205. Monte Kukurikú 2010. február 17. 19:32
Legjobb védekezés a támadás!-mondta a kisegér és nekiugrott a macskának
-
204. még egy kicsit 2010. február 16. 20:42
de csak addig amíg okot adtok rá :-)
-
203. bizony bozony 2010. február 16. 15:31
Sokáig te sem fogsz már röhögni!!!!!!!!!
-
202. + 2010. február 15. 14:28
Vannak akik nem ücsörögtek a babérjaikon az almúlt időszakban.Megis lett a jutalmuk!!!Válasszatok hát olyan polgármestert, aki tud pártatlan maradni.Aztán a többit meglátjátok.
-
201. Szánalomnak!-nak 2010. február 14. 17:35
Mégjobban ki akarjátok magatokjat röhögtetni?
(ja én már ellapátoltam, és ettől jobban megy a falunak)
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Keressük 2010 legelbűvölőbb ifjú párját!
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bognár Jenő | Bor Barna | Dr. Fischer Sándor | Dr. Puskás Imre | Éger László | Gellei Imre | Gulyás Róbert | Halmai Gáborné | Hirt Ferenc | Horváth István | Kovács József | Kozmann György | Mittler István | Módos Ernő | Potápi Árpád | Sümegi Zoltán | Szabó Loránd | Tamás Zsolt | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!


