Nem adta kerítését a védőgátért - ilyen többet nem lesz
Mik ezek?
X– Az állampolgárnak kötelessége, hogy közreműködjön a katasztrófavédelemben, de nyilván nemcsak kötelezettségei vannak. Joga van ahhoz, hogy megismerje a környezetében lévő katasztrófaveszélyt, elsajátítsa a védekezési szabályokat.
A közreműködés akkor a leghatékonyabb, ha az önkéntes. Azonban arra az esetre is fel kell készülni, amikor az önkéntes segítség nem elegendő. Ekkor a jogszabályban foglalt „szigorúbb” megoldások következhetnek.
Veszélyhelyzetben elrendelhető az ideiglenes polgári védelmi szolgálat ellátása, élet- és vagyonmentés érdekében elrendelhető a mentésre alkalmas bármely jármű, műszaki eszköz vagy földmunkagép igénybevétele. A veszélyhelyzet elhárításához szükséges mértékben – kártalanítás mellett – elrendelhető az ingatlan igénybevétele, illetve az építmény részleges vagy teljes bontása, amennyiben feltétlenül szükséges.
Mácsai Antal azt emelte ki, a megelőzésre helyeződik a hangsúly
– Tudna ez utóbbira egy konkrét példát mondani?
– Megtörtént Magyarországon, hogy a védőgátat nem lehetett a legalkalmasabb helyen megépíteni, mert egyvalaki nem engedte kertje drótkerítésének ideiglenes megbontását. Meg kell tanulnunk, hogy katasztrófaveszély és veszélyhelyzet esetén, az ország, a megye, a település, azaz a többség érdeke előnyt élvez az egyéni érdekkel szemben.
– Miben nyilvánul meg, hogy a védekezés helyett a megelőzésre tevődik át a hangsúly?
– A biztonságot folyamatosan támadások érnek. Mik ezek? A folyók áradása, a nem kellően felügyelt veszélyes anyagok, a tüzek, robbanások, közlekedési balesetek stb.
A megelőzés lényege például a veszélyes anyagok gyártási, tárolási, szállítási szabályainak meghatározása, a szabályok betartásának ellenőrzése. Belső, külső és más védelmi tervek készítése, a lakosság előzetes felkészítése, a rendvédelmi-, önkéntes- és köteles polgári védelmi szervek előzetes felkészítése és bevetésének megtervezése és gyakoroltatása stb. Például a budapesti diszkó tragédia óta rendszeres a szórakozóhelyek ellenőrzése. Nemcsak a szabályok betartását, hanem azok aktualitását is vizsgáljuk.
– Melyek a törvényben is megfogalmazott ipari katasztrófa-elhárítási törekvések?
–A hivatásos katasztrófavédelem bázisán létrejövő iparbiztonsági hatóság, több hatósággal együttműködve, komplex felügyeletre lesz képes. A tevékenység és felügyelet kiterjed a felső és alsó küszöbértékű veszélyes üzemekre, a küszöbérték alatti üzemekre és gazdálkodó egységekre, a veszélyes anyagok közúti, légi, vízi, vasúti szállítására.
Eljárunk az üzemek, nagyvállalatok és az engedély nélküli „méregkeverők”, az ilyen anyagokat garázsokból nagytételben forgalmazók, a PB gázzal manipulálók és más hasonló, a lakosságnak kárt, vagy a környezetre veszélyt jelentő tevékenység ellen.
Rendszeresen ellenőrizzük a veszélyes anyagokkal kapcsolatos szabályok betartását, azok megsértése esetén figyelmeztetünk, bírságolunk, ha kell felfüggesztjük a működési engedélyt a biztonság helyreállásáig.
Áprilistól önálló gazdálkodási szerv lehet
Folyamatban van a tűzoltóságok vagyonának átvétele az önkormányzatoktól, illetve megkezdődött a köztestületi tűzoltóságok önkormányzati tűzoltósággá alakulása. Szintén megkezdődött a később felálló katasztrófavédelmi kirendeltségek és az új feladatokat is ellátó megyei igazgatóság szervezeti előkészítése. A tervek szerint április 1-jén a megyei igazgatóság megújult, önállóan működő és gazdálkodó szervezetként a feladatokhoz igazodó szervezettel folytatja munkáját.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. 2 Miki 2012. február 1. 08:02
Tehát egy újabb rendelkezés ami alapján büntetést lehet kiszabni,meg ellenőrizgetni,ne hogy már jól érezze magát a "szabad" ember. Aki meg nem engedi meg katasztrófa esetén ,hogy a kerítését elbontsák ,ott egyértelmű ,rendelet nélkül,hogy tiltakozását figyelmen kívül kell hagyni, és forduljon bírósághoz kártérítésért.
Magán tulajdon védelemre fegyver nem lehet nála,mit tud csinálni a marhája ,kiabál?
Jobb helyen elviszik azt annyi. -
1. rendőrbendőr 2012. február 1. 06:39
No ehhez a cikkhez csak gratulálni tudok,nem úgy mint az előzőhöz.
Közérthető,tárgyilagos!Tömören minden benne van,amit egy átlag embernek ismeri kell!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









