Nem az egyén, a többség érdeke számít
Mik ezek?
XMácsai Antal megyei igazgató azt is elmondta, a jogszabály tételesen rögzíti, hogy melyek azok a beavatkozások, amelyeket térítésmentesen kell elvégezniük. Nem tartozik ezek közé, ha például macskát kell lehozni a fáról. Hacsak nem áll fenn életveszély.
Bírságra számíthat, aki szándékosan megtéveszti a tűzoltókat, hiszen máshol tényleg életveszély állhat fenn. Illusztráció
A megyei igazgató arra is felhívta a figyelmet, a szándékos megtévesztést, a közveszéllyel fenyegetést szigorúbban veszik. Ilyen esetekben büntető feljelentést tesz a katasztrófavédelem, az elkövető pedig bírságra számíthat.
A kérdésre, hogy mit jelent az, hogy katasztrófa esetén az állampolgárnak kötelessége közreműködni a védekezésben, Mácsai Antal kiemelte, a közreműködés akkor a leghatékonyabb, ha önkéntes.
Természetesen arra is fel kell készülni, ha ez nem elég, akkor a jogszabályban foglalt szigorúbb megoldások következnek.
Felhívta a figyelmet arra, meg kell tanulni, hogy veszélyhelyzetben az ország, a megye, a település, azaz a többség érdeke előnyt élvez az egyénivel szemben.
Megtörtént Magyarországon, hogy a védőgátat nem lehetett a legalkalmasabb helyen megépíteni, mert egyvalaki nem engedte, hogy ideiglenesen megbontsák a drótkerítését.
A témáról bővebben is olvashat a Mácsai Antallal készült interjúnkban!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Ön egyetért azzal, hogy a tűzoltók dolga főként az életveszély elhárítása?
- 1. Igen 57.15%
- 2. Nem 42.86%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. egy erdelyi 2012. január 30. 18:22
Én most értettem mindent. Még nem felejtettem el, hogy 1/1, 1/2, 1/3, 1/4-2/1, 2/2.
-
1. rendőrbendőr 2012. január 30. 10:47
Érti valaki ezt a mondatot?
"Nem tartozik ezek közé,ha pl.macskát kell lehozni a fáról.Ha csak nem áll fenn életveszély."
Most a macska van életveszélyben,vagy én aki a fa alatt állok?A macska előbb utóbb vagy lejön az éhség miatt,vagy leesik,akkor is a talpára,aztán elszalad.Én meg arrébb megyek,hogy ne essen a fejemre!Ha meg nem hívok tűzoltót,akkor meg állatkínzó vagyok!
A másik,amit szintén nem értek:
Katasztrófa esetén mi az állampolgi kötelessége?Mert az a válasz hogy legjobb ha önkéntes,kissé zavaros.Mondjuk a vörösiszapnál önkénteskedtem volna,lehet hogy a bodrikutyát megmentem önkéntesen,hatékonyan,engem meg szétmar a lúg,valószínűleg hatékonyabban!
A többség érdeke meg előnyt élvez az egyénivel szemben!
Jó ez a cikk.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









