Nem csak virághagymát adnak
Mik ezek?
XA jórészt a résztvevők által finanszírozott utazás célja a község támogatására irányuló kapcsolatfelvétel volt. Kalaznón jelenleg három holland családnak van hétvégi háza, egy család pedig azt tervezi, hogy ott vesz lakóépületet. A látogatást a „kalaznói hollandok” segítségével szervezték meg.
Az út során Amszterdamban és egy Rotterdam melletti községben jártak. Két olyan holland vállalkozóval találkoztak, akik látnak fantáziát abban, hogy Hollandiából csoportokat szervezzenek a kis faluba.
A kalaznói küldöttség hazafelé elhozta azokat az adományokat, amelyek a holland háztulajdonosok által szervezett ottani gyűjtésből származnak.
Pontosabban a felajánlott ruhaneműnak és játékoknak csak egy részét tudták elhozni, mivel annyi adomány gyűlt össze, hogy a teljes mennyiség nem fért el az önkormányzat kisbuszában.
A ruhákat az ünnepek előtt osztják szét a rászorulók között, a játékokat az önkormányzat karácsonyi rendezvényén kaphatják meg a gyerekek. Egy kalaznói holland házaspár egyébként nemrégiben ezer darab holland virághagymát ajándékozott a falunak.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. Alexbaba 2011. december 6. 09:51
Kedves Mindenki!
Az adomány konkrétan Odenbouschból származik, ahonnan már nem egész egy éve is érkezett egy kisbusznyi és ahonnan a folyamatos gyűjtés miatt még várhatóan többször fog is játék, műszaki cikk, ruha és sok más dolog jönni. Tapasztalataim szerint a nálunk élő hollandok mind nagyon nyitottak, segítőkészek és tenni szeretnének a településért, az emberekért, csak sajnos kicsit naivak és mindenkinek bizalmat szavaznak, ami nem mindig szolgálja a javukat.
Mindenesetre remélem, hogy az időnkénti csalódások ellenére (ami leginkább a pénzlehúzásban, kihasználásban nyilvánul meg)egy külföldiben sem fog elmúlni a szociális érzékenység.
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









