TEOL

„A tengerparton egy idős úr a kisodort kagylókat dobálja vissza a vízbe. Arra jár egy kisfiú, és megkérdi tőle: Bácsi, bácsi! Miért dobod vissza a kagylókat a vízbe? Erre az öregúr így felel: A kagyló víz nélkül nem tud élni. Mire a kisfiú: Hiszen olyan sok van belőle a parton, úgyse tudod mindet megmenteni! A bölcs választ a kisfiú örökre megjegyezte: Valóban, sok millióan vannak. Azonban, ha csak egyet is megmentettem, megérte a fáradtságot.”

Küldetésként tekint az életére az Attalán élő Kesztné Besenyei Erika. Teszi ezt egy 12 éves Down-szindrómás kisfiú édesanyjaként, egyesületi vezetőként és év eleje óta Down Dadaként. Bár gyerekfejjel még egészen másképp képzelte. Olaszországba vágyott, ösztöndíjjal szeretett volna ott tanulni, világot látni. Az érettségijéhez azonban nem ezt, hanem Gyuszkót ajándékozta neki az élet.

Pedig az orvos által elmondottak inkább voltak riasztóak, mintsem biztatóak. Erikával egy héttel a gyermek születése után közölték, hogy a külső jelek Down-szindrómára utalnak, szívfejlődési rendellenesség, fertőzések, krónikus légúti megbetegedések, látási és hallási problémák jelentkezhetnek emiatt a picinél. Az akkor 18 éves lány nem futamodott meg, ám máig emlékszik az orvos minden szavára, a kishelyiségre, ahova félrehívták, és azt mondja, akkor vált egyszeriben felnőtté.

Miután hazaadták őket a kórházból, maga kereste és találta meg a megoldásokat. A férje, a családja segítette, a faluban soha egy rossz szót nem hallottak. A gyermek idejében elkerült korai fejlesztőbe, majd bölcsődébe is, óvodába is ép gyerekek közé járt. Az iskolát a zomba-paradicsompusztai Tolna Megyei Önkormányzat Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Berkes János Tagintézményében kezdte.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Az ott dolgozó nevelők dicsérik, jó mozgású, önálló kisfiú, segíti a gyengébbeket. Ám Erika azt mondja, nagy segítség lett volna számára egy azonos problémákat megélt szülő támogatása, ha nem csak Gyuszkó 10 éves korában hallanak először a Down Dada Szolgálatról.
A sorstársi hálót dr. Gruiz Katalin, a Down Alapítvány elnöke indította útjára 1996-ban olyan szülőtársakkal, akik szintén Down-szindrómás gyermeket nevelnek. A kezdetben spontán működő segítő szolgálat az évek során szervezett, egységes működési protokollal bíró, képzéseket szervező, az országot lefedő hálózattá fejlődött.

Az alapítványi elnök úgy tudja, Tolna megyében jelenleg Erika az egyetlen Down Dada. Az önkéntes szerveződés tehát működik, de szükség van a kórházak pozitív hozzáállására, amely nemcsak Erika szerint, hanem dr. Gruiz Katalin véleménye alapján is hagy még maga után kívánni valót. Az attalai anyuka főként a védőnők segítségében bízik, hogy minél több helyre eljusson a szolgálat híre. Ráerőltetni azonban egyetlen szülőre sem szabad a dada jelenlétét. A traumát már maga mögött hagyó sorstárs csak akkor tud segíteni, ha erre a szülők nyitottak. Örülni kell a gyermeknek, ez a legfontosabb gondolat, a dada pedig ugrásra kész, tanácsot ad, támogat, vagy csak hallgat, ha az kell.

Erika pedig nem csak dadaként fáradozik. 2010-ben attalai, szentiváni és dombóvári önkéntesekkel létrehozta a Nyílt Szívek Közhasznú Egyesületet, amely a fogyatékkal élők és családjuk támogatását tűzte ki fő céljául. Rendezvényeket szerveznek a faluban és az épekkel közös programokat Dombóváron.

Járják az iskolákat, óvodákat kíséretként pedig velük tart a Reménység Napközi Otthon két-három gondozottja, és a gyerekek mindenütt nagyon nyitottak. – S ez a lényeg, hiszen fogyatékkal élő embertársainknak nem sajnálatra, hanem elfogadásra van szükségük. Két év alatt csodát még nem értünk el, az előrelépés azonban már érezhető – vélekedik az egyesületet vezető Erika.