Nem sajnálatra, hanem elfogadásra van szükségük
Mik ezek?
X„A tengerparton egy idős úr a kisodort kagylókat dobálja vissza a vízbe. Arra jár egy kisfiú, és megkérdi tőle: Bácsi, bácsi! Miért dobod vissza a kagylókat a vízbe? Erre az öregúr így felel: A kagyló víz nélkül nem tud élni. Mire a kisfiú: Hiszen olyan sok van belőle a parton, úgyse tudod mindet megmenteni! A bölcs választ a kisfiú örökre megjegyezte: Valóban, sok millióan vannak. Azonban, ha csak egyet is megmentettem, megérte a fáradtságot.”
Küldetésként tekint az életére az Attalán élő Kesztné Besenyei Erika. Teszi ezt egy 12 éves Down-szindrómás kisfiú édesanyjaként, egyesületi vezetőként és év eleje óta Down Dadaként. Bár gyerekfejjel még egészen másképp képzelte. Olaszországba vágyott, ösztöndíjjal szeretett volna ott tanulni, világot látni. Az érettségijéhez azonban nem ezt, hanem Gyuszkót ajándékozta neki az élet.
Ultrahangos vizsgálat egy kórházban. Korszerű diagnosztikai eljárásokkal a terhesség kezdeti szakszában kiszűrhető a Down-szindróma (képünk illusztráció)
Pedig az orvos által elmondottak inkább voltak riasztóak, mintsem biztatóak. Erikával egy héttel a gyermek születése után közölték, hogy a külső jelek Down-szindrómára utalnak, szívfejlődési rendellenesség, fertőzések, krónikus légúti megbetegedések, látási és hallási problémák jelentkezhetnek emiatt a picinél. Az akkor 18 éves lány nem futamodott meg, ám máig emlékszik az orvos minden szavára, a kishelyiségre, ahova félrehívták, és azt mondja, akkor vált egyszeriben felnőtté.
Miután hazaadták őket a kórházból, maga kereste és találta meg a megoldásokat. A férje, a családja segítette, a faluban soha egy rossz szót nem hallottak. A gyermek idejében elkerült korai fejlesztőbe, majd bölcsődébe is, óvodába is ép gyerekek közé járt. Az iskolát a zomba-paradicsompusztai Tolna Megyei Önkormányzat Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Berkes János Tagintézményében kezdte.
A sorstársi hálót dr. Gruiz Katalin, a Down Alapítvány elnöke indította útjára 1996-ban olyan szülőtársakkal, akik szintén Down-szindrómás gyermeket nevelnek. A kezdetben spontán működő segítő szolgálat az évek során szervezett, egységes működési protokollal bíró, képzéseket szervező, az országot lefedő hálózattá fejlődött.
Az alapítványi elnök úgy tudja, Tolna megyében jelenleg Erika az egyetlen Down Dada. Az önkéntes szerveződés tehát működik, de szükség van a kórházak pozitív hozzáállására, amely nemcsak Erika szerint, hanem dr. Gruiz Katalin véleménye alapján is hagy még maga után kívánni valót. Az attalai anyuka főként a védőnők segítségében bízik, hogy minél több helyre eljusson a szolgálat híre. Ráerőltetni azonban egyetlen szülőre sem szabad a dada jelenlétét. A traumát már maga mögött hagyó sorstárs csak akkor tud segíteni, ha erre a szülők nyitottak. Örülni kell a gyermeknek, ez a legfontosabb gondolat, a dada pedig ugrásra kész, tanácsot ad, támogat, vagy csak hallgat, ha az kell.
Erika pedig nem csak dadaként fáradozik. 2010-ben attalai, szentiváni és dombóvári önkéntesekkel létrehozta a Nyílt Szívek Közhasznú Egyesületet, amely a fogyatékkal élők és családjuk támogatását tűzte ki fő céljául. Rendezvényeket szerveznek a faluban és az épekkel közös programokat Dombóváron.
Járják az iskolákat, óvodákat kíséretként pedig velük tart a Reménység Napközi Otthon két-három gondozottja, és a gyerekek mindenütt nagyon nyitottak. – S ez a lényeg, hiszen fogyatékkal élő embertársainknak nem sajnálatra, hanem elfogadásra van szükségük. Két év alatt csodát még nem értünk el, az előrelépés azonban már érezhető – vélekedik az egyesületet vezető Erika.
A korai fejlesztés rendkívül fontos a későbbiekhez
A Down-szindróma egy veleszületett kromoszóma-rendellenesség. Az embernek 23 kromoszómapárja van, a szindróma a 21. kromoszómapár hibás sejtosztódása miatt alakul ki. Középsúlyos értelmi fogyatékossággal és testi rendellenességekkel társul. A korai gyógypedagógiai fejlesztésekkel szinte mindenre meg lehet tanítani a Down-szindrómás gyermekeket. Az, aki részt vesz a fejlesztésben 1-2 éves korában járni kezd, megtanul beszélni és szobatisztává válik. Jó az utánzóképességük, szívesen tanulnak. Fiatal felnőttként bizonyos szakmákat, betanított munkákat jól elsajátítanak, amivel saját keresetük is lehet. Az épekhez hasonlóan képesek képesek részt venni a kultúrában és a sportban, a mindennapi életben.
A Down-szindróma nevét John Langdon Down angol orvos után kapta a rendellenesség, aki először írta le klinikailag a tünetegyüttest 1866-ban.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Pilisi Gábor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





