Nézze meg! Így lesz a fából vaskarika
Mik ezek?
XNemrégiben néhány napon belül kétszer füleltek le fatolvajokat a rendőrök Tamási térségében. Egy Pári melletti erdőből tíz köbméternyi fa tűnt el. A lopással egy férfit és egy nőt gyanúsítanak. A kisszékelyi kövesút mentén egy tolnanémedi férfi által irányított favágó csapatot állítottak elő a simontornyai rendőrőrsre.
Mivel hideg van, most kincset ér a tűzifa. A Tamási Rendőrkapitányság illetékességi területén is értelemszerűen novembertől-márciusig a leggyakoribbak a falopások.
Badáczy Szabolcs, a kapitányság hivatalvezetője elmondta: idén januárban tizenegy bejelentést kaptak ilyen bűncselekményről: Magyarkesziről hármat, Varsádról, Páriból, Szárazdról, Kisszékelyből, Simontornyáról, Diósberényből, Tolnanémediből és Értényből egyet-egyet.
Mindez nem jelenti azt, hogy csupán ennyi lopás történik. Gere Zoltán, Pári polgármestere például azt mondta, a falu lakosságának van egy olyan hányada, amelynek nem jut eszébe, hogy az év során gyűjtse össze magának tüzelőt. Ehelyett inkább lopnak: télen a lakóhelyükhöz legközelebb levő fákat vágják ki, mindig csak egy-két napra valót.
Páriban az intézményeket fűtik a község által megvett, közmunkások által kitermelt fából. Sokan inkább illegálisan szerzik be a tüzelőt (Fotó: Mártonfai Dénes)
A polgármester egy példával is szolgált: az önkormányzat szeptemberben megvásárolta vágásra egy erdőterület fáját, hogy a helyi intézményeket el tudják látni tüzelővel. Egy munkanélküli férfi megkérdezte, hogy a vágás után a területen maradt, 5-6 centis ágakból vihet-e. A polgármester erre engedélyt adott, ám a kérelmező csupán egy napig gyűjtötte a fát. Holott ideje és lehetősége is lett volna arra, hogy az egész télire való tüzelőt összeszedje a családjának.
Tolnanémedi polgármestere úgy véli, az ő falujukban aki akarja, meg tudja oldani magának a téli tüzelő beszerzését, törvényes úton is. Úgy látja, azon a környéken inkább üzletszerűen történik a falopás.
Rossz tapasztalatai vannak Ozora polgármesterének, Schranz Istvánnénak. Azt mondja, az ő falujukban annyian lopják a fát, hogy lassan már kiirtják a településhez tartozó zöld környezetet. Ő maga is többször lát fával megpakolt autókat, olyan emberekkel, akikről nem hinné, hogy lenne erdejük. Tett már bejelentést is, ám tudja: nehéz tetten érni a tolvajokat.
Badáczy Szabolcs elmondta: valóban nehéz elkapni a tetteseket, mert nem könnyű a nyomokat rögzíteni, szemtanút találni. A tolvajok folyamatosan járnak ki a területre, a tulajdonosok pedig inkább csak alkalmanként tudják ellenőrizni az erdejüket. A fatolvajokat jellemzően akkor tudják lefülelni, ha lakossági jelzés alapján tetten érik őket. Egyébként pedig fokozottan ellenőrzik a fát szállító járműveket is. A sofőrnek ugyanis igazolnia kell a fa származási helyét számlával, vágási engedéllyel.
A rendőrség tapasztalatai szerint az elkövetők leggyakrabban saját célra lopnak, ritkább az üzletszerű tolvajlás, bár például a legutóbbi Tolnanémedi esetnél 360 ezer forint volt a kár. Jellemzően viszont alkalmanként 20-60 ezer forint értékű zsákmányt visznek el az erdőből.
Itt nézheti meg az infografikát nagyobb méretben!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 14 hozzászólás érkezett-
14. ne fücccsé be 2010. február 9. 19:27
gyurcsány monnyon le
-
13. íííííííííííííí 2010. február 9. 16:39
Tűzre velük!!!!
-
12. Ht. beszóló 2010. február 9. 13:32
Francika elhatározásodat tiszteletben tartva kérlek, hogy az indiánokat ezekkel ne hasonlítsuk össze. Biztos érted, hogy a két etnikum történelme során miért. Nevezzük nevén a dolgokat, hogy az igazság kimondása minél előbb eljöhessen. :)
-
11. Francika 2010. február 9. 13:00
Én várom a rézbőrű indiánokat!
Várom bizony, minden nap ott vagyok lesbe. Hol? Nem árulom el, de oda nem kell jönni helyszínelni azt elárulom.
-
10. Ht. beszóló 2010. február 9. 12:27
/ Azért ennek a címnek a létrejöttéhez beleizzadtál, ezt mindketten tudjuk. / :)
-
9. megcsináltuk! 2010. február 9. 08:57
Milyen kemény már az a "táblázat" a cikk végén a keretes részben. Icuka szövegszerkesztőjéből kifogytak a vonalak... :)
-
8. kispestfan 2010. február 9. 07:42
Á nem zsigulis indiánok az érintettek...
-
7. 71 2010. február 9. 07:31
Roppant érdelkes, hogy a Vona Gábor fórumairól szóló cikkhez, nem lehet hozzászólni, ill. csak két a Jobbikot ellenző
hozzászólás jelenhetett meg. Csoda, hogy ehhez a cikkhez még hozzá lehet.
Hiába no, igazán korrekt és pártatlan ez az újság. -
6. Éjjen 2010. február 8. 23:40
éllyenek a környezetudatoss fatolvajjok
-
5. Ht. beszóló 2010. február 8. 22:50
Csak szólok, hogy regisztráció nélkül lehet e cikkhez hozzászólni. Kérem őrizzük meg a nyugalmunkat és komlyságunkat :)
Igen higgadtan közlöm, hogy én biztosan tudom az elkövetők etnikai hovatartozását, ha derékmagasságban kivágott fákat látok sétáim alkalmából és nem egyedi esetként, hanem mindez szépen sorban, ahogy a lúdak szállnak az égen. Ez a barbárság megbocsáthatatlan.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









