Nézze meg! Képviselők vagyonnyilatkozata
Mik ezek?
XNem tollasodtak meg jelentősen a Tolna megyei országgyűlési képviselők 2010-ben. Legalábbis a vagyonnyilatkozatuk szerint. A honatyák eleget tettek kötelességüknek, és határidőre számot adtak anyagi helyzetükről. Bár többüknek nincsen saját autója, a bevallott jövedelmi helyzetüket látva nem kell tartaniuk az esetleges elszegényedéstől.
Dr. Braun Márton (Fidesz): Fele részben tulajdonosa egy 360 négyzetméteres telken fekvő 150 négyzetméter alapterületű szekszárdi családi háznak, valamint egy 570 négyzetméternyi ingatlanon található, 120 négyzetméteres siófok-sóstói üdülőnek. Értékpapírba fektetett megtakarítását 7,3 millió forint befektetési jegy és 1,25 millió forint biztosítási kötvény adja. Pénzintézeti számlakövetelése három tételből, 8,8 millió forintból, 20 ezer USA dollárból és 50 ezer euróból áll. A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezetőjeként tavaly havonta bruttó 910 ezer forintot vitt haza. Autója és tartozása továbbra sincs.
Dr. Harangozó Tamás: (MSZP): Két jogcímen egytizenhatod, illetve kéttizenhatod részt mondhat magáénak egy budapesti, V. kerületi, 96 négyzetméteres lakóházból, kétharmincnyolcad részben tulajdonostársa egy gerjeni, 38 ezer négyzetméteres, valamint egy 15 ezer négyzetméteres legelőnek, egyhatod részben egy szekszárdi, 330 négyzetméteres lakóháznak. A Vas megyei Csipkereken egy 4320 négyzetméteres zártkert felét, Bátaszéken egy 606 négyzetméteres telek egyharmadát mondhatja magáénak. Mercedes gépkocsiját 2002-ben vásárolta. Készpénze kétmillió forint, magánszemélyekkel szembeni tartozása a tavalyi ötmillió forintról négymillió forintra csökkent.
Hirt Ferenc (Fidesz) Egy Subaru Outback autóval gyarapodott tavaly, Mercedes Vianoját 2008-ban vette. Lakóháza van Tamásiban. Fele részben tulajdonosa egy tamási, egy kaposvári és egy nagykanizsai autószalonnak és a hozzájuk tartozó területnek, valamint Tamásiban egy 24 négyzetméteres irodának és egy gépjármű eredetvizsgáló szolgáltató egységnek. Egy 2642 négyzetméteres telek fele is az övé. A Hirt Autó Kft. ügyvezető igazgatójaként havi 90 ezer forint az adóköteles bruttó jövedelme. Pénzintézeti tartozása 12,9 millió forint, cége, amelynek 50 százalékos tulajdonosa 9,6 millió forint pályázati támogatásban részesült.
Képviselők vagyonnyilatkozatai: kattintson korábbi írásainkért!
Horváth István (Fidesz): Egy 2008-ban vásárolt Opel Zafirája van. Egy 115,54 négyzetméteres lakásnak fele részben, egy 56 négyzetméteres lakásnak száz százalékban tulajdonosa. Banki tartozása 96 485 svájci frank (két lakáshitel), illetve 11 ezer svájci frank (autóhitel). A megyeszékhelyen négy üzlethelyisége van. Ezeken felül Nagydorogon tulajdonosa egy borospincének, illetve fele részben birtokol egy szőlőterületet. Három különböző életbiztosítása van, 11,6 millió valamint egy 15 ezer euro értékben. Szekszárd polgármestereként havonta bruttó 579 ezer forintot keres. A Ha-Ho Kft.-nek fele részben tulajdonosa, ügyvezetői tisztségét szünetelteti. A Tritex Zrt. részvényese, tulajdoni hányada 45 százalék.
Patay Vilmos (Fidesz) képviselő egy dombóvári társasházi lakás felének és egy döbröközi ház egyharmadának a tulajdonosa. Negyedrész tulajdona van egy döbröközi szőlő-gyümölcsösnek, gazdasági épületnek, présháznak. Változatlanul övé egy szlovákiai szántó és gyep terület egyhatoda. A Lancia Lybrát 2003-van vásárolta. Betétben 1,5 millió forintos megtakarítása van, és 3 milliós hiteltartozása. Tavaly 6,2 millió forintot kapott Dombóvár polgármesterként. Fele részben egy gazdasági társaság tulajdonosa.
Potápi Árpád János, (Fidesz) még egy lakóházat vásárolt Bonyhádon s vett egy Opel Astrát tavaly. Nincs földje, erdője, gazdasági társasága. Polgármesteri javadalmazása bruttó 483,100 forint. 1,9 millió forint és 8000 euro a számlakövetelése, 1,3 millió forint egyéb követelése van. Pénzintézeti tartozása 5,7 millió forint. A képviselői megbízatásával összefüggésben kapott ajándékok közt feltüntetett 8 üveg bort és 5-5 üveg pálinkát és pezsgőt.
Dr. Puskás Imre (Fidesz): Felerészben tulajdonosa egy bátaszéki, 115 négyzetméteres szövetkezeti háznak és ugyancsak hasonló hányadban egy tavaly augusztusban Pécsett vásárolt, 43 négyzetméteres lakásnak. Ugyancsak felerészben tulajdonosa egy 2008-ban vett Mazda személygépkocsinak. Pénzintézettel szembeni tartozása 21 millió 400 ezer forint, magánszemélyekkel szembeni tartozása 1 millió 500 ezer forint. Tolna megye közgyűlésének elnökeként havonta bruttó 615 ezer forintot keres.
Tóth Ferenc (Fidesz): Saját gépkocsija, nagy értékű vagyontárgya, de még csak gazdasági társaságban való érdekeltsége sincs. Fele részben tulajdonosa egy 180 négyzetméteres faddi háznak, illetve egy részben örökölt, részben vásárolt 5 hektáros szántónak. Egy 700 négyzetméteres telket is vásárolt ugyanitt 2008-ban. Befektetésként számos részvényt – OTP, MOL, Telecom, FHB, Citygroup – birtokol. Tolna megyei kormánymegbízottként havi bruttó 734 650 forintos javadalmazásban részesül.
Dr. Vejkey Imre (KDNP): Az íven olvasható adatok szerint - elvégezve a korábbival való összehasonlítást - a képviselő vagyoni viszonyaiban semmiféle változás nem történt. Még pénzintézettel szembeni tartozása is pontosan ugyanannyi, mint korábban volt: 115 ezer 134 svájci frank, valamint 5 millió forint. Balatonföldvár belterületén 313 négyzetméter hétvégi ház és udvar tulajdonosa. Budapest belterületén lakóháza van, a tulajdonosi hányad mértéke – olvasható az íven – 2291/20000. A gépjárműre, megtakarítása vonatkozó rovat tavaly is üres volt, most is az.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Ön szerint helytálló a képviselők vagyonnyilatkozata?
- 1. Igen, mindent bevallottak 4.55%
- 2. Nagyjából igen 9.1%
- 3. Nem, biztos akad, amit elhallgattak 86.37%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 6 hozzászólás érkezett-
6. egy erdelyi 2011. február 3. 15:09
Na beija101, te aztán érted, hogy hogyan kell behegedt sebeket föltépni... :)
-
5. beija101 2011. február 3. 13:44
A mi Pistánknak hova lett a paski Volán telepe mint tulajdon? Elvitte a cica?
-
4. egy erdelyi 2011. február 3. 12:25
Ez egész egy humbukk, úgy lehet papírozni, ahogy akarja. nem is ez az érdekes a tököm se bánja, hogy mennyi a pénze, meg mekkora a kulcscsomója.
Mit tesz, az a lényeg. Azzal mit tesz, amire önként vállalkozott és kuncsorgott a szavazatokért, majd miután beleült a székbe, a díjazésért hogyan képviseli a közt. Na ez ami engem érdekel. Dugja föl a betétjeit, úgyse tudja magával vinni mikor már a faárúban fekszik. -
3. inaktív 2011. február 2. 22:49
Soha semmire nincs pénz(pl.kórházak),hát hol a pénz.A fentieknél is és a többi társaiknál pártoktól függetlenül.Azért van bőven furcsa dolog pl.szinte mindenkinél bőven van tartozás,de a megtakarításaik meg azt meghaladják.Miért nem fizetik ki a tartozásaikat ? Meg mi az a magánszemélynek tartozás? Ráadásul válság is van,nekünk igen nekik nem.
-
2. zsemle 2011. február 2. 22:06
éninkább azon kuncogtam hogy nincs kocsijaegy kamusnak,de utánfutója van!!!!!!!!egyszerűen brutális kamusokkkkkkkkkkkkkkkkk.
-
1. csürhe 2011. február 2. 20:53
Árpádunk kapott 8üveg bort ajándékba, na ezen jót röhögtem.
Jézuska meg hozott 3 nokiás dobozt.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bognár Jenő | Csőszné Kacz Edit | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Dúzsi Tamás | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Hamvas István | Heisler Judit | Horváth István | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Ribányi József | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





