Összeértek a barátság ízei
Mik ezek?
X– Én ma nagykövet és határőr is vagyok egyben: udvariasan a nyomában vagyok azoknak, akik nem isznak elég pálinkát és ezáltal nem feszegetik a józanság határait. Eddig különösebb intézkedésre nem volt szükség, akit kínáltam, élt a barack és szilva ízű „folyékony overál” biztosította melegítéssel – osztotta meg velünk a kakasdi Német Ház udvarán egy helyi lakos, ahol szombaton nagy volt a sürgés-forgás.
Ennek a disznónak igencsak fűszertelen lehetett az élete, még egy kis sót, borsot és paprikát elbír a töltelék – vélekedett Sebestyén Gábor, a kolbász alapanyagának kóstolását követően. Miközben már az étel töltését végezte a székely csapat böllére azt mondta, nagyon kedvelik ezt a rendezvényt, mert közösségépítő ereje van.
A másik asztalnál tüsténkedő Varga Ernő is megerősítette mindezt, meg azt a felvidéki szokás szerint ízesített kolbászt is, amellyel előszeretettel kínálta a programon megjelent közel 80 érdeklődőt. A sváb konyhát kedvelők sem maradtak éhen, köszönhetően Eisensehr Ferencnek és lelkes csapatának.
Saures, krumplis kolbász, gombóc vágott káposztával, sült máj – sorolt fel néhány vendégváró ínycsiklandó finomságot a böllér, aki a kezdetektől, vagyis 13 éve részt vesz a község és a Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezte eseményen.
– Nagyon örülök annak, hogy idén a székely, sváb és felvidéki gyökerekkel rendelkező kakasdiak mellett, a határon túli barátaink is részt vettek a programon. Azaz a németországi Radiborból, a felvidéki Deákiból, valamint az erdélyi Székelykakasdról és Csíkfalváról is jöttek vendégek – tekintett körbe az udvaron megjelentekre Bányai Károly. A község polgármestere azt mondta, ez a rendezvény is alátámasztja, hogy a különböző hagyományokkal rendelkező emberek jól megférnek egymás mellett, képesek a közös összefogásra.
– Pontosan ennek felszínre hozása érdekében indítottuk útjára a programot 13 évvel ezelőtt, amely azóta bővült bizonyos elemekkel, és szerencsére évről-évre több látogatót vonz – tette hozzá Hucker Mónika, a helyi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.
Nemcsak a finom falatok édesítették meg a kakasdiak napját, hanem a radibori barátaik önzetlen segítsége is. Ugyanis Vinzenz Baberschke polgármester és Ingo Aram, az ottani sportkör elnökének vezetésével ruhákat és játékokat hoztak a rászoruló kakasdi családoknak. Este a faluházban folytatódott a program.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









