Pénzbüntetésre ítélték a férfit gumibottal verő két rendőrt
Mik ezek?
XElgondolkodtató közjáték volt az ítélet kihirdetését követően, hogy amikor az ügyész éppen felvezette, miért nem fellebbezi meg az ítéletet, a másodrendű vádlott P. Zsolt, a Tamási Rendőrkapitányság egyik nagykónyi körzeti megbízottja ingerülten közbeszólt.
Az ítélet szerint az első rendű vádlott A. Péter, a másik körzeti megbízott, bűnös hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettében és ezért a bíróság 375 ezer forint pénzbüntetést szabott ki, 10 havi részletfizetést engedélyezve. Felmentették viszont a társtettesként elkövetett könnyű testi sértés vétsége, a jogellenes fogvatartás büntette és a két rendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettének vádja alól.
P. Zsolt bűnös hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettében és könnyű testi sértés vétségében. Ezért a bíróság 500 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta, szintén részletfizetést engedélyezve. A többi vádpontban őt is felmentették.
A bíróság szerint a rendőrök a jogosan megkezdett eljárás során tévedtek a jogtalanság talajára, amikor már a földön fekvő megbilincselt férfit bántalmazta P.Zsolt, s társa ennek nem vetett véget. Jogosnak találta viszont a bíróság a sértett előállítását és tartalmilag lényegében helytállónak az ügyről kiállított okiratokat. A védő három nap gondolkodási időt kért, a vádlottak fellebbeztek, ezért az ítélet nem jogerős.
Mint ismeretes, a két rendőr mellett kiállt Értény, Koppányszántó és Nagykónyi polgármestere, és több mint 400-an írták alá, hogy elégedettek a rendőrök munkájával amelynek nyomán a községekben megszilárdult a rend.
Az előzményekért kattintson ide!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









