Pisztollyal ment vásárolni a boltba
Mik ezek?
XÉletével játszott volna az ellenség, amennyiben éles helyzetben Janicska Zsolt távcsöves puskája elé kerül. Ez nem üres fenyegetés: ugyanis a mesterlövész tanfolyamon három szívlövéssel bizonyította, hogy éles a szeme és biztos a keze. Akkor is - sőt, akkor kiváltképp -, ha idegen földön teljesíti kötelességét. A zászlós ugyanis Koszovóban tette le az említett lövészvizsgát. Valóban halálpontosan.
Várdombi otthonában fogadott bennünket a nemrég hazatért Janicska Zsolt, aki egyébként nem ismeretlen olvasóink előtt. Korábban kétszer járta meg Boszniát és ugyancsak kétszer Irakot: utóbbi helyszínen több mint hetven éles bevetésen vett részt. Tavalyelőtt visszatért a balkáni puskaporos hordó mélyére, de ezúttal nem Boszniába, hanem a szerb-albán ellentétektől szenvedő Koszovóba. Ne legyenek illúzióink, ezeket az ellentéteket arrafelé fegyverrel, véres leszámolásokkal próbálta „rendezni" az egymásnak feszülő két nemzet.
- Szerencsére, napjainkra a fegyverropogás zaja jobbára már elült - mondta Janicska Zsolt, aki a KFOR kötelékében nyerhetett bepillantást a Szerbia, Crna Gora, Albánia és Macedónia határolta, hegyes-völgyes tartomány mindennapjaiba. - Egyetlen alkalommal, forgalomirányítás közepette kerültem veszélyes helyzetbe, amikor is egy albán sofőr megállító jelzésünk ellenére is elsodort az autójával. Könnyebb sérüléssel megúsztam az ütközést...
Janicska Zsolt a fővárosban, Pristinában, a NATO parancsnokság törzsénél szolgált, nem kevesebb, mint tizenhat hónapon át. Feladata értelmében fegyveres biztosítást tervezett, felügyelt és vezetett egész Koszovó területén. Mindemellett a már említett szakvizsgán egyedüli magyarként mesterlövész fokozatot - és hozzá rangos katonai érdemérmeket - szerzett.
- Ez az aranysas kitüntetés, ezt csak ketten birtokoljuk Magyarországon - terítette az asztalra szépen fénylő dekorációit. - A NATO érdemjelből kettőt vehettem át, hiszen igen hosszú ideig állomásoztam Koszovóban. Ez itt nyolc szalagsávos kitüntetés, ilyesmi kiérdemlése egy évben is rekordnak számít. A hat dán kitüntetést a hadműveleti területen teljes fegyveres menetfelszereléssel végrehajtott menetgyakorlatért kaptam. Ilyenkor általában ezerötszázan vágtunk neki a mitrovicai hegyeknek, huszonöt kilométert teljesítve. Elmondhatom, hogy mi, magyar bakák rendíthetetlenül tartottuk az iramot a kőkemény amerikai rangerekkel, avagy az elit elitjének számító ejtőernyősökkel. Vittem magammal túlélőkés gyanánt azt a dísztőrt is, amit a honvédelmi minisztertől kaptam a misszió teljesítés egy éves évfordulóján.
Koszovó vadregényes vidék - világlott ki a zászlós leírásaiból. A lakosság többsége, legalább 75 százaléka albán, 25 százaléka szerb. A tartomány súlyos harcok után szakadt ki az egykori Jugoszláviából, két éve kikiáltotta függetlenségét, bár ez a státus diplomáciai szempontból még nem mindenütt elismert. Szerbia természetesen hallani sem akar erről a függetlenségről, egyes területeken - így főképpen a szerbek lakta Mitrovicában és környékén - előfordulnak kisebb-nagyobb összecsapások. Ezeket igyekszik megszüntetni a KFOR nemzetközi - görög, lengyel, német, olasz, portugál, spanyol, szlovák, szlovén és nem utolsósorban magyar katonákból és tisztekből álló - hadereje. A közös vezénylési nyelv egyébként angol, amit a zászlós kiválóan ért, nem utolsósorban egy helyben - Pristinában - elvégzett nyelvtanfolyamnak köszönhetően...
- Napjainkra viszonylag normális az élet Koszovóban. A városok utcáin jól öltözött emberek sétálgatnak, a vásárlókat bőséges árukészletet kínáló üzletek várják. Bajtársammal együtt én is bementem néha egy-egy boltba, ahol egészen békebeli hangulat lett volna, ha nincs nálunk fegyver. Arra viszont szükség volt egy esetleges támadás elriasztása miatt. Lecsatoltam a pisztolytáskát, s miközben társam biztosított, felpróbáltam a kiválasztott szabadidőruhát. De ezzel együtt sem tápláltak velünk szemben ellenérzést a helybeliek. Sőt, kivívtuk a tiszteletüket. Ezt az is bizonyítja, hogy kellemes meglepetésünkre sokszor felénk kiabáltak: sziasztok, magyarok!
A világ egyik legveszélyesebb helyszínére vágyik
Most sem szerzett milliókat misszója révén, de azért - nem tagadja - némi megtakarításra szert tett. De nemcsak a pénz jelent Janicska Zsolt számára erőteljes ösztönzést. - A kihívás, a katonai pálya adta élmények és a szakmai sikerek - sorolta a mozgatórugókat. Amiknek ereje Koszovó után is csak átmenetileg engedett. Hiszen a zászlós alig tért haza, de máris új küldetést tervez, ebben folytat egyeztetéseket: jövőre várhatóan hat hónapon át öregbíti nemcsak saját, hanem a magyar katonaság, a magyar zászló jó hírét - a világ egyik legveszélyesebb országában, Afganisztánban.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. egy erdelyi 2010. március 22. 22:40
Kedves Janicska Zsolt!
Szeri Arpad irasait ismerve es az ebben a riportban rolad olvasottak alapjan, engedd meg nekem azt a feltetelezest, hogy ezt azert te sem igy gondoltad, -marmint a cimet. De erröl sem Arpi, sem te nem tehetsz, ezek "magasabb" szempontok szerint dölnek el, tehat nem nektek kell szegyenkezni ezert.
Ez egy jo riport, tiszteletre melto alannyal, hogy a cikk cime igy sikerült, hat Istenem...valoszinü köztetek is van, aki palyat tevesztett ember. Biztos kedves sztori volt az a mackonadrag-vasarlas, kar, hogy a cimadonak eletformadrol csak ez egett bele az "anyag" leadasakor a retinajaba. Es ismetlem, biztos te sem erre fektetted a hangsulyt, hiszen annyi komolyabb es tiszteletre meltobb dolgot emlitettel.
Igy aztan a cikk cimadojanak engedelye nelkül is, szegyelem magam az ujsagirok neveben es helyett, olvasokent elnezest kerek töled ezert az izzadsagszagu merenyletert, ami az en szemleletem szerint szinte egy anyagyilkosaggal is feler.
Ha pedig tevedtem volna abban, hogy e cim nem a szived szerinti, akkor töled elnezest kerek ezert. Es akkor is maradok üdvözlettel: egy erdelyi, aki akkor se vallalta volna ezt a cimet, ha az sok penzel jarna. -
1. egy erdelyi 2010. március 22. 13:26
Ezekkel a cimekkel engem degradalsz Gaspar Gyözök szinvonalara. Igen, engem az olvasot, aki nem Gaspar Gyözö es az RTL szinvonala. Ezt a cikket akkor is elolvasom, ha "csak" ugy cimezed, hogy egy veteran beszamoloja Koszovobol es akkor nem ereznem azt, hogy Gaspar Gyözö es az RTL a szinvonal. Felelösseged van a szinvonalert es ezt viselned kell! Persze a valosagot irtad, szoval az igazat, de mindketten tudjuk, hogy Gaspar Gyözö ertelmi szintjen.
Ja... jut eszembe. Szep gondolat lenne, ha azzal indokolnal, hogy a Gaspar Gyözök szintje is olvas "elektronikusan", tehat öket is ki kell szolgalni. De elkeseritelek, nem, nem olvas, meg abban a kis helysegben sem es letolt nadraggal, papirformatumban sem. Az olvasasra valo szoktatast nem igy kell megtenni, ellenben a Gaspar Gyözö mintajanal csak egy kisse elterö olvasokban a szanalom felburjanzik. Szerencsere csak nehany pillanatig, mert az elet es a valosag amugy ennel a cimnel sokkal, de sokkal vidamabb, amit viszont kivanok neked is. :)
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









