TEOL

Életével játszott volna az ellenség, amennyiben éles helyzetben Janicska Zsolt távcsöves puskája elé kerül. Ez nem üres fenyegetés: ugyanis a mesterlövész tanfolyamon három szívlövéssel bizonyította, hogy éles a szeme és biztos a keze. Akkor is - sőt, akkor kiváltképp -, ha idegen földön teljesíti kötelességét. A zászlós ugyanis Koszovóban tette le az említett lövészvizsgát. Valóban halálpontosan.

Várdombi otthonában fogadott bennünket a nemrég hazatért Janicska Zsolt, aki egyébként nem ismeretlen olvasóink előtt. Korábban kétszer járta meg Boszniát és ugyancsak kétszer Irakot: utóbbi helyszínen több mint hetven éles bevetésen vett részt. Tavalyelőtt visszatért a balkáni puskaporos hordó mélyére, de ezúttal nem Boszniába, hanem a szerb-albán ellentétektől szenvedő Koszovóba. Ne legyenek illúzióink, ezeket az ellentéteket arrafelé fegyverrel, véres leszámolásokkal próbálta „rendezni" az egymásnak feszülő két nemzet.

- Szerencsére, napjainkra a fegyverropogás zaja jobbára már elült - mondta Janicska Zsolt, aki a KFOR kötelékében nyerhetett bepillantást a Szerbia, Crna Gora, Albánia és Macedónia határolta, hegyes-völgyes tartomány mindennapjaiba. - Egyetlen alkalommal, forgalomirányítás közepette kerültem veszélyes helyzetbe, amikor is egy albán sofőr megállító jelzésünk ellenére is elsodort az autójával. Könnyebb sérüléssel megúsztam az ütközést...

Janicska Zsolt a fővárosban, Pristinában, a NATO parancsnokság törzsénél szolgált, nem kevesebb, mint tizenhat hónapon át. Feladata értelmében fegyveres biztosítást tervezett, felügyelt és vezetett egész Koszovó területén. Mindemellett a már említett szakvizsgán egyedüli magyarként mesterlövész fokozatot - és hozzá rangos katonai érdemérmeket - szerzett.

- Ez az aranysas kitüntetés, ezt csak ketten birtokoljuk Magyarországon - terítette az asztalra szépen fénylő dekorációit. - A NATO érdemjelből kettőt vehettem át, hiszen igen hosszú ideig állomásoztam Koszovóban. Ez itt nyolc szalagsávos kitüntetés, ilyesmi kiérdemlése egy évben is rekordnak számít. A hat dán kitüntetést a hadműveleti területen teljes fegyveres menetfelszereléssel végrehajtott menetgyakorlatért kaptam. Ilyenkor általában ezerötszázan vágtunk neki a mitrovicai hegyeknek, huszonöt kilométert teljesítve. Elmondhatom, hogy mi, magyar bakák rendíthetetlenül tartottuk az iramot a kőkemény amerikai rangerekkel, avagy az elit elitjének számító ejtőernyősökkel. Vittem magammal túlélőkés gyanánt azt a dísztőrt is, amit a honvédelmi minisztertől kaptam a misszió teljesítés egy éves évfordulóján.

Koszovó vadregényes vidék - világlott ki a zászlós leírásaiból. A lakosság többsége, legalább 75 százaléka albán, 25 százaléka szerb. A tartomány súlyos harcok után szakadt ki az egykori Jugoszláviából, két éve kikiáltotta függetlenségét, bár ez a státus diplomáciai szempontból még nem mindenütt elismert. Szerbia természetesen hallani sem akar erről a függetlenségről, egyes területeken - így főképpen a szerbek lakta Mitrovicában és környékén - előfordulnak kisebb-nagyobb összecsapások. Ezeket igyekszik megszüntetni a KFOR nemzetközi - görög, lengyel, német, olasz, portugál, spanyol, szlovák, szlovén és nem utolsósorban magyar katonákból és tisztekből álló - hadereje. A közös vezénylési nyelv egyébként angol, amit a zászlós kiválóan ért, nem utolsósorban egy helyben - Pristinában - elvégzett nyelvtanfolyamnak köszönhetően...

- Napjainkra viszonylag normális az élet Koszovóban. A városok utcáin jól öltözött emberek sétálgatnak, a vásárlókat bőséges árukészletet kínáló üzletek várják. Bajtársammal együtt én is bementem néha egy-egy boltba, ahol egészen békebeli hangulat lett volna, ha nincs nálunk fegyver. Arra viszont szükség volt egy esetleges támadás elriasztása miatt. Lecsatoltam a pisztolytáskát, s miközben társam biztosított, felpróbáltam a kiválasztott szabadidőruhát. De ezzel együtt sem tápláltak velünk szemben ellenérzést a helybeliek. Sőt, kivívtuk a tiszteletüket. Ezt az is bizonyítja, hogy kellemes meglepetésünkre sokszor felénk kiabáltak: sziasztok, magyarok!