Rá sem lehet majd ismerni a Hősök terére - fotók!
Mik ezek?
X– Új dimenziókat nyithat a város életében ez a fejlesztés – kommentálta sajtótájékoztatón dr. Sümegi Zoltán, Tolna polgármestere, hogy az idén húsz éves város mintegy négyszázötvenmillió forintos uniós támogatást nyert a DDOP ún. funkcióbővítő integrált városfejlesztési pályázatán. Dr. Puskás Imre, a megyei közgyűlés elnöke, a pályázat véleményezését végző Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács tagja azt mondta: azért is fontos volt, hogy ezen a pályázaton nyerjen Tolna, mert jelenleg ez a város számára a legfontosabb fejlesztés.
A beruházás leglátványosabb eleme a Hősök tere és a belőle nyíló Árpád utca megújítása lesz.
– A Lukáts István pécsi tervező által készített tervek filozófiai megközelítésből is elnyerték a főépítészi tanács tetszését – mondta Lovas Ferenc, városi főépítész. A terv a Hősök terének tolnaiságát azzal is hangsúlyozza, hogy a Duna régi, szabályozás előtti vonala szerint alakítja a tér vonalát is. Ezen a tér-képen a település helyét az egyik leghosszabb életű fa, egy páfrányfenyő fogja jelölni.
Ami a praktikumot illeti: Appelshoffer Ágnes alpolgármester például kiemelte, hogy a Hősök tere alkalmassá válik szabadtéri rendezvények megtartására is. Átalakul a Hősök tere jelenlegi forgalmi rendje is. Az autók nem közlekedhetnek a téren keresztül, a járművek a jelenlegi óvoda épület mögött juthatnak majd el az Árpád utca felé. A mostani piactéren parkolókat alakítanak ki, a piactér az Árpád utcával párhuzamosan megnyitandó tömbbelsőbe kerül. A toldozott-foldozott burkolatú Árpád utca sétáló jellegű utcává válik, az autóforgalom korlátozásával. Macskakővel, illetve klinker téglával burkolják majd. Az összes légkábel a föld alá kerül, kicserélik a közműveket. Térbútorokat, növényeket helyeznek el, ahol van hely, parkolókat is kialakítanak az utcában.
Mireider László, a városháza építési osztályvezetője elmondta, hogy a beruházás nemcsak a Hősök terét és az Árpád utcát, hanem több középületet is érint. Felújítják a városháza homlokzatát, kicserélik a nyílászárókat és porta is épül a hivatalban. Az Árpád utcában az öregek napközi otthonán, a Bajcsy-Zsilinszky utcában a tűzoltóság és a rendőrség épületén is elvégzik a homlokzatfelújítást, a hőszigetelést és a bejáratok akadálymentesítését.
A Hősök tere egyik oldalán levő jelenlegi óvoda helyén mintegy százhúszmilliós beruházással szolgáltatóházat épít a Tabur Invest Kft., amely egy tolnai vállalkozáshoz hasonlóan csatlakozott a projekthez, és támogatást is nyert. A cég az óvoda épületre már korábban adásvételi előszerződést kötött a várossal. Ha a szolgáltatóház megépül, a mostani óvoda helyett az önkormányzat a volt laktanyában épít egy korszerű kisdedóvót.
Ami pedig a beruházás menetrendjét illeti: Mireider László elmondta, hogy kétfordulós pályázatról van szó, amelynek első fordulója sem zárult még le. Ha viszont minden jól megy, ez év végén elkezdődhet a kivitelezés, és optimális esetben 2010. harmadik negyedévében elkészülhet a beruházás.
A városközpont fejlesztése számokban (millió Ft)
A beruházás összköltsége: 612,34
A pályázaton elnyert összes támogatás: 453,945
Ebből az önkormányzatra jutó támogatás: 392
Tabur Invest Kft. támogatása: 60
Tolnai vállalkozó támogatása: 0,91
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









