Régi bizottságok szűnnek meg, újak alakulnak
Mik ezek?
XTeszi ezt azért, mert a megyék feladat- és hatásköre január elsejétől alapjaiban megváltozott. Indokolatlan a korábbi, főként intézményfenntartáshoz kapcsolódó feladatokat ellátó bizottságok további működése. Ugyanakkor az új feladatok ellátásának segítéséhez új bizottságokra van szükség.
Ezért javasolta a legutóbbi megyei közgyűlésen dr. Puskás Imre elnök a pénzügyi és monitoring, valamint a területfejlesztési és koordinációs bizottság létrehozását. A jogi és ügyrendi bizottság megmarad, viszont összetétele módosul.
Az állandó bizottságoknak csak belsős – tehát közgyűlési – tagjai lesznek, szám szerint hatan. A területfejlesztési és kordinációs bizottság elnöke Széles András lett, a tagságot Porga Ferenc, Márkus György, Takács Zoltán, László Ferenc és Krauss Péter adja.
A pénzügyi és monitoring bizottság elnökévé Kerecsényi Mártont választották, tagoknak dr. Sümegi Zoltánt, dr. Égi Csabát, Márkus Györgyöt, Tóth Endrét és Takács Lászlót. A jogi és ügyrendi bizottságban dr. Égi Csaba elnököl, tagok: dr. Sümegi Zoltán, Takács Zoltán, Széles András, Frankné dr. Kovács Szilvia és Tóth Endre.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. cickomicko 2012. február 22. 14:04
A megyei önkormányzatok feladatai csökkentek, költségvetésüket a század részére visszavették. Ehhez képest a létszámot nem csökkentették mondjuk semennyire sem.
-
2. inaktív 2012. február 22. 13:16
Na,akkor mindenkinek jutott hely van akinek több is.És persze egy kis zsebpénz is jár mellé.Ez az egész Megyei önkormányzat olyan mint egy feneketlen zseb,nulla feladattal.Nem lehet semmihez sem hasonlítani vagy mégis talán ez lehet: pártemberek(mindegyik) tároló helye több-kevesebb apanázzsal.
-
1. xkfabatka 2012. február 22. 11:59
Kérdés?Olyan nem lesz bizottságba,hogye írom:Mindent megszüntető vizfej bizottság,akik csak az aktákat toligálják,már vagy 40 éve?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Pilisi Gábor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Kovács Antal | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





