Régi időket idéz a postás
Mik ezek?
XKellemes, csendes környezet, rendezett épületek, és füttyszó fogadja a Magyarkeszibe érkezőket. Utóbbi a postástól származik, aki jókedvűen fütyörészve szállítja a küldeményeket házról-házra. A takaros kis falu a külföldieket is vonzza. Zömében Németországból érkeznek ide az új lakók, vannak, akik nyaralni jönnek, míg mások új életet kezdenek a településen. Erre pedig minden lehetőséget adott is, hiszen van óvoda, iskola, orvosi és fogorvosi rendelő, gyógyszertár, Idősek Klubja és számos kisbolt is.
Magyarkeszi életében az egyik legjelentősebb esemény a falunap, melyet idén június 17-én tartottak. A nagyszabású rendezvényen úgy kétszázan vettek részt, ahol remek programok vártak a falubeliekre, kortól függetlenül. A gyermekeket napközben tűzoltó bemutató, habparti, ugrálóvár és hinta örvendeztette, míg a felnőttek főztek, karaokiztak, majd este báloztak.
A polgármester, Kovács Erzsébet mindent megtesz azért, hogy a község egyre szebb és élhetőbb legyen. Az elmúlt négy évben számos pályázatot megnyert az önkormányzat, bő 34 millió forintra tettek szert a támogatásoknak köszönhetően. Így több utcában is megvalósult a burkolat-felújítás, az Idősek Klubját akadálymentesítették, parkosították az önkormányzat előtti területet. Az aprónép legnagyobb örömére az óvodát is felújították, és a nyílászárók is ki lettek cserélve az iskolában. A munkanélküliség kérdésében azonban szomorú a kép.
A falunap minden évben az egyik legjelentősebb esemény Magyarkesziben. A gyerekeket idén júniusban habparty is várta (Fotó: Kiss Albert)
A településen az önkormányzat a legfőbb munkaadó, az itt élők nagy része segélyből él. A közcélú munkaprogramnak köszönhetően azonban több lakónak is megélhetést tudnak biztosítani. Jelenleg húszan dolgoznak, ők gondoskodnak a település karbantartásáról, az utcák tisztaságáról, meszelik az intézményeket és gondozzák a temetőt.
A mindennapokat a Nyugdíjas Klub tagjai töltik meg élettel, akik hetente összegyűlnek, hogy szebbnél szebb kézműves alkotásokat hozzanak létre maguk és mások örömére. Nemrégiben függönyt varrtak a közösségi házba, és terítőket az Idősek Klubjába. A 10-15 legaktívabb klubtag nagy figyelmet fordít a gyermekekre is, a falunapon például színes textíliából készült tulipánokat, kispárnákat, marokbabákat és babzsákokat ajándékoztak nekik. Az idősek klubjának gondozónői a településen élő idős, beteg emberekkel kiemelten törődnek. Bevásárolnak nekik, kiváltják a gyógyszereiket, és ha kell, ki is takarítanak náluk.
Számtalan terv vár még megvalósulásra
A jövőben a malom tető- és nyílászáró cseréjére irányul az önkormányzat figyelme. Kovács Erzsébet polgármester továbbá azt ismertette, folytatni kell az utak felújítását, aszfaltozását, főleg az újfalusi részen, illetve a Hunyadi és Ady utcákban. Fontos tennivaló lesz a közeljövőben az iskolák, a művelődési ház és az önkormányzat akadálymentesítése is. Azonban egyelőre az a legnagyobb feladat, hogy minden intézmény továbbra is működhessen, a szűkös anyagi keretek ellenére is.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









