Rosszul is elsülhet a minimálbér emelése
Mik ezek?
XA minimálbér jelentős emelése (tavaly 78 500 forint volt) számos ágazatban okozhat bérfeszültséget, mondták az általunk megkérdezettek.
Sokan attól tartanak, hogy a gazdasági válság miatt a cégek bevétele nem bővül, a kiadást pedig úgy csökkentik, hogy elküldenek munkavállalókat, hogy eleget tudjanak tenni a béremelésnek. A maradék munkaerővel aztán a többletmunkát elvégeztetik.
A feszültség másik forrása lehet, hogy a magasabb beosztásban, vagy hosszabb munkaviszonnyal egy munkahelyen dolgozó munkatársak is joggal várhat(ná)nak el nagyobb összegű korrekciót a fizetésükben.
A Gemenc Volánnál készül az üzleti terv és ezt követően kezdik el a bértárgyalásokat (illusztráció)
Mint ismert, a kormány január 1-jével hatályba lépett rendelkezése szerint a nyolc órában dolgozó munkavállalóknak járó legkisebb bér havi bruttó 93 ezer forintra nőtt. A legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve szakképzettséget igénylő munkakörökben a garantált bérminimum 108 000 forint lett.
A legtöbb munkahelyen az éveleji béralkuk még nem zárultak le. Az egyeztetéssel az ilyenkor irányt mutató nagy állami vállalatoknál is megvárták a minimálbér emelését, illetőleg a járulékfizetési változások hatályba lépését. Míg számos érdekképviseletnél – így például a postásoknál – a legfontosabb szempont a munkahelyek megvédése lett, vagyis, hogy ne legyenek elbocsátások.
De vannak olyan területek, ahol határozott igényekkel állt elő a szakszervezet. Utóbbi körbe tartoznak például a hagyományosan erős alkut folytató vasutasok, akik a bérkompenzáció feletti, az infláció mértékét elérő és némi reálkereset-növekedést is biztosító 4,2 plusz 1 százalékos béremelést követelnek. A „jegelt” felmondások miatt kemény béralku várható az egészségügyben is.
További részletek a Tolnai Népújság január 16-i, hétfői számában!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Az ön munkahelyén tartják a nettó bér szintjét?
- 1. Igen, megtartják 21.43%
- 2. Igen, sőt emelés is lesz 4.77%
- 3. Sajnos nem 28.58%
- 4. Még nem tudjuk 45.24%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. Ping Vince 2012. január 17. 01:25
Én a mindenkori minimálbérhez kötném a képviselők fizetését.
-
2. Szoror 2012. január 16. 12:44
Valóban nem kellene ekkora különbséget tenni ember és ember között. Leginkább attól kell most félni ,hogy a rabszolga munkákra, kikölcsönöznek önkormányzati közfoglalkoztatottakat. Ezeket a szerencsétleneket alkalmazzák ,hiszen nekik csak 40 valamennyi ezret kell fizetni ugyanazért a munkáért, az elbocsátottakat , meg majd az önkormányzat felveszi . Lemegy a minimálbér 40 ezerre ,csökken a vásárlóerő ,még nehezebb lesz eladni az árut, és egyre szegényebb lesz mindenki.Ördögi kör alakul ki ahol a melós, mint mindig, most sem jár jól.
-
1. tizedes87 2012. január 16. 08:56
Ennyiből kellene megélni a Parlamentbe "dolgozó?" 386 embernek nem tudom hogyan állna a szájuk. Na persze ezek mellett még megvonnék tőlük minden kedvezményes juttatást, ami sokkal, sokkal több mint bruttó 93 ezer forint. A nevetéstől a kedvük elmenne azt hiszem.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









