Segítő kezet nyújtottak a kisvejkei Orsós családnak - fotók
Mik ezek?
XA kisvejkei Orsósék hét gyereket nevelnek. Csak három éve épült a szocpolos lakásuk, de, mint az az ilyen házak esetén gyakran előfordult, a kivitelező, amit lehet, kispórolt az épületből. Szükség lenne a nyílászárók cseréjére, a födém szigetelésére, és az ereszcsatornát is fel kellene tenni. A családnak a havi 147 ezer forintos rendszeres jövedelméből erre elvileg nem lenne esélye. Az Autonómia Alapítvány és a Habitat for Humanity magyarországi szervezete által, kifejezetten az alacsony jövedelmű családok lakáskörülményeinek javítására indított lakhatási program azonban reményt ad Orsóséknak és még néhány, hozzájuk hasonlóan nehéz helyzetű Tolna megyei családnak is.
A kedden Tevelen elindított, "Befektetés az otthonainkba" címet viselő program sikere azonban nem csak a támogatókon, hanem a megsegítendőkön is múlik. A lényeg ugyanis, hogy a családoknak egy általuk meghatározott összeget, havi 5-10 ezer forintot 18 hónapon keresztül bankszámlán kell gyűjteniük. Ha teljesítik vállalásukat, akkor a megtakarítási időszak végén az általuk megspórolt pénzzel azonos összegű támogatást kapnak az alapítványtól. Emellett a Mikrohitel Zrt.-től legfeljebb 720 ezer forintos, 20 százalékos teljes költségű, 4-7 éves futamidejű hitelt vehetnek fel. A programban résztvevők mindezen kívül a házuk felújításához ingyenes műszaki tanácsadást, illetve pénzügyi, energia-takarékossági képzést is igénybe vehetnek, szintén térítésmentesen.
Tizenkilenc jelentkező volt Tolna megyéből
A programra Kisvejkéről, Lengyelből és Tevelről 19 család jelentkezett. A 12 kisvejkei és teveli család közül 10 kezdheti meg a takarékoskodást novemberben. A lengyeli jelentkezéseket még nem bírálták el. A program a Levi Strauss Alapítvány és a Soros Economic Development Fund adományából, az érintett önkormányzatok együttműködésével zajlik. A pénzügyi szolgáltató partner a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet, mely ingyenes számlavezetést és magas kamatokat biztosít a befizetésekre.
Ha a családok eredményesen takarékoskodnak, két év múlva korszerűbb körülmények között, olcsóbban fenntartható lakásban élhetnek. Nem utolsó sorban pedig, a remények szerint megtanulhatják, hogy szerény anyagi lehetőségeik ellenére miként lehet elkerülni a kilátástalan eladósodást.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









