Simicskó fórumon mutatta be a kormány eddigi munkáját
Mik ezek?
XNagy terheket hagytak örökül a szocialista kormányok: adósságállományt, morális, mentális társadalmi válságot, mondta Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára Bonyhádon.
Az államtitkár arról tájékoztatta a kormánypártok tagjait, támogatóit, hogy mit végzett a kormány 18 hónap alatt, s szólt a költségvetésről, visszajelzéseket és javaslatokat is várva.
Az ezt megelőző sajtóbeszélgetésen elmondta, hozzálátva az óriási munkához, a nagy ellátórendszerek átalakítása kapcsán bizonnyal okoztak érdeksérelmeket is. Ám tették ezt annak érdekében, hogy utódainknak is legyen nyugdíja, s működőképes állam jöjjön létre. Az egészségügy, oktatás átalakítása még azt elején tart.
Kiemelte, hogy fő cél a foglalkoztatás és a költségvetési, államháztartási hiány csökkentése, amelynek során a bankokat is bevonták a közteherviselésbe.
A házigazda, Potápi Árpád János országgyűlési képviselő sok egyéb mellett úgy fogalmazott, a kormánynak hiába vannak jó tervei, ha a lakosságot, a nemzet egészét nem tudja a maga oldalára állítani, ezeket nem lehet megvalósítani.
Tóth Ferenc, a kormányhivatal vezetője kiemelte, hogy Tolna két hátrányos helyzetű kistérségében is megindult a közmunkaprogram.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 19 hozzászólás érkezett-
19. inaktív 2011. december 11. 20:56
Háború(harc) csak nem lesz vagy már ez az.
Mert háborúból(harc) is van több fajta.
Pl. álló ... -
18. xkfabatka 2011. december 11. 20:36
Hát mikor az oroszok bombáztak Bajánál 1944 öszén,kelt át a menekülők hada,nem mondom,de nem ártott volna egy-két találat a kompra,igy lehet jo pár dolgot megusztunk volna,sőt másként lenne:Nem tudom,de Istensegedelme kiszámíthatatlan,mind tudjuk.A hadsereg nélküli vezetőröl,meg a csapatárol sem jobb az eddigi vélemény,legalábbis nekem,a többi embertársamat,most nem említem.
-
17. egy erdelyi 2011. december 10. 20:18
Peches, nekem te is hiányoztál, mert mindenkire szükség van. :)
A Jani bá' viselt dolgaival nem lehet ilyen fórumon megfelelően kibontakoznom, mert vagy azt fogják rám sütni, hogy kommunista vagyok, vagy azt, hogy rasszista és fasiszta is. Most a buzizásra nem is térek ki. :) És persze a nemzeti szocializmussal is tisztában kéne lenni, de nem felületesen. :)
Szóval a János dolgai igen ellentmondásosak, a néppel kapcsolatban is... nem véletlen ez a vidám barakk titulus. :) Azért nem nagyon hagyta, hogy te Marlboróval rongáld magad, mikor ő elkötelezetten Munkást szívott. :) -
16. csürhe 2011. december 10. 19:36
...és utána Árpád vezírünk és hős magzatjai megmártóztak az új meleg vizes cigánypicsamosóban.
-
15. trafóház 2011. december 10. 18:27
Simicsko Bonyhádon.Kövér Gyulán. Mi van? Kirajzottatok,mint a döglegyek? Nyilván egyre nagyobb a baj.
Nyugodtan kiírhattátok volna:belépés csak narancsagyúaknak,taps kötelező.
Lassan lejár önmagasztalásotok ideje!
-
14. peches 2011. december 10. 13:25
Üdv!
Örülök, hogy "bemutatta" a kormány munkáját:-)
Rövid lehetett és összetett:-)
Kedves Elemér!
Hiányoztam? A Jánosunk legalább hagyta élni a NÉP-et, miközben gazdagodott....
Ezek meg eltipornak bennünket 89 óta!
De nem védeni akarom, mert hiba ott is volt bőven:-)
Csak annyit kérek, hogy ha hasonlítunk, akkor az azonos időszakat hasonlítsuk össze!
Tehát:
Azóta eltelt 22 év! Nézzük hát a Kádár rendszer utolsó 22 évét a 89 utáni 22 évvel!
Tudom, hogy Te már érted:-)))) -
13. egy erdelyi 2011. december 10. 12:01
re.10-re: Ühüm. :) Régi vágású lehetsz, ha ezt a katona mondatot ismered. :)
Amúgy meg a helyzet az lehetett, mint a focimeccsen. Ott is egymást bátorítják egy kupacban a drukkerek. Még nem láttam olyat, hogy valaki lila kendőben ült volna a "B" középben. :) De majd ha látok, megosztom az élményt. :) -
12. döme10 2011. december 10. 09:41
"Simicskó fórumon mutatta be a kormány eddigi munkáját..."
Nekem nem kell bemutatni,látom,olvasom,tapasztalom nap mint nap...ezek többet hazudtak 1.5év alatt mint a rendszerváltás óta összesen... hozzá nemértő,töketlen,Hazug,hatalom hajhász,öntelt skizofrén kormányt választottak meg egyesek... remélem okultak ebből a 1.5 évből azok akik a narancsra voksoltak...
/a szocikat se támogattam,mielőtt komcsiznának/ -
11. csürhe 2011. december 10. 08:20
És mit mondtak?
"Az elmúlt másfél két évben nem csináltunk semmit...elkúrtuk, nem kicsit, nagyon! Hazudtunk reggel, délben, este..." -
10. háegyenegyalmát 2011. december 10. 05:34
Ha jól értem, ez egy belterjes fórum volt a szimpatikusoknak, ahol emútnyócéveztek, majd sopánkodtak az istenadta nép mai elégedetlenkedésein. Akkor -katonáékkal szólva- a foglalkozás biztos elérte célját.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









