Sok ezer diáknak csengettek be - fotók!
Mik ezek?
XZsúfolásig megtelt a Vörösmarty Mihály Általános Iskola előcsarnoka kedd délután. Az első néhány sorban az iskola legfiatalabb diákjai ültek, akik érdeklődve tekingettek tanáraik, és leendő osztálytársaik felé.
Bechtel Helmut Herman, az intézmény igazgatója beszéde végén arra kérte a nagyobbakat, hogy egy hangos tapssal bíztassák a kicsiket. A második osztályosok dalokkal, mondókákkal, majd pedig tánccal próbálták mosolyra fakasztani a kisiskolásokat.
Tanévnyitót tartottak kedden a bonyhádi Vörösmarty iskolában. Ma már becsengettek a gyerekeknek Fotó: Kiss Albert
Az igazgató kitért arra is, hogy az intézmény két jubileumot is ünnepelt tegnap: a 105. tanévkezdést és Szegediné Szőts Márta valamint Grádwohl Károlyné pedagógusi pályán eltöltött 30. évét. A műsor végén 22 tavaly végzett nyolcadikos vehette át a Deutsches Sprachdiplom (DSD) nyelvvizsgáját, amelyet Ursula Mählis adott át a növendékeknek.
A Külföldi Iskolaügyi Központ Magyarországi Német Vendégtanárainak koordinátora örömét fejezte ki az eredmények láttán. Majd hozzátette, hogy Magyarországon Szeged és Bóly mellett Bonyhádon, a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában van lehetőségük a diákoknak a DSD nyelvvizsga megszerzésére.
Ötven esztendő után ráfér a ráncfelvarrás
Némileg rendhagyó tanévnyitót tartottak kedden a tolnai Wosinsky iskolában, amelynek Bartók Béla utcai épülete idén ötven, a sportcsarnoka pedig huszonöt éves.
A fél évszázados évforduló alkalmából fotókiállítás is nyílt az iskola életéből. Hága Lászlóné igazgató elmondta: a Bartók utcai épület létrehozása az 1956-os árvíz következménye volt. Az akkor összedőlt házak helyett az újtelepen építettek új otthonokat, az ottani családok gyerekei pedig már az Eötvös utcai épületbe jártak iskolába.
1960-ra azonban olyan sok lett ott a diák, hogy ma már szinte elképzelhetetlen létszámú, 50-60 fős osztályokban kellett tanulniuk a gyerekeknek. Emiatt készült el 1960-ban a Bartók utcai épület első üteme, a létesítményt azóta többször bővítették. Ám, ahogy az igazgató fogalmazott, egy ráncfelvarrás ráférne már az „öreg hölgyre".
Dr. Sümegi Zoltán polgármester beszédében jelezte, hogy a város vezetése is éppen ezért, illetve az iskola bővítéséért küzd. A nemrég benyújtott pályázatot első körben elutasították forráshiányra hivatkozva, de az önkormányzat jogorvoslattal élt. Mint mondta, reméli, hogy végül sikerül elnyerni a támogatást.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









