Szekszárd a jövőbe fektetett
Mik ezek?
XA jelentésben az is olvasható, hogy emelkedtek a megyeszékhely önkormányzatának hosszú távú pénzintézeti kötelezettségei: ennek finanszírozására a következő három évben a polgármesteri hivatal szabad folyószámlahitel-kerete, a mérlegben kimutatott követelésállomány, továbbá a forgalomképes ingatlanvagyon, eszközállomány és az önkormányzati cégcsoport piaci értéke fedezetet nyújt.
Az ÁSZ a 2007–2010 közötti éveket tekintette át tüzetesen vizsgálatában. Erre az időszakra elmondható, hogy az adósságállomány 0,8 milliárd forintról 4,8 milliárd forintra emelkedett. Ugyanakkor az is a tényekhez tartozik, hogy a szóban forgó esztendőkben az önkormányzat 9,3 milliárd forint értékű beruházást folytatott, illetve indított el, ebből a tavalyi esztendő végéig 5,0 milliárd forintot fizetett ki.
Ennyit közölnek a számok, ami azonban mögöttük van, arra Horváth István világított rá. Szekszárd polgármestere mindenekelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy néhány fontos tényező nem szerepel a nyilvánosságra hozott kivonatban, a teljes változatban viszont igen.
– Mindent összevetve nincs miért szégyenkeznünk, a mai gazdasági környezetet tekintve összességében kedvezőnek tartom az ÁSZ-jelentést – hangsúlyozta a polgármester.
– Még akkor is, ha az adósságállomány növekedése önmagában igaz. Viszont nézzük meg a mérleg másik serpenyőjét is. A tárgyalt időszakban hiteleinket alapvetően a városi vagyon növelésére fordítottuk.
Visszavásároltuk a korábban eladott közművállalatainkat, melyek így száz százalékban önkormányzati tulajdonba kerültek, új cégeket alapítottunk, melynek révén egy erős önkormányzati cégcsoportot hoztunk létre. Olyan beruházásokat hajtottunk végre – kezdve az ipari parktól a sportcentrum fejlesztésén át a Diákétkeztetési Kft.-ig –, melyek gyarapítják a város vagyonát. Az sem mellékes, hogy a hitel révén létrehozott, megerősített cégcsoportunk, gazdasági társaságaink bevételei közép- és hoszszú távon is képesek finanszírozni kötvénykibocsátásunkat.
Horváth István polgármester
Az ÁSZ-jelentés azt is tartalmazza, hogy az önkormányzat állami költségvetési támogatásból, átengedett bevételekből és illetékbevételekből származó bevételei a 2007. évhez képest az időszak egészét tekintve összességében 1095 millió forinttal csökkentek. Ennek ellensúlyozása érdekében az önkormányzat kiadási megtakarítást és bevételnövelést eredményező intézkedéseket hajtott végre.
A 2007–2010 években tett intézkedések hatására 658,8 millió forint bevételi többletet, továbbá 960 millió forint költségmegtakarítást mutattak ki, ezáltal az önkormányzat pénzügyi helyzetét javították. Az ÁSZ-jelentés utal arra is, hogy a hatékonyság javítása érdekében a 2007-től meghozott álláshelyeket csökkentő intézkedések – intézményi, hivatali racionalizálás – szükségesek voltak.
A kiadási megtakarítások 91,2 százaléka az elrendelt álláshely-csökkentések eredménye – idézett a polgármester a jelentésből egy olyan szakaszt, mely a kivonatban ugyancsak nem olvasható. Majd megismételte: 2007-hez képest egymilliárd forinttal csökkent a központi normatíva, ám a város ilyen jelentős elvonás mellett is gyarapította vagyonát.
– Ha az az egymilliárd forint is rendelkezésünkre állt volna, akkor most nyugodtan hátradőlhetnénk a székünkben – tette hozzá. – De így sincs okunk különösebb panaszra. Más városok szívesen vállalnák ezt a helyzetet. S még valamit érdemes tisztán látni: különbséget kell tenni az adósságállomány, illetve az adósságszolgálat között.
Az adósságállományt 20 év alatt kell visszafizetnünk, így annak mértéke az adott évben csak virtuális. Az adósságszolgálat az, mely érinti az aktuális költségvetést: hiszen az az adósságállomány aktuális törlesztőrészlete. Ez jelenleg nem haladja meg a 300 millió forintot évente. Ez az összeg pedig benne van a költségvetési rendszerünkben.
A megyeszékhely a dobogó második fokára léphet
A városok többsége eladósodott, de akadnak olyan települések is, melyek az adott helyzethez és lehetőségekhez képest viszonylag jó mutatókkal rendelkeznek. Az Mfor.hu listája szerint Zalaegerszegnek például 2011 és 2013 között mindössze 900 millió forintot kell törlesztenie. Ennél csak kicsivel kell többet fizetnie Szekszárdnak, az összeg átszámítva ugyanis összesen 1,02 milliárdra jön ki, melynek döntő részét a 2,4 milliós frankkötelezettség teszi ki – forintban csak 400 milliót kell fizetnie. A legjobbak rangsorának harmadik helyét Békéscsaba tudhatja magáénak, a városnak ugyanis 1,9 milliárdot kell törlesztenie 2013 végéig.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. egy erdelyi 2012. január 7. 12:03
Tehetséges ember. Amolyan reneszánsz léptékkel tudja ülni a lovakat is, holott a ló négy lábat használ.
-
4. inaktív 2012. január 6. 19:24
Akkor,minden rendben a városban meg a parlamentben és az egyebekben is.
Csak az a fránya svejci frank árfolyama ne lenne ilyen magas ugye ...,na ebben ki a hibás.
A jobb jövőben meg már nem hiszek még,ha annyira fényesnek is láttatják.
-
3. beija101 2012. január 6. 12:13
Egyetértek!
A mozinál meg legalább a "kordonokat" tennék fel a járdára, hogy az a tíz-egynéhány parkolóhely ismét használható lehessen.
Sok hülye, semmihez sem értő bunkója. -
2. tizedes87 2012. január 6. 10:54
A jövőbe tervezni kellene a Parlamentben történő felszólalásokat, mert hát semmi mondanivalóért csak úgy fizetést felvenni kicsit csúnya dolog.(bár beszavazták) Persze mind ezt értjük is, mert csak akkor szabad szólni ha arra a kedves vezető máson keresztül engedélyt ad.
-
1. tizedes87 2012. január 6. 10:34
Hát ez az amikor az ember zsebében kinyílik a bicska!
A sok mellébeszélés, megvezetés na persze virtuálisan tisztelt nemzetes úr!
Hogyan is néz ki ez a szép város?
A központ romokba hever, és bekerítették mint a Horváth kertet mert az is.
Nincs Mozi, színház, művészetek háza, nincs a fecskeháznál lakópark, a Kálvárián szálloda, nem lett kész a családbarát fürdő sem.
Nincs kifizetve a Vármegye háza felújítása, azt ott dolgozó alvállalkozók nagy része.
Elmaradt December 31-én a Béla király téren a tűzjáték, az örömünnep is.
Hát sok itt a mellébeszélés nagyon.
Gondolom Szekszárd város lakossága nem ezt várta? BUÉK!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









