Szívszorító! Hetek óta kómában a balesetben megsérült kisfiú
Mik ezek?
XA hét éves gyönki fiú, Márk hetek óta úgynevezett éber kómában fekszik kórházban, Zalaegerszegen. A kisfiú július 9-én szenvedett közlekedési balesetet Gyönkön: biciklivel összeütközött egy kocsival, és súlyos koponyasérülései lettek.
A Tamási Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint Márk volt a hibás, nem adott elsőbbséget a szabályosan közlekedő gépjárműnek. Az egyébként hiperaktív gyermeket öt hónapos kora óta nevelő, a fiút sajátjaként szerető apa nem is ezen körülmény miatt kereste meg hírportálunkat.
Horváth Mihályt az háborította fel, hogy állítása szerint a gépkocsi vezetője a baleset után felhívta az egyik helyi háziorvost, de hiába kért segítséget, a doktor állítólag azt mondta, hogy mivel már nincs rendelési idő, nem hajlandó kimenni a helyszínre. Holott Horváth Mihály szerint az orvos akkor Gyönkön tartózkodott.
Horváth Mihály szívén viseli nevelt gyermeke sorsát. A családnak a kórházi látogatások is sokba kerülnek Fotó: G. K.
Márk nevelőapja úgy véli, hogy az orvosnak annak ellenére segítenie kellett volna egy ilyen súlyos baleset után, hogy Gyönkön nincs orvosi ügyelet. Úgy véli, esküjük kötelezi a gyógyítókat a segítségnyújtásra.
Ez utóbbi megállapítást nem vitatta az állítólag felhívott orvos, dr. Farkas Tibor sem. Ő a TEOL.hu-nak azt mondta: helyben lakik, amikor csak tud, rendelkezésre áll. Ám a baleset idején, este hét óra tájban éppen nem volt elérhető. Ő abban az időben biztosan nem beszélt senkivel telefonon, a balesetről is csak másnap szerzett tudomást.
Állítását megerősítette a balesetben érintett gépkocsi vezetője is. Farkas Antal azt mondta, hívta ugyan a háziorvost, de miután nem vették fel a telefont, azonnal a mentőket értesítette.
Dr. Farkas Tibor elmondta azt is, hogy utólagos információi alapján a hőgyészi mentők 18 perc elteltével a helyszínen voltak, a mentőhelikopter pedig, amely végül elszállította a kisfiút, 21 perc múlva érkezett meg.
A háziorvos szerint egyébként például egy súlyos vérzés esetén a helyszíni ellátásnak nagy jelentősége lehet, ám egy ilyen jellegű sérülés során, ami Márkot érte, az a legfontosabb, hogy minél előbbi kórházi ellátást kapjon a sérült.
Szerettük volna megkérdezni a zalaegerszegi kórház illetékesét is, aki azonban kedden nem tudott hírportálunk rendelkezésére állni.
Így többek között azt sem tudtuk meg, mekkora az esély Márk felépülésére.
Ez azonban minden bizonnyal nem az orvosi ellátáson és nem is a kisfiú szülein múlik. Márk édesanyja és nevelőapja felváltva igyekeznek mellette lenni a kórházban, most éppen az anya tartózkodik Zalaegerszegen.
A családnak egyébként nem Márk súlyos balesete az egyetlen keresztje. Igen nehéz körülmények között élnek. Horváth Mihály születése óta mozgássérült, legfeljebb alkalmi munkákat tud vállalni. A pár a fiún kívül egy óvodás és egy hét hónapos kislányt nevel a lehangoló állapotú házban. Horváth Mihály mindenesetre azt mondta, nem akar ő hasznot húzni a fia balesetéből. Felelősségre vonást viszont szeretne. Kérdés persze, hogy az efféle, elszomorító sorsokért ki a felelős.
Segítségre szorulnak, van, aki már adakozott
Az, hogy a szülők minél többet a kisfiuk mellett lehessenek a kórházban, az intézménynek köszönhetően nem kerül pénzükbe, de az utazások mostanra már teljesen kiürítették az egyébként is szegényes kasszát, a kedvezményes utazási lehetőségek is elfogytak. Horváthék támogatására számlát nyitottak a helyi takarékszövetkezetnél. Az apa azt mondta, egy-két embertől már kaptak kisebb támogatást. De szükség lenne további segítségre is.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. zsemle 2010. szeptember 1. 18:46
szörnyű témák mennek itt magyarországon.állatorvos pénzért azonnal házhozjön............emberekmeg pusztuljanak.
-
1. cickomicko 2010. szeptember 1. 12:44
Szegény embert még az ág is húzza. Ez a mondás nagyon passzol erre az esetre sajnos. Remélem, a kisfiú felgyógyul. Jobbulást kívánok neki.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









