Szőlőtőkék a kirakatban - fotók
Mik ezek?
XSzekszárd északi kapujába, az 56-os főút bevezető szakaszán lévő körforgalomba 300 szőlőtőkét ültettek, hirdetve minden arra járó autósnak a vidék egyik legfőbb erényét, a borkultúrát.
Dr. Csillag Péter, az NKft. ügyvezetője a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy sokrétű tevékenységükkel az emberek gondolkodásmódját szeretnék alakítani, ráirányítani a figyelmet a helyi értékekre.
A sajtótájékoztatón ott volt dr. Bodri István, a Hegyközség Szekszárd elnöke is, aki szerint akár egy diplomata szüret helyszíne is lehetne az ültetvény, erősítve a szekszárdi borvidék marketingjét.
A szintén jelenlévő Kővári László, a képviselő-testület gazdasági és pénzügyi bizottságának elnöke pedig örömét fejezte ki, látva a civil kezdeményezést. A körforgalmat díszítő tőkék Czink János palatincai telephelyéről származnak. Az ültetvény egyik fele fehér Bianca, a másik pedig kék Regent fajta.
A megvalósításhoz – amelynek a Magyar Közút Zrt. Tolna Megyei Igazgatósága sem szabott gátat – pályázati támogatást nyert az Eco Sensus NKft.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 40 hozzászólás érkezett-
40. 1254drr 2012. július 4. 17:39
ez megint akkora hülyeség, ahogy van!! Ezt nem hiszem el hogy ez a város ,milyen marhaságokat tud kitalálni!! Abból a szőlőből ingyen sem kellene, még ha a polgármester fizetne érte sem!! Tiszta benzin gőz.. ez aztán a rák keltő.. bár szekszárd bírja a romák műanyag égetését s szereti!! De másrészről ha az be nő, akkor baleset veszélyes, mert nem látni rendesen a körforgalomban!
-
39. egy erdelyi 2012. július 3. 19:20
Cickomicko,egyaltalan nem szomorkas a hangulatom mäma, amikor nem vagy feltekeny a vörös kis dögre... ki kell jelentenem optimalisan, hogy nekem teccenek a nemzet egyserü asszonyai is, amikor a mosogepre fölpattannak es kerdö tekintettel emelik ram szempillaikat megrezegtetve a retinat...vagy kapaszkodnak beleje a kad szelebe sandan hätra-hätra pillantva, hogy mi fog akkor most törtenni...birom az ilyen nem prüd häTurul, meg a grillcsirke poziciokat is preferalom... ha mar a pozicioknal tartunk, egy atkötessel megmlitem, hogy akkor ez a nöihölgy itt oldalt akinek olyan jo kis husos felkarja van? Penzdijas szkanderbajnoksagra nem neveznem be, de setalni elvihetne es ha egeszen öszintek a szandekai nekem is bejönnenek az elöre kalkulalt szamitasaim... mert egy föigazgato az megis csak nem akarmilyen esemeny az eletemben, pedig lattam en mar a Kiszel müvesznöt is olyan szörzettel eredetiben, hogy nagyon... erröl majd kesöbb egyszer. De annyit elarulhatok, hogy nem az a vilagosbarna az ehte kolorvilag, hanem arra a sötet varjufeszekre hajaz...
Mar lattam lolot (magyarok miatt: vörös) is, de az valoban eredeti volt es sminkes a televizional. :) Az äntik vilagban. -
38. cickomicko 2012. július 3. 15:53
Drága "egy erdélyi"! A "vörös kis dög" legjobb tudomásom szerint László-Varga Zsuzsanna, a Tolna Megyei Kormányhivatal főigazgatója.
Telefon: (74) 501-200 , (74) 529-871
Telefax: (74) 501-224, (74) 415-686
Ezen információt szívem minden melegével küldöm NEKED!
-
37. egy erdelyi 2012. július 3. 15:06
Aztakurvaeletbe! Inaktiv polgar es kommenttars! Azt a kiralejzomat! Leborultam!
Pipsot minden körforgalomba! Pipsot a magyarnak, ne ilyen tökeket mutogassanak, mert mingya intezkedni fogok!
A vörös kis dög legyen az organizatora ennek a prodzsektnek, de az Inaktiv meg kapjon erte ötletpeztet! Ha mar magyarban bö az ötletaldas, kapja meg a reszet ö is!
En meg majd csak elleszek az igazgatotanacsban ennel a cegnel...oszt igy lesz a tovabbiakban, hogy igazgatotanacsi igazgato is leszek. A hetszentseget neki.
A teol meg mindenröl tudositani fog amit mondok... jön utanam egy alkalmazott es jegyzetel... ennyit akartam most mondani. Jut eszembe... az Albi lesz a szemelyi fotosom ezt azonnal közöljek vele hivatalosan. -
36. inaktív 2012. július 3. 13:49
Elemér !
Köszönöm a kiigazítás és pontosítást.
Nálunk,akkor lesz majd olyan mint ott,ha a körforgalomban peep-show lesz. -
35. tizedes87 2012. július 3. 13:11
Jó a csapatkép, vegyes mert van benne volt komcsi is aki mosd éppen Pifta fenekét nyalja.
Meg jó az ültetvény is, de majd akkor lesz igazán jó, ha egy kamion átmegy rajta alvó sofőrrel.
A kis buszra meg hazugság van írva! -
34. egy erdelyi 2012. július 3. 13:00
Inaktiv polgar es kommenttars megnyilvanulasat annyiban igazitanam ki a kutyakkal kapcsolatban, - nem elfeledkezve a körnek a forgalmarol, a vörös kis dögröl mindeközben - hogy nem a kutyakkal van a baj, hanem a gazdaik rendetlensegevel... vannak kulturalisan kepzettebb varosok, ahol sok a zacsko, meg orias plakatok is hirdetik, hogy 35 euro a büntetes egy eldobott cigarettacsikkert... ettöl meg van eldobott cigarettacsikk, de a büntetes se jogtalan amikor rajta veszik a rendetlen.
Aki azt a kis vörös dögöt latja, adja at neki, hogy mar akkor is elvihet strandra, meg fagyizni es utana moziba is, ha nincs rajta semmifele ruha ebben a melegben. -
33. inaktív 2012. július 3. 12:47
Ja ez lemaradt: és meleg is van ezt is figyelembe kell venni.
-
32. inaktív 2012. július 3. 12:44
Hogy tovább fokozzam a témát,akár lehetne a város parkjaiba és zöldterületeire is szőlőt ültetni.Azok megművelését meg rá lehetne bízni közmunkásokra úgy is ez a divat ma,mármint a közmunka.Hatalmas pályázati potenciál van benne.És talán a kutyákat könnyebb lenne távol tartani ezen területektől gazdáikkal együtt mielőtt még jelet hagynak maguk után.
Szerintem ez is jó ötlet
-
31. fogi48 2012. július 3. 12:04
Yama, kösz, az Isten áldjon, ráknak havában, még igen sokáig.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Dúzsi Tamás | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Ribányi József | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





