Szomorú valóság: egyre leharcoltabb kocsikkal járunk
Mik ezek?
XAz újautó eladások drasztikus csökkenése jót tett a használtautó piacnak. Ez azonban azt eredményezte, hogy eltűntek a jó állapotú járgányok a kereskedésekből. Beszédes adat, hogy míg 2011 első félévében 31 032 autót gurult ki a szalonokból, addig a használtak közül 210 344 talált új gazdára. Utóbbi szám közel 4 százalékkal magasabb a tavalyinál.
Érdekes, hogy a legtöbb használt autót májusban vásárolták, összesen 37 017-et. Egy hónap alatt tehát több használt autó került az utakra, mint ahány újautó a félév során.
A vevők leginkább az alsó-közép- és a kiskategóriás modellek mellett tették le a voksukat, de nőtt az érdeklődés a felső-középkategóriás, valamint az egyterű járművek iránt is. A márkák sorrendjét tekintve még mindig az Opel áll az élen, mögötte a Suzuki és a Volkswagen.
Mátics Péter, az egyik szekszárdi kereskedés cégvezetője az országos gyakorlathoz hasonlóan azt tapasztalta, hogy körülbelül 30 százalékkal emelkedtek az eladásaik. Mint mondta, az érdeklődők elsősorban az 1 millió forint alatti autókat keresik.
A cégvezető megerősítette azt a megállapítást, hogy fogyóban vannak a jó állapotú autók. Ezt azzal is indokolta, hogy az embereknek egyre kevesebb a pénzük, és így egyre elhanyagoltabbak az autók.
Fotó: Bevezetem.hu
Mátics Pétertől azt is megtudtuk, hogy a legkevésbé az olcsó, de nagy köbcentis autók iránt van kereslet. Ennek oka, hogy az a réteg, amelyik meg tudná fizetni ezt a kategóriát, elretten a magas üzemeltetési költségektől.
Arra is kíváncsiak voltunk, vajon a gázolaj árának, és jövedéki adójának drasztikus növekedése hatással van-e a dízelautók iránti keresletre. Erre azt a választ kaptuk, hogy már érezhető ennek a hatása, és kezd eltűnni a dízel varázsa.
Az a tapasztalat, hogy ma már inkább amiatt vesznek ilyen autót az emberek, mert dinamikusabbak a benzinesnél. Érdekes viszont, hogy nincs kereslet azokra a járművekre, amelyek alternatív hajtással működnek. Nem jellemző, hogy akár a gázos, akár az etanolos kocsik iránt érdeklődnének a kereskedésekben.
Az egyre csökkenő, jó állapotú kocsik hiánya miatt megnőtt a külföldről behozott járművek száma. Mátics Péter azonban azt javasolja azoknak, akik más országból vásárolnának, hogy jobban teszik, ha útnak sem indulnak. Szerinte ilyen módon senkinek nem lesz olcsóbb autója, és rengeteg időt el lehet pazarolni a kereséssel, utazással.
Mint mondta, sok ügyfele elindult, és a végén azt mondták, hogy ráment a fele szabadságuk, és csak utána látták, hogy a szóban forgó modellt ugyanolyan áron megkapták volna tőle is. Ráadásul volt olyan eset is, hogy sokkal drágábbra jött ki a saját behozott autó összköltsége.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. tizedes87 2011. november 8. 07:34
Mert rosszabbul élünk mint 1,5 éve.
Nincs pénze az embereknek! ennyi!
Gázolaj...? Benzin...?
Szíjártó még nem voltak kormányon, minden este elmondta, hogy
AZONNALI JÖVEDÉKI ADÓ CSÖKKENTÉST mert ez már tűrhetetlen amit a komcsik művelnek.
Hogyan is van ez HAZUG FIDESZ???? -
3. egy erdelyi 2011. november 7. 11:28
Nagyon szépen beszéltél Cickómickó, hevesen bólogatok.
A Suzuki meg igen jófajta autó, most, hogy egy 8 éves Wagon-R-ben ülök, leginkább erre jöttem rá. Automata váltó, meg minden éppúgy benne van, mint a félretett 2000cm3-es turbóbenzines zabagépben. Mondjuk jobban tudtam benne aludni a tempomat, meg a bőrfotel miatt.
Az autópiaci helyzetről a Totálkár rovatban lehet nagyon jó útmutatókat kapni, ajánlom mindenkinek a Népítéletet is benne. -
2. cickomicko 2011. november 7. 11:15
A Használt autó, még nem biztos, hogy agyonhasznált. Új autót szinte vétek venni, mert 2 év alatt rengeteget veszít az értékéből. Mi a legutóbbi járgányainkat 1-2 évesen vettük, nem tudta az előző tulaj fizetni a részleteit és igen jó áron, jó állapotban sikerül találni a piacon használt, újszerű állapotú gépkocsikat. Én magam biztosan nem bumliznék külföldre azért, hogy egy személyautót vadásszak, mert most az itthoni választék nagyon jó. Valóban, az ország gazdasági helyzete mintázza az autóparkunk állapotát, de én az utakon közlekedve azért ennyire katasztrofálisan nem látom. Egy mostanság 10 éves autó, amennyiben azt a gazdái anno megfelelően karbantartották, még nem vén járgányok. 2001-ben már olyan autókat dobtak piacra, hogy azok napjainkban is teljesen használható gépkocsik lehetnek. Nem lehet a mai 10 éves autókat összehasonlítani a '90-es években 10 éves autókkal. Azóta annyit fejlődött az autóipar, hogy egy 10 éves SUZUKI Swift-nek sem véres a torka, sőt.
-
1. egy erdelyi 2011. november 6. 19:38
A Mátics úrnak valóban igaza van, hogy akinek nincs hely- és nyelvismerete, az megszívhatja a mutatványt...nem beszélve a felhasználók iránti barátságtalan anyagi és bürokratikus mizériákat...meg egyébként is mindenben igaza van. Az autók valóban kezdenek a '89 előtti lepukkant állapotokhoz hasonlítani, amikor vasárnap délelőtt össznépi garázstuning folyt.
Látványos az a különbség is, ha ugyan olyan korú hazai üzembe helyezésű, vagy nyugatabbra levő autókról van szó, itt is a szervizelési költségekre utalok, mert a vételen kívül az is jelentős.
A szerencsésebb országokban alig foglalkoznak otthon az autóval, az egy használati tárgynak minősül és műhelyekbe hordják.
És a kilómétersprirál tekergetése se dívik, még előre sem, eladáskor pedig a hibákat szépen fölsorolják, mert nem bírják az utólagos konfliktus helyzeteket ilyen piszlicsáré ügyekben.
Mitől lenne az autók átlag életkora más, mint amilyen az ország gazdasági helyzete úgy általában van?
Kösz, ha a kivételeseket nem sorolod, tudjuk.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









