Testőr nélkül, használt Renault-val jár a futballszerető elnök
Mik ezek?
X
Dr. Puskás Imre (Fotó: Mártonfai Dénes)
– Köszönöm a meghívást, köszöntöm az olvasókat.
– Elnök úr, arra lennék kíváncsi, hogy Önnek – nyugodtan mondhatjuk azt, hogy a megye legismertebb vezetőjének – hogy alakulnak a mindennapjai. Csak azt látom a megyei lapból, hogy mindenütt ott van. Lac1978
– A munka a fürdőszobában kezdődik. A legjobb gondolataim borotválkozás közben támadnak. Általában ez az a néhány perc, amikor végiggondolom az aznapi legfontosabb feladatokat, s olykor koncepcionális ötleteim is támadnak. Attól függően változóan kezdődik számomra a munka, hogy reggel van-e vendégem a hivatalban, vagy esetleg hazavittem-e munkát és reggel még végigolvasok anyagokat. Egy oldalnál többet nyugodtan nem tudok elolvasni a hivatalban, mindig akad, aki valamilyen ügyben keres, vagy a kollégáim egyeztetnek velem. Magas halmokban gyűlnek a fontosnak gondolt anyagok az íróasztaltól a dohányzóasztalon át a fotelig. Lehet, hogy úgy tűnik, minden meghívásnak eleget teszek, de igyekszem azért válogatni, és a hivatali munkára is időt szakítani. Bár kétségtelen, hogy a legpontosabb ismeretekre akkor tudok szert tenni, ha egy-egy eseményen személyes találkozások során tudok eszmét cserélni.
– Úgy tudom, hogy Ön korábban a Tolna Megyei Népújságnál dolgozott. Mint egykori újságíró, nem hiányzik önnek az írás?
– Jól tudja, 1983-ban írtam az első cikkemet gimnazistaként akkor még a Tolna Megyei Népújságban. A pálya elhagyásom 1991 februárban történt. Ma is nosztalgiával gondolok az újságírói tevékenységre, nagy örömömet leltem ebben a munkában. Szerencsére most is olyan dologgal foglalkozhatok, amit nem kötelességnek, hanem lehetőségnek, fontos és érdekes kihívásnak tekintek.
– Véleménye szerint szükség van több mint 3200 önkormányzatra ebben a kis országban? Fele képviselő, fele polgármester, kevesebb körjegyző is el tudná látni a feladatot. Spórolós
– 1990-ben jött létre az önkormányzati rendszer Magyarországon, számos település akkor nyerte vissza az önállóságát. Ha ma meglátogatnánk azokat a falvakat, amelyek korábban egy közös tanácsi rendszerben társtelepülések voltak, majd később önállóságot nyertek, akkor biztosan szemmel látható volna az az eredmény, amit az önálló lét teremtett. Az önállóság számos pozitív kezdeményezést hívott életre, a települések vezetői az ott élőkkel sok esetben összefogva elő tudták mozdítani a környezetük komfortosabbá válását. Ez kétségtelen előnye a jelenlegi önkormányzati rendszernek. Egy esetleges önkormányzati reform módját úgy kell meghatározni, hogy lehetőleg ezek az előnyök ne vesszenek el. Ez azonban nem vonja kétségbe azt a felvetést, hogy a jelenlegi önkormányzati rendszerünk észszerűbb működése megér egy gondolkodást.
– Elképzelhetetlennek tartja-e, hogy a jelenlegi kistelepülési önkormányzatokat olyanok váltják fel, melyek három-négy települést fognak össze? A körjegyzőségek már működnek, miért ne lehetne egy polgármestere és képviselő-testülete néhány falunak? Magdolna
– A kérdésben megfogalmazott elgondolásra szoktuk azt mondani, hogy mikrotérségi szerkezet. Ebben olyan települések együttműködésére gondolunk, amelyek között valóságos kapcsolat van, az emberek a központba járnak általában dolgozni, a hivatali ügyeiknek a többségét is ebben a körben intézik el. Ennek az önkormányzati alapszintté tétele nem képtelen gondolat, de az együttműködés elképzelhető úgy is, hogy a benne szereplő települések megőrzik önálló önkormányzatiságukat.
Nincs szüksége Jaguarra és Roverre, megteszi neki az önkormányzat régi, jól bevált Renault Laguna is
– Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy valamennyi intézményünk működőképességét megőrizzük. Éppen ezért vagyunk kénytelenek rendkívül szigorú költségvetést készíteni a jövő évre.
– Imre! Gratulálok a munkájához és ahhoz, hogy ilyen fiatalon ilyen pozícióba került. Hogy tudja kontrollálni az egész egységet, hogyan adja ki a feladatokat az idősebb kollégáinak, és nem utolsósorban hogyan marasztalja el őket, ha hibáznak. Péter Nagymányokról
– Szerencsémre régóta ismerem a megyei önkormányzat működését, hiszen 1994-ben lettem először képviselő. Ennél is több ismeretet szerezhettem 1999 és 2002 között, amikor a megyei önkormányzat hivatalában osztályvezető voltam. Ilyen előtanulmányok után talán nem okoz nehézséget a megyei önkormányzat és intézményeinek az áttekintése, a hivatali működésből pedig az következik, hogy egy olyen hierarchizált renszerben dolgozunk, ahol nekem elsősorban a vezetőkkel, főjegyzővel, aljegyzővel és az osztályvezetőkkel kell napi munkakapcsolatot kialakítanom. A további kollégáimmal a hivatalban, illetve az intézményvezetőkkel is jó a kapcsolatom, eddig még nem került arra sor, hogy bármelyikük számára kínos, mondhatni marasztaló véleményt kellett volna megfogalmaznom.
– Erősítené-e a megyék szerepét 2010 után? Vicky
– Erősíteném. Sajnos 1990-ben a rendszerváltó politikai elit számára a megyei tanácsok elsőszámú közellenségek voltak, sikerült annyira megnyírbálni a hatásköreiket, hogy a megyei önkormányzat valóban elsősorban intézményfenntartó önkormányzattá vált. A közigazgatás hatékonyságát illetve takarékosságát szolgálná, ha a korábban elvett hatáskörökből számos visszakerülhetne a megyei önkormányzatokhoz.
– Indokolt-e Ön szerint ebben a formában, vagyis érdemi hatáskör nélkül, a megyei önkormányzat? Az intézmények működtetését, más finanszírozási feltételek között, elláthatnák a kistérségi központi városok is. Hogy látja? Ágnes Tolna
– A megyei önkormányzatokra jelenlegi hatáskörben is szükség van, olyan feladatokat lát el, amelyek kisebb területi egységekre szétbontva – így például kistérségekre – kevésbé volna gazdaságos és szakszerű. Pédaként tudom említeni a szakképzést, amelyben most hoztuk létre a térségi integrált szakképző központot, amely már majdnem lefedi Tolna megyét, ezzel szolgálva ennek a területnek a hatékonyságát. Az egyéb feladataink, szociális ellátás, gyermekvédelem, szintén csak drágábban és valószínűleg a szakmai szempontok sérülésével lenne ellátható kisebb területi egységekben.
Állta a sarat. Újságírói múlttal a háta mögött rutinosan kezelte a számítógép billentyűzetét.
– Különböző támogatási formáink vannak. Vannak olyan keretek, amelyeket a megyei önkormányzat egy-egy bizottsága meghirdetett pályázati eljárás után oszt szét, alapítványi kérdelmeket kizárólag a közgyűlés támogathat, és a közgyűlés elnöke számára rendelkezésre áll egy keret, amelyből egyedi kérések alapján tudok támogatást nyújtani. Ezek a támogatások nem mondható, hogy jelentős összegek, hiszen általában 20-tól 100 ezer forintig terjednek és kizárólag jogi személynek adhatóak. Azonban azok a civil szervezetek, vagy olykor kistelepülési önkormányzatok amelyek ezekben a támogatásokban részesülnek komoly segítségnek érzik a működésükben, vagy éppen egy-egy rendezvény megtartásában. Ezeknek a támogatásoknak az odaítélése a rendezvény jelentősége alapján egyedi elbírálással történik.
– Vannak testőrei? A kommandós
– Nincs, és igyekszem úgy végezni a munkámat, hogy ne is legyen rá szükségem.
– Milyen autóval jár? Úgy gondolom, Önhöz egy Rover vagy egy Jaguar passzolna. A Merci és a Bömös ma már olyan snassz? Rallyfan
– Renault Lagunával járok, amely már a hivatalba lépésem előtt is az önkormányzat céljait szolgálta.
– A napokban készült interjúban említette: "A fejlesztési elképzeléseket háttérbe szorítja a túlélés igénye." Mely területen várható nagyobb mértékű megszorítás? Kobra
– Minden területen igyekszünk spórolni, ennek egyik legfontosabb területe sajnos az intézményeink számára biztosított támogatás. A hivatalunk működésében is szeretnénk megtakarítást elérni, de nem maradhatnak ki a tisztségviselők és a közgyűlési képviselők sem, ezért például jövőre szinte teljesen hibernáljuk nemzetközi kapcsolatainkat, és megszüntetjük a külföldi utazások esetén a napidíj fizetését.
– Elnök úr, valamikor olvastam, hogy szereti a labdarúgást! Űzi is? És az is érdekelne melyik a kedvenc csapata? Chelsea
– Nagyon szeretem a labdarúgást, de általában mindenféle sportot. Ennek tulajdonítható, hogy még általános iskolás koromban határoztam el, hogy sportújságíró leszek és ez a vágyam éppen a Tolna Megyei Népújságnál teljesedett be. Legszívesebben minden nap fociznék, ebben nem csak az idő tényező korlátoz, hanem sajnos a keresztszalagom hiánya is. Sajnos volt egy hibás döntésem, amikor elhagytam a focit és megpróbálkoztam a síeléssel. Ennek a nyomait viselem. Eredendően Ferencváros szurkoló vagyok, de az utóbbi időben számos olyan dolog történt a csapattal, amely gyengíti az azonosulás lehetőségét. A magyar válogatottnak természetesen töretlenül szurkolok, és ugyanúgy reménykedem minden évben a felfelé mozdulásban, mint valószínüleg minden labdarúgást szerető.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 11 hozzászólás érkezett-
11. Jot-jo helyen! 2009. december 9. 18:04
Nem sokat kellett cenzurázni(semmit)szerintem,olyan jol sikernyált a report.Azért megjegyezném,az irásbol adodoan többek már a jövőjüket igazijják!
-
10. lesli 2009. október 18. 07:02
Érdekes régen nem kellett a tanács elnök mellé sem testőr!
-
9. cicababa2 2009. június 26. 17:34
Hát, pedig nem ártana egy testőr ennek a daliás, marcona legénynek :-)
-
8. Észrevétel 2008. november 17. 00:59
Én szívesen olvasom más véleményét, ha értem. Leposa Dezső, ha letisztultabb lennél. Más: A Rónai Gábor projektvezető észrevehetné ha figyelne, hogy a hatáskörébe tartozó "vitatott" témák enyhén szólva is avittosak. Igen lojális a tulajdonosi kör az ilyen projektvezetővel.
-
7. Leposa Dezső 2008. november 16. 05:06
Mi a véleményetek Régi és Új Barátaim és Szerelmeim !!! Szekszárd lesssszzzz 2010 - re Európa Kultúrális Fővárosa ??!!! Esetleg PÉCS ???! Netán PÖRBÖLY _ GEMENC !!! Vagy a kistérség?!!!! Itt az email címem leposa.dezsoe@gmail.com eSz HíD Társulás/ eSz Bridge int on Arts, Culture and Communication . vö. Hogyan növelheti egy terület / gazdasági potenciálját a kultúrális diverzítás ?!!!!!!!!!!!!! Na gyertek ..... gyertek ......Velem, Hozzám...akár nagyon fiatalok vagytok ................akár nagyon idősek ...aki szép is, jó is ....esetleg még gondolkodni is tud, azt nagyon várom .... Dezso Á Gambiungi
Már elindult az eSz HíD Karaván .... a Zene és a Tánc és a további audió és vizuális művészetek a legszilárdabb alapokon álló hidak !!!!!!!!!!!!!!!!!! -
6. Leposa Dezső 2008. november 16. 04:35
Bocs JANÓ - Tisztelet a kivételeknek !!!!!
-
5. Leposa Dezső 2008. november 16. 04:21
Régen találkoztam olyan - helyzetben lévő - "politikussal" - aki tudja mi az igazi célja, célhierarchiát állít fel, jó cselekvési programja van , és annak mentén dolgozik. Jahhh...és ráadásul még a régi hivatali autóval jár dolgozni !!!!! - restőrök nélkül. HAJRÁ ::::::: baráti üdv.
egy aktív, nyugdíjas úttörőtől. -
4. pr 2008. november 13. 14:27
Szép PR cikk, spontán kérdésekkel!
-
3. elég már 2008. november 12. 19:43
Kedves "tessen tanulni"! Csatlakoznék az előttem szólóhoz, gépelj be te több ezer karaktert egyetlen hiba nélkül!!! Lehet gyakorolni.
-
2. vágó pista 2008. november 12. 17:48
tessen tanulni, mit okoskodsz? A Renault-val és a Renaulttal is helyes. Egyébként jó az interjú, van egy két érdekes kérdés és érdekes válasz. Jó lenne több ilyen.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









