Tudásban verhetetlenek: átadták a Talentum-díjakat
Mik ezek?
X
Őket, a megyei versenyek első helyezett diákjait köszöntötték tegnap Szekszárdon, a Tolna Megye Talentuma díjátadó ünnepségen. A vármegyeházán tartott ünnepségen dr. Puskás Imre közgyűlési elnök, majd a bonyhádi származású dr. Nusser Zoltán kutatóprofesszor méltatta a tanulók kiemelkedő teljesítményét, nem megfeledkezve a felkészítő pedagógusok munkájáról.
Díjazottak: Szép magyar beszéd verseny: Plehel Nóra (Tamási), Rabóczki Katalin (Dunaföldvár), Balogh Gergő (Dombóvár), Hús Luca, Nagy Laura, Sándor Dániel, Csányi Edit (mind a négyen Szekszárd).
Lotz János szövegértési verseny országos I.: Király Henrietta (Dombóvár), Nagy Dóra (Paks), Tóth Bence (Zomba), Bősze Zsófia (Bonyhád).
Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny: Szórádi Zsófia (Dombóvár), Mácz Andrea (Szekszárd), Racskó Zsófia (Paks), Tóth Bence (Zomba), Bősze Zsófia (Bonyhád).
Megyei német két tanítási nyelvű verseny: Blatt Ferenc, Vétek Bence (mindketten Szekszárd).
Varga Tamás matematikaverseny: Fehér Zsuzsanna (Szekszárd), Bosnyák Krisztián, Nemes György, Kacz Dániel (mindhárman Bonyhád).
Megyei versmondó verseny: Jakab Dávid (Alsónána), Hús Luca (Szekszárd), Vastag Viktor (Bonyhád).
Országos Életvitel és Gyakorlati Ismeretek csapatverseny: Budai Lili, Horváth Orsolya, Kerner Bálint (mindhárman Nagydorog).
Országos angol nyelvi verseny: Bogár Diána, Lőrincz Kristóf (mindketten Szekszárd), Zholera Viktor, Bai Patrik (mindketten Bonyhád).
Megyei német nemzetiségi verseny: Elblinger Zsuzsanna (Szekszárd), Varga Zsófia (Tevel).
Tiszán innen, Dunán túl — népdaléneklési verseny: Spiel Gréta (Tevel), Dimén Evelin, Dimén Vivien (Szekszárd), Katz Fruzsina (Bonyhád).
Öveges fizikaverseny: Számel Dorottya (Paks), Fülöp Péter (Tolna).
Tanulásban akadályozott tanulók komplex versenye: Pető Laura, Pozsár Szilveszter, Buzás Klaudia, Kröhling Nóra (mind a négyen Dombóvár).
Nyelvünkben élünk verseny: Pap Anita (Szedres), Füller Noémi (Bonyhád).
Közlekedési verseny: Gelencsér László (Dombóvár), Farkas Tamás Barnabás (Báta).
Országos történelemverseny: Márton Balázs (Zomba).
Ránki György regionális történelemverseny: Bálint Orsolya Ildikó (Tolna), Váczi Vivien (Dombóvár), Pethő Ágnes (Szekszárd).
Implom József helyesírási verseny országos döntőjére bejutott versenyző: Hankó Katalin (Tamási), Kvéder Bence (Szekszárd), Éberling Gyula (Paks).
Kitaibel Pál biológiai és környezetvédelmi verseny: Eke Anita, Meszlényi János (mindketten Lengyel), Hidas András, Baráth Anna (mindketten Bonyhád).
Mikola Sándor fizikaverseny: Vértesy Gáspár (Dombóvár), Orgován József (Paks - országos 1. helyezett), Takács Gábor (Bonyhád).
Édes anyanyelvünk verseny: Besenyei Kinga (Szekszárd), Kovács Imola (Bonyhád).
Savaria történelemverseny: Ordas Ágnes (Szekszárd).
Irinyi János kémiaverseny: Zentai Péter, Bogár Péter, Falvai Ádám (mindhárman Szekszárd).
Országos német nyelvi verseny: Meszlényi Valéria, Kutnyánszky Virág (mindketten Bonyhád).
Eötvös József szónokverseny: Kovács Imola (Bonyhád).
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









