Új és használt autók, jelentős kedvezménnyel
Mik ezek?
XSokkal kedvezőbb áron juthatnak ezentúl új, vagy használt autóhoz azok, akik szellemi, vagy mozgásszervi fogyatékossággal élnek.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium még tavaly írta ki a pályázatot, melynek célja az említett csoportok közlekedésének segítése. A nyertes a Magyar Suzuki lett, így tőlük, illetve rajtuk keresztül lehet megvásárolni az autókat.
A fogyatékossággal élőknek csupán annyi a dolguk, hogy beadják az igényt a területileg illetékes Nemzeti Rehabilitációs Szociális Hivatalhoz (NRSZH), akik ezt követően elbírálják a kérelmeket.
Mint kiderült, az állam évente körülbelül 2000 személynek tudja biztosítani a támogatást. Ez a kedvezményes lehetőség tavaly októberben lépett életbe, azóta a régiónkból 62-en jelezték ilyen igényüket. Nekik a pozitív elbírálástól számítva hat hónap áll rendelkezésükre, hogy lebonyolítsák a jármű megvásárlását.
A kérelmeket érdemes minden évben, és minél előbb benyújtani. A kedvezményes vásárlási lehetőség 2015 december végéig marad érvényben, a jelen állás szerint az állam évente egymilliárd forintot szán erre a célra, de arra is van esély, hogy időközben emelik a keretet.
Arról, hogy a rászorultak egyéni igényeinek pontosan milyen autó felel meg, a már említett NRSZH dönt. Fontos tudni, hogy újautó esetében csak a Suzuki Swift 1,2 GLX-et vásárolhatják meg az illetékesek. Ez a modell felelt meg ugyanis leginkább a pályázati előírásoknak mind biztonsági, mind fenntarthatósági szempontból. Amellett pedig, hogy számos extrát rejt magában, 7 légzsákkal van felszerelve, és jár hozzá egy telefonkihangosító szett is.
A megvásárlásához 900 ezer forinttal járul hozzá az állam, de a Magyar Suzuki Zrt. további összeggel is támogatja az ügyfeleket. Akinek valamilyen szempontból nem felel meg ez a modell, lehetőséget kap rá, hogy más típusú használt autót vásárolhasson. Ehhez 600 ezer forint értékben nyújt segítséget az állam.
Jó tudni, hogy ez esetben nem csak a szóban forgó márka modelljei közül lehet válogatni, de a vásárlást akkor is a Suzuki kijelölt átadási pontjain keresztül lehet lebonyolítani. Megyénkben erre a szekszárdi, és a paksi márkakereskedésben is lehetőség van.
Az autókat viszont csak részletfizetésre lehet megvenni a pályázatban kijelölt pénzintézetnél. Akinek viszont megvan a teljes összeg, lehetőséget kap rá, hogy ugyanitt befektesse, kedvező kamatozással. Vásárláskor három induló összeg közül lehet választani: be lehet fizetni 150, 400, de 700 ezer forintot is.
A szalonautók esetében 36 hónap a futamidő, ezt követően egy összegben rendezni lehet a fennmaradó tartozást, vagy újra meg lehet állapodni a finanszírozásról. A használt gépkocsik esetében - a hitelbírálattól függően - akár 60 hónapra is kitolódhat a futamidő. Fontos továbbá, hogy mind az új, mind a használt autók esetében kell kötni casco biztosítást is a járműre.
További kedvezményekre is lehetőség van
Az említett támogatásokon kívül egy 90 ezer forintos átalakítási hozzájárulást is lehet igényelni azoknak, akiknek speciális felszerelésre, átalakított utastérre van szükségük. Az ügyfél ráadásul maga mellé még két másik sofőrt is megnevezhet. Ilyen lehet egy családtag, vagy akár egy segítő is. Ez egyben azt is jelenti, hogy az igényléshez nem szükséges a jogosítvány, csak a rászorultság.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. tizedes87 2012. február 1. 15:08
Kell is a jelentős kedvezmény, és a reklám, mert csak úgy állnak a kereskedésben az autók.
És megválasztott hazug kormányunk megint csinált egy adót, a Baleseti adót, amit negyed évente kell fizetni a Kötelezővel. Tehát Kötelező, Súlyadó, baleseti adó, nem semmi és még akkor nem is mentünk a kocsinkkal. Benzin árakról meg nem is merek beszélni, bár a Bohócügyi államtitkár a Szíjártó anno minden este azt szajkózta, hogy azonnali jövedéki adócsökkentést, mert ezek (akkori) benzinárak már kibírhatatlanok.
Hajrá Magyarország, Magyarok!
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









