Ujhelyi István tette le a 730 milliós beruházás alapkövét
Mik ezek?
X
Ujhelyi István és Szűcs Sándor együtt helyezte az általános iskola udvarának földjébe a leendő tornacsarnok alapkövét (Fotó: Mártonfai Dénes)
A nagyközségben péntek délután zajlott le az a fejlesztéseket bemutató rendezvény, melynek keretében lerakták a helyi általános iskola új tornacsarnokának alapkövét. Szűcs Sándor, a település polgármestere ünnepi beszédében gondolatban ismét bejárta azt a pályát, mely végül a sikerhez vezetett: azaz komoly nyereséghez az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-Dunántúli Operatív Program Integrált kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik fejlesztése című pályázatán.
– Amikor a kiírást megláttuk, akkor döbbentünk rá a nagy lehetőségre – mutatott rá az egység erejét is hangoztató polgármester. – Ezt a pályázatot a mi társulási profilunkra írták ki, és olyan fejlesztésre is sor kerülhet, amire kezdetben gondolni sem mertünk. És eljött a nap, amikor kimondták, hogy a Zomba Körzeti Intézményi Társulás 580 millió 799 ezer 291 forint támogatásban részesült.
Ujhelyi István is megjelent az ünnepi eseményen. A miniszterelnöki hivatal államtitkára aláhúzta: a program keretében Zomba, Tengelic, Harc és Kölesd község összefogásával olyan infrastrukturális és szakmai fejlesztések valósulhatnak meg a helyi oktatási intézményekben, amelyek nemcsak a gyermekek mindennapjait teszik majd komfortosabbá, de megteremtik a színvonalas oktatás feltételeit is.
Zombán az általános iskola többek között egy tornacsarnokkal és két szaktanteremmel bővül, a helyi óvodában pedig kialakítanak egy bölcsődei csoportszobát és megvalósul az épület energetikai korszerűsítése is. A mikrotérség többi érintett településén, így Tengelicén felújítják és akadálymentesítik az iskola épületeit, Harcon foglalkoztató szobával bővül az óvoda, Kölesden pedig oktatási eszközöket szereznek be. Minderről már a művelődési házban adott részletes tájékoztatást Fábián József iskolaigazgató.
Potápi Árpád, a választókerület országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy ez a fejlesztés nemcsak Zomba, a kistérség, hanem az egész megye számára alapvető fontosságú. – Célunk közös, minél több kiművelt emberfőt adni a hazának – tette hozzá a honatya, aki ugyancsak átvette azt az emlékplakettet, melyet a fejlesztésekben részt vevő polgármesterek, valamint a támogató szerv részéről Salamon Balázs, a VÁTI Nonprofit Kft. területi irodavezetője írtak alá. A beruházás egyébként, 2011 nyarára valósul meg – közölte Werner Mihály, a kivitelező cég vezetője.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









