Újra áll a bál a bukott polgármester nyilatkozata miatt
Mik ezek?
XA kijelentés a TETT Hírlap legutóbbi számában megjelent egyik interjúra vonatkozik, amely Krachun Elemérrel, Mőcsény háromnegyed évvel ezelőtt lemondott polgármesterével készült. Ebben, a korábban három cikluson át a település élén álló vezető az őt ért, szerinte igaztalan vádakra reagál, illetve dr. Márton Gabriella körjegyző munkáját értékeli, szakmai hiányosságokról beszél.
A Krachun Elemérrel szemben álló képviselő-testület és a körjegyző kampányt sejt a megjelent írás mögött, ugyanis tudomásuk szerint az egykori vezető ismét harcba száll a polgármesteri tisztségért.
Nehezményezik, hogy míg a Társadalmi Ellenőrző és Tájékoztató Társuláshoz tartozó hat másik település polgármestere az elmúlt ciklust értékeli, addig mőcsényi részről a leváltott Krachun nyilatkozik a közpénzből fenntartott TETT által kiadott lapban.
Továbbá sérelmezik, hogy sem a körjegyzőnek, sem az alpolgármesternek, sem pedig képviselő-testület valamelyik tagjának nem volt lehetősége a megszólalásra.
Ezzel valamelyest ellent mondanak a TETT Hírlapot szerkesztő Decsi-Kiss János szavai. Az újságíró elmondta, hogy ő a lapszám elkészítése előtt megkereste Lacza András alpolgármestert, hogy értékelje az előző négy évet, ő azonban azzal utasította el a lehetőséget, hogy csak az elmúlt háromnegyed évvel kapcsolatban tudna bármit is mondani.
Azt azonban Decsi-Kiss vitathatatlannak tartja, hogy Krachun Elemér idején jelentősen fejlődött Mőcsény és a változásokat elősegítő döntéseket a képviselő-testület is megszavazta. A falu lakossága is mögöttük állt.
A szerkesztő azt is hangsúlyozta, hogy a zúgolódást kiváltó interjút témája miatt nem lehet összehasonlítani a lapban megjelent többi anyaggal, és úgy látja, hogy ez a mostani eset is csak a békétlenséget szolgálja.
A képviselő-testület részéről felmerült még egy kifogás, még pedig az, hogy a Hírlapot kiadó TETT élén Krachun Elemér testvére, Krachun Szilárd áll.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
További linkek
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. bemapo 2010. szeptember 2. 15:11
Sajnálom de a cikknek csak a fele ment át
-
3. bemapo 2010. szeptember 2. 15:08
Itt volt már olyan,és tudjuk az mit jelent.Ez a település szépen fejlődött,de erről már csak múlt időben beszélhetünk.Nehogy azt mondja nekem valaki,hogy az importált polgármester itt fog téblábolni szombat,vasárnap,ünnep nap,az lehet hogy meg ígéri,de én már nem hiszek a mesékben,köszönöm mindenkinek aki el olvasta.
-
2. Fata Morgana 2010. szeptember 2. 13:10
Igaztalan vádak??? Hadd idézzem a teol július 8-i hírét: "Vádemelési javaslattal fejezte be a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Mőcsény lemondott független polgármestere ellen indult nyomozást. Krachun Elemér ellen hivatali visszaélés és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt folyt a nyomozás."
Nyilvánvaló, hogy a bírósági ítéletig őt is megilleti az ártatlanság vélelme. Na de, a rendőrség alapos indok nélkül nem tesz vádemelési javaslatot! Én biztos alaposan megfontolnám, hogy újra megválasszam polgármesternek. -
1. cickomicko 2010. szeptember 1. 14:12
Én nem vagyok mőcsényi, de már nekem is kezd elegem lenni ebből a perpatvarból.Helyi kiskirályok kakaskodásának tűnik. Menjenek ki a hóra oszt jó napot !
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









