Utat kell nyitniuk egymáshoz a romáknak és a magyaroknak
Mik ezek?
XA szervezők egyetértettek abban, hogy csak a kölcsönös nyitás ad lehetőséget a társadalmi problémák rendezésére. A kerekasztal beszélgetések feltárták azokat a társadalmi okokat, amelyek oda vezettek, hogy Magyarországon ma a roma fiatalok között az érettségizettek aránya 5 százalék, miközben a többségi társadalomban ez a szám 55 százalék. A felnőtt roma férfiak foglalkoztatottsága alig 40 százalékos, megközelítően 120 ezer roma él 700-750 telepen vagy hiányos infrastruktúrájú telepszerű lakó környezetben.
- Az LMP programjának egyik alappillére a társadalmi igazságosság, éppen ezért fogadtuk el a helyi roma szervezet megkeresését - nyilatkozta Flóris Zsolt megyei koordinátor. - Fontosnak tartjuk a társadalmi párbeszédet, mert e nélkül nem születhet megoldás egyetlen belpolitikai kérdésben sem.
A párt kiemelten kezeli a civil társadalommal való együttműködés ügyét, ami még inkább fontossá tette számunkra ezt a rendezvényt. Nincs helye a különböző rétegek egymás ellen fordításának, a problémák mesterséges élezésének. Éppen ezért ki kell használni minden lehetőséget annak érdekében, hogy a romák és a többségi társadalom utakat nyisson egymás felé.
Kovács János, a hőgyészi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke szerint Hőgyész, mint helyszín jelképes is lehet. Példa értékkel bír a tekintetben, hogy miként lehet megkülönböztetés mentesen, közösen megoldásokat találni egy adott település mindennapi gondjaira.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. primigenius 2010. július 20. 04:34
Tomi, stílusában is és aqyilag is egy "Kisgyurcsány" megyei szinten. Itt van mág néhány hasonló, mindkét nemből. Hogyan is keült be a Parlamentbe? Beválasztották?
-
4. egy erdelyi 2010. július 19. 22:32
A másik szép ember, erre az Mszp izés Harangozó Tomira célozok most. Ez a jóember lefényképezte a mobiltelefonjával az Orbán mikrobuszát a képviselóház előtt, tehát a képviselőház előtt. A közúti jármű mozgássérült helyen várakozott, ami nem szép dolog, ezen ne is vitatkozzunk. Igen ám, de ez Tomi annyira felbosszankodott ezen az ügyön, hogy nagyon. És fotozott, de azt nem vette észre ez az észlény, hogy a közúti, magáncélú, társas-gépjárműnek az ablakai le vannak eresztve. Ez azt feltételezi egy ilyen fontos masina esetében, hogy a vezetője ott volt a közelében és biztos reagált volna, ha a helyzet egy mozgáskorlátozott esetében úgy hozza.
És még az is eszembe jutott, hogy ez a nagyívű Harangozó tamás 8 (azaz nyolc) kerek évig milyen nagy kussban volt, ennél nagyságrendileg fontosabb államügyekben.
A hülyék és Harangozó Tamás - MSZP -miatt megjegyzem, hogy mozgáskorlátozott helyen parkolni ettől függetlenül nem helyes dolog. csak vannak fontos államügyek és van Harangozó Tamás.
A fenti esetet, mármint Harangozó Tamás rendkívül fontos államügyeket befolyásoló ténykedését, az Index hírportálon olvastam. -
3. egy erdelyi 2010. július 19. 21:07
Na. A képeket is megnéztem. Szépen fel vannak öltözve a nagytapasztalatú, adminisztratív munkaerők. Az lesz majd ezzel a fával is, mint a többivel. Összefogással ültették és derékmagasságban ( a "stílezés" egyenes derékkal nem annyira megerőltető)kivágva fogják meg és el is viszik.
Ezeket figyelembe véve, részemről a szervezők magánügyének tekintem a befektetett energiát, valamint az álló- és fogyóeszközök használatát. -
2. egy erdelyi 2010. július 19. 20:52
Édes Istenem, mondom én a pogány. Persze beszélgessenek róla, legalább jól kibeszélgetik róla magukat. De szólok, nem az a baj. :)
Ez az LMP nevű, liberálisan kissé túlérzékeny gittegylet hol élt eddig, hogy nem vette észre azt, hogy mi már nem fogunk beszélgetni. Már nem, mert beszéltünk eleget. És még se használják sem a kapát, sem a söprűt, a meszelőt. Pedig ahhoz aztán még érettségi se kell. "Na csókolom, megszakadhatok?" -
1. d69LLs 2010. július 19. 19:42
Néhány-talán két évvel ezelőtt Simontornyán is volt hasonló rendezvény,ha jól tudom tolerancia nap volt az elnevezése.Azóta nem hallani sem folytatásról,sem eredményekről.
Arra lennék még kíváncsi,vajon milyen társadalmi okok azok,amelyek miatt a cigányok csak 5 %-a szerzi meg az érettségit?Ha jól tudom mindenki előtt egyenlőek az esélyek a tanulásban,valószínű inkább hogy az egyének szorgalmán múlik,ki milyen iskolai végzettségre képes.Sőt még arról is tudomásom van,hogy Simontornyán cigányok felnőttkorban fizetést kaptak azért,hogy elvégezzék az általános iskola 8 osztályát,amit annak idején ingyen meg kellett volna tenniük.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









