Veszni hagynák az eddig befizetett törlesztéseket
Mik ezek?
XAz immár egy éve tartó 240 forint körüli árfolyam miatt egyre bővül a hitelátvállalással kínált autók hirdetéseinek száma. Az elkeseredett autósok immáron arra a pontra jutottak, hogy ők fizetnének annak, aki átvállalja tőlük az extrém magasságokba szökött törlesztőrészletekkel bíró járművet. Az aktuálisan futó 1200 ajánlat közül úgy 10 százalékra igaz az előbbi megállapítás. A hitelátvállalásos járművek számának drasztikus emelkedését nagyon jól példázza, hogy 2010 nyarán még csak 146 ilyen volt.
– Ez az eszköz a legtöbb esetben már a végső megoldást jelenti, hiszen így nem csupán elvész a hitelből vásárolt autó, hanem az esetek többségében további fedezetre is szükség lesz a tartozás teljes rendezéséhez – magyarázta a jelenséget Szemes Árpád, az egyik legnagyobb használtautós portál vezetője az egyik napilap internetes oldalán.
Ennek pedig az az oka, hogy ezeket az autókat sajnos sokkal kevesebbért lehet eladni, mint amennyit a fennmaradó tőke- és kamattartozás kitesz. Az autó piaci értéke ugyanis évről évre csökken, míg a tartozás összege az árfolyamkülönbség miatt eddigre meg is duplázódhatott.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 13 hozzászólás érkezett-
13. Lémusz 2012. augusztus 10. 09:14
A devizahitelesek hiteleit nem kötelessége az államnak visszafizetnie, az viszont kötelessége volna, hogy ne engedje meg a törlesztőrészletek megduplázását, amíg a devizaárfolyamok nem duplázódnak. Márpedig ma nem azoknak a törlesztőrészlete duplázódott meg, akik 116 Ft-os CHF, vagy 139 Ft-os euro árfolyamon vették fel a hitelüket. Mint azt Darthon1 is megírta a kezelési költség megemelkedése csak kábítás. A hitelintézetek ezzel a húzással extra bevételre tesznek szert, amiből a külföldi anyavállalataik veszteségeit fedezik.
A politikusoknak egyébként három helyen van feladatuk ebben a kérdésben. Egyrészt ki kell végre mondani, hogy az egyoldalú szerződésmódosítások semmisek, vagy engedélyezni kell azt az ügyfeleknek is. Másrészt a hitelintézetekben tulajdonrésszel rendelkező politikusainknak kellene megakadályozni, hogy vállalataik kizsákmányolják a hiteleseket, nem pedig a sajtóban követelni, hogy valaki oldja meg a problémát, majd leugatni azt aki megpróbálja. Harmadrészt a banki hitertörlesztésekre vonatkozó jogi hátteret úgy kell átalakítani, hogy a hitelállomány a törlesztés megkezdésétől kezdve csökkenjen, és ne fordulhasson elő, hogy valaki évekig csak a kamatokat fizeti. Ez a hitelintézeteknek is érdeke lenne, hiszen úgy látom, hogy a következő 10-20 évben különben nem lesznek új ügyfeleik.
Ami azt illeti az autó nem létszükséglet, ezért ez ügyben az állami áldozatvállalást nem tartom szükségesnek.
Az Orbán kormány eddigi intézkedései azt a célt szolgálták, hogy a lakosság eladósodottságát csökkentse, ami a legújabb adatok alapján sikerült is. Ugyanakkor mindenki döntse el magának, hogy ezért mekkora árat kellett fizetni. -
12. rendőrbendőr 2012. augusztus 9. 17:46
Látom kóstolgattok.
9-11.
Nem bánom,ettől érdekes!
Katayama!
Azért mert hentes volt,attól még tudhatta hogy mi az uzsora.
Hegyhátit meg most sem érdekli,mert tudja hogy nem a pénz boldogít,hanem a kamat! -
11. katayama 2012. augusztus 9. 14:07
rendőrbendőr!
Egyszer azt írtad, hogy Nagyapád, hentes és mészáros volt.(tudod, könyékből a bárd)
Akkó must mi van? Másodállásban volt bankár? -
10. Darthon1 2012. augusztus 9. 12:57
7. brekibácsi sürgősen be kellene fejezni ezt a magyar alábbvaló szöveget! A holland virágpiac például, ami ugye világhírű, több mint húsz országból kapja az áruját. Még Dél Afrika is a beszállítók között van, onnan repülővel hozzák az árut. Az az áru mennyiség amit eladnak, nagyrészt idegen országok terméke. Ezért tudnak ennyi árut kínálni. Például a krumpli Marokkói termék, de a tengeri szállítás miatt a holland nagybani piacokon jelenik meg. A multik innen szerzik be előre lekötött áron és mennyiségben. Ezzel nem tud versenyezni a Mari néni. Tehát a holland nem termel, csak eloszt. Az a virág amit vendéglőkben a bejövő árus kínál neked, szintén holland és nagy a valószínűsége, hogy Izraelben termett.
Jelenleg még elsőfokú, de már ítéletek vannak arról, hogy a bankok törvénytelenül jártak el. Egy ítélet arról szól például, hogy a kezelési költséget nem lehetett volna devizában számolni, hiszen a banki alkalmazott sem abban kapja a fizetést, sőt a gemkapcsot sem azért veszik, ahogy az áramot sem abban fizetik. Az elsétálás joga , amiről itt írtak, tehát a jelzálog lefoglalása után ne lehessen több követelése a banknak, Amerikában létező dolog. Magáncsőd eljárásnak hívják. Ebben a pillanatban nem lenne ennyi kilakoltatás, hiszen a banknak nagyon nagy veszteségei lennének. Inkább törekedne a bármilyen formában való tovább fizetésre. Most csak abban érdekelt, hogy közelítőleg annyit kapjon, hogy a pénze egy része visszajöjjön. Magyarország valóban nem gyarmat, csak Orbán gyáva hozzá, hogy valódi lépéseket tegyen a megvédésére. Inkább a lakosait teszi tönkre.És ő vonzódik legjobban Ázsiához, hiszen a kínai államfő látogatásakor jó előre eltüntette a tibetieket. Én nem szeretnék a kínai kommunisták testvérpártjának (a Fidesznek) a jövőképével azonosulni!
Ha pedig úgy érzed, hogy neked jobb lenne Ázsiában, el lehet menni, el! -
9. Hegyháti 2012. augusztus 9. 11:30
Engem kisfiú koromban nem érdekelt mi az az uzsora.Most sem.
-
8. ocfrodo 2012. augusztus 9. 10:10
Kedves hontalan!
Tehát ha a bank az árfolyam-különbözetből nyereségre tesz szert, (ami csak elméleti) hiszen nincs ember aki meg tudja mondani, hogy a bank megvette a devizát vagy csak nyilvántartja abban a tartozását, akkor az extra nyereség, ha a magyar beszállító a forint gyengülése vagy az euró deviza erősödése okán tesz szert nagyobb nyereségre, hiszen bérmunkát végez, akkor annak örülünk?! Hogy is van ez? Amíg nem lesz egységes pénznem ez mindig vita tárgya lesz! Én továbbra is azt mondom, aki devizahitelt vett fel 2-3% kamatra szemben a 10-13% forintkamattal, az tudta, hogy az árfolyammozgás veszélyeket rejt! Most ez azokkal megfizettetni akik nem kockáztattak, szerintem nem tisztességes! Ezt a véleményem továbbra is fenntartom és helytelennek tartom azt a magatartást amit az állam a helyzet kezelésében produkál! régóta mondom, szerintem az egyetlen helyes és kötelezően meglépendő változtatás az lett volna: a jelzáloghitek nyújtójának a jelzálog tárgyán felül további követelése nem lehet! A bank is jobban megnézné mire mennyi hitelt ad és a felelőtlen polgár sem egy életre válna adósrabszolgává csak elvesztené amit hitelbe vett!
Szóval én ezt így látom, még ha flipiusz-nak ez nem is tetszik. -
7. brekibácsi 2012. augusztus 9. 09:50
Az a baj a magyarsággal, hogy olyan egyedekből (is) áll, mint 4. hontalan. Osztja itt a nagy okosságot, hogy Európa gyarmata vagyunk. Mintha a bajainkért mások lennének a felelősek.
Például a hollandok 100 ezer hektár termőföldön négyszer akkora értéket állítanak elő, mint a magyarok 5 millió hektáron. Lehet, hogy ők ügyesen dolgoznak, és vonulnak a parlament elé traktorral. Ez a "gyarmat" kifejezés arra való, hogy nincs mit tenni, nem tehetünk semmit, velünk mindíg kib@sznak. Viktor is megmondta: ázsiaiak vagyunk. -
6. flipiusz 2012. augusztus 8. 21:46
ocfrodo: ne gyökérkedj
-
5. rendőrbendőr 2012. augusztus 8. 19:41
Amikor még kisfiú voltam /de régen volt/nem értettem mi az az "uzsora"!
Megkérdeztem a nagyapámat,aki kiselőadást tartott nekem,de a mondanivalójának ez volt a lényege:
Kisfiam az az uzsora,amikor a Kohn eltér a magyar szokásjogtól és 6 % feletti kamatra ad hitelt!Elmondta,hogy máskor/azaz a normális "időkben" a 6 % volt a plafon.Aki afelett adott hitelt azt vagy meglincselték,vagy becsukták!
Ezért nem is volt nagyon uzsora,még a kis bankok is busásan megéltek.
Akkor még nem tudtam hogy ki az a Kohn,most már tudom! -
4. hontalan 2012. augusztus 8. 17:08
3. ocfrodo: Nem is kérte senki hogy fizesd ki,ha nyitott szemmel jársz ,olvashatod az interneten, a bankoknak az árfolyam különbözet 750 milliárd forint nyereséget hozott. Nyereséget a különbözet,ehhez adjuk még hozzá a kamat nyereséget,no itt van a kutya elásva.Szabadon uzsoráznak a bankok.Ha itt demokrácia lenne ,és nem kommunista bíróságok,az árfolyam különbözetnek 0-nak kellene lenni ,nem 750 milliárd nyereségnek.Nem álmodunk demokráciát mert tudjuk, a nyugat gyarmata vagyunk,-József Attila szavaival...."Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,se bölcsőm, se szemfedőm." Már azt is eladták.))
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Pilisi Gábor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Dúzsi Tamás | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





