Vonzó a polgármesteri szék: kilenc jelölt a kis faluban!
Mik ezek?
XBartos Georgina, a Tolna Megyei Területi Választási Iroda vezetője elmondta, hogy a Fidesz-KDNP és az MSZP már korábban leadta a megfelelő mennyiségű ajánlószelvényt, így az már korábban eldőlt, hogy ezek a pártok indíthatnak megyei listát. Tegnap pedig a Jobbik is jelentkezett, így ma reggel ezt a pártot is felveszik a nyilvántartásba. Vagyis az október 3-i választásokon a három szervezet jelöltjei között dől el, hogy ki kerül be a megyei közgyűlésbe.
Tolna megye tizenegy városa közül Dombóváron és Bátaszéken négyen-négyen, Szekszárdon, Bonyhádon, Dunaföldváron, Pakson és Simontornyán és hárman indulnak a polgármesteri tisztségért, Gyönkön, Nagymányokon, Tamásiban és Tolnán pedig ketten gyűjtötték össze a kellő számú kopogtató cédulát. A legtöbben a megyében Tolnanémediben szállnak harcba, ott összesen kilenc jelölt közül választhatnak a szavazók.
Pusztahencsén és Iregszemcsén hét, Dalmandon hat jelölt van. Csupán egyetlen indulóval 16 településen kell számolni: Bogyiszlón, Bölcskén, Decsen, Diósberényben, Dúzson, Györkönyben, Kajdacson, Kisdorogon, Lápafőn, Szakadáton, Szakcson, Szárazdon, Tengelicen, Varsádon, Váralján és Závodon.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. TEOL.hu 2010. szeptember 5. 15:07
Tisztelt anyádbogár! Köszönjük kedves hangvételű hozzászólását. Valóban igaza van, Tolna megyének tizenegy városa van. Nem szeretném megvédeni a kollégát, hiszen itt valóban hibázott, ugyanakkor az vesse rá az első követ, aki még nem hibázott életében. Amúgy örülünk, hogy tízezer társával egyetemben a TEOL.hu-t olvassa, tegyen így a jövőben is. Jó egészséget kívánunk! Üdv, a szerkesztő
-
1. anyádbogár 2010. szeptember 5. 07:21
Tisztelt H.E.!
Tolna megye "kilenc" városából Dombóvár és Bátaszék kimaradt. Körülbelül ennyire megbízhatóak az újságírók?! Csak egy kis utánajárást igényelne a dolog, nekem fél percembe került: http://hu.wikipedia.org/wiki/Tolna_megye
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









