Fazekasaival nyert a régész
Mik ezek?
XArató, Asztalos, Bodnár, Csikós, Csordás, Fazekas. Így, nagybetűvel írva nemcsak foglalkozások, hanem vezetéknevek is a felsorolt szavak. Dr. Vizi Márta régész-muzeológus számára a legutóbbi, azaz a fazekas bír kiváltképp jelentőséggel: a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeum munkatársa ugyanis a közelmúltban erről a mesterségről írt első díjjal jutalmazott értekezést.
- Az Anyanyelvápolók Szövetsége a kulturális minisztériummal közösen hirdette meg a Régi magyar mesterségek családneveink tükrében című pályázatát - tudtuk meg a nyertestől.
- Nemcsak a foglalkozásokról szóló tudnivalók megjelenítése számított fontos szempontnak, hanem magyar nyelv értékeinek feltárása, megóvása és gyarapítása is, természetesen a pályamunka adta eszközökkel.
Úgy gondoltam, hogy miután hivatásomból adódóan sokat foglalkoztam és foglalkozom régi korok fazekasságával, érdemes lenne bemutatnom ezt a területet, illetve egy szeletét. A felhívásra egyébként százhuszonöten jelentkeztek, nemcsak Magyarországról, hanem a határokon túlról is.
Dr. Vizi Márta az oklevéllel. Az elismerés mellé háromszázezer forint pályadíj is járt Fotó: G. K.
Az én fazekasaim. Egy régész kalandozásai mesterek, műhelyek és termékek között. Ezt a címet viselte dr. Vizi Márta negyven oldalas tanulmánya. Az időben több száz évet átfogó pályaműben egyaránt felmutatta a Decs melletti, ma már nem létező Ete mezőváros XV-XVI. századi kerámiáit, valamint Ozora XVIII-XIX. századi fazekas céhének termékeit.
Mondandóját nem korlátozta kizárólag a leletekre, használati tárgyakra, hanem széles kitekintés mellett adott érzékletes képet a megmunkálás módszereiről, az eszközökről, de még a kereskedelmi kapcsolatokról is. Ahol lehetett - ez esetben Ozoráról van szó - írásbeli forrásokat is felkutatott és idézett. Tette mindezt ízes magyarsággal, nyelvi igényességgel. Nem véletlen, hogy értékekeléskor ezt külön is hangsúlyozta Grétsy László nyelvészprofesszor, aki személyesen adta át az oklevelet a szekszárdi nyertesnek.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









