Hajnalka színre viszi a szorgalmát
Mik ezek?
X – Most Illyés Gyula mellett döntöttem, az ő költeményeit is nagyon szeretem! – mutatott a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium könyvtárában lévő gyűjteményre Kató Hajnalka.
A választott olvasmánnyal a kezében mesélte el az intézmény ifjú tehetsége, hogy általános iskola 7. osztályában kötött szorosabb barátságot az irodalommal. Azóta rendszeresen jár szavaló és prózamondó megmérettetésekre. Szorgalmát az eredményei is tükrözik: számos versenyen állhatott már fel a dobogó valamelyik fokára.
Kató Hajnalka a nemzetközi VersFesztiválon elnyert Kaleidoszkóp-díjra a legbüszkébb Fotó: Kiss A.
Legutóbb a Varró Jánosról elnevezett kecskeméti tudáspróbán mutatta meg felkészültségét: első helyezett lett. Akárcsak a fővárosban tartott három napos Kaleidoszkóp Nemzetközi VersFesztiválon. A Vajdaságból érkezett lány ezt tartja eddigi legjobb eredményének.
– Fantasztikus érzés volt meghallani a nevemet a díjátadón – elevenítette fel az eseményeket. – Először a különdíjakat osztották ki. Kissé elszontyolodtam, mert nem szerepeltem a felsorolásban, de a győzelemért járó őszinte elismerés a zsűritől mindenért kárpótolt.
Nem bíztam a dobogós helyek valamelyikében, csak titkon reméltem a jó eredményt – fűzte hozzá a végzős gimnazista. Azt is megosztotta velünk, hogy mély benyomást tettek rá Bencze Ilona színésznő bíztató szavai, aki a bíráló bizottság egyik tagja volt. Már csak azért is, mert Hajnalka a színjátszás felé is kacsintgat.
Az érettségi után a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szeretné folytatni tanulmányait. Lelkesen készül a jövőbeli megpróbáltatásokra: a bonyhádi amatőr színjátszó csoport, a XXI. Művészeti Műhely tagjaként. – Bizonyos szempontból megnyugvást jelent, hogy nem a felvételinél kell először a reflektorok fényeiben állnom, addig szert tehetek némi rutinra – elmélkedett a lány.
– Ennek elsajátításában nagy segítségemre van Franyó Róbert, a csoport vezetője. Legutóbb egy monodrámát vettünk elő, amelyben magamra vagyok utalva, nincs kibe „kapaszkodnom”. De pontosan ettől érdekes és jelent kihívást számomra – ecsetelte Hajnalka.
A tanároktól kapott támogatás mellett a családjától és a diáktársaitól is érkeztek felé elismerő szavak, ami elmondása szerint sokat segít neki a felkészülésben. Mint mesélte, az osztálytársa, Táibl Eszter is otthonosan mozog a színjátszásban, ebből adódóan sok időt töltenek együtt. Erőt kölcsönöz számára, amikor egy-egy darab előadásán ismerős tekinteteket fedez fel a nézőtéren, nagyon sokat számít neki a kortársak bíztatása.
Hajnalka azt is elmondta, most a sikeres érettségi és a felvételi a legfontosabb számára. Előtte azonban a Mészöly Miklós vers- és prózamondó versenyen is megméreti magát.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









