„Nem szabad túlharsogni a fát”
Mik ezek?
X„Nem szabad túlharsogni a fát” – vallja dr. Bánszky Pál gondolatát Sipos Gábor bátaszéki fafaragó. Hogy így volt-e ezzel már akkor is, amikor Veres Géza tanár úr barkács szakkörén ismerkedni kezdett a famunkával, nem tudni, ám az egészen bizonyos, hogy megérte minden tanítás.
Mielőtt bárki is irányíthatta volna a sakkbábukat, ők diktáltak. Készítőjük, Sipos Gábor ugyanis azt mondja, a fa már megmunkálás előtt tudja, mit akar Fotó: Kiss Albert
Sipos Gábor 12 évesen hurkapálca doboz készítéssel kezdte az alkotást a már említett iskolai foglalkozáson, idén januárban pedig, immár 40 éves fejjel megnyílt első önálló kiállítása a Keresztély Gyula Városi Könyvtárban. Itt ugyan egyetlen hurkapálca doboz sem volt látható, ám első munkái közül néhány mégis helyet kapott, míves sulykolók és egy tükrös ékszerdoboz. Az első próbálkozások óta pedig rengeteg más használati és dísztárgy – például bölcső, sakkfigurák, fűszertartó – öltött formát a fafaragó kezei között.
Persze ehhez jócskán köze van az időközben megszerzett asztalos végzettségnek is. De Sipos Gábornak van emellett restaurátori képzettsége is, és egy időben a népművészeti alkotótáboroknak is rendszeres résztvevője volt.
Zsűriztetni azonban nem viszi a munkáit, hiszen nincs egyetlen irányzat, amely meghatározná az alkotásait, inkább a saját elképzeléseit igyekszik megvalósítani, és ehhez az őt ért hatásokat mind-mind felhasználja. Sokat bújt a témában könyveket, munkáin érezni a táborokban megtanultak és restaurátorként is számos forma, motívum megült a gondolataiban és jelent meg alkotásaiban. A saját elképzelést azonban gyakran felülírja a fa. A fát pedig tisztelni kell, mert az még a megmunkálás előtt tudja, hogy mit akar.
Sipos Gábor szavaiból kitűnik, hogy erős érzelmi szálak kötik az alkotásaihoz, és ezt ő sem tagadja. Ennek ellenére sokat elajándékozott már közülük, van amit el is adott, de azért mégis csak nehezen válik meg tőlük. Kedvence egy vadcseresznyefából készült szimbolikus virág. És bár úgy véli, a fafaragó szenvedélyből nem lehet megélni, a kiállítás hatására vitathatatlanul megnőtt munkái iránt az érdeklődés.
TEOL szavazás: Ön szabadidejében szokott bárkácsolni, kézműveskedni?
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szavazás eredmény
Ön szabadidejében szokott bárkácsolni, kézműveskedni?
- 1. Barkácsolni szoktam 33.34%
- 2. Kézműveskedni szoktam 16.67%
- 3. Egyiket sem 50%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. Hegyháti 2012. január 29. 11:28
A kép alapján is el tudom képzelni, milyen nagyszerű alkotásai vannak ennek az embernek.
A fa a legnemesebb anyag, ami éltében is, holtában is melegséget áraszt.
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









