A védekezésükben bíznak
Mik ezek?
XSzerdán a Dunaújvárosi REK legyőzte az Alcoa FKC-t (31–30), így az UKSE Szekszárdnak nagyon nehéz dolga van, ha pontszámban utol akarja érni a Fejér megyei csapatot. Pénteken egy erős alakulatot fogadnak Jenőfiék: a bajnoki tabella ötödik helyén álló Érd látogat a Szekszárdra.
A vendégeknek nem mindegy, hogy milyen eredményt érnek el a tolnai megyeszékhelyen, hiszen egy győzelemmel felléphetnek a felső házba.
Szabó Edina csapata remekül szerepel a 2012-es esztendőben: a Győr ellen búcsú a kupától, a Ferencváros legyőzte (34–25) őket a bajnokságban, de ezeket leszámítva négy meccset nyertek januárban.
Az Érd abszolút fölényét mutatja párharc, az UKSE legutóbb még 2008-ban az NB I/B-ben tudott pontokat szerezni a Pest megyei „óriásfalu” gárdájától. A két akkori csapatból csak Fauszt Éva és Kurucz Annamária, illetve Balogh Bea és Pádár Margit maradt meg hírmondónak.
– A mérkőzés egyértelmű esélyese az Érd. Az eredményeiknek köszönhetően nagyon magabiztosnak tűnnek az érdi játékosok. Az összecsapáson végig koncentrálnunk kell, hiszen hosszú a kispadjuk, minden poszton két azonos képességű kézilabdázót tud pályára küldeni Szabó Edina – mondta Kovács Jenő, az UKSE edzője.
A vendégek keretében több, a válogatottnál is számításba vett játékost találunk. Két remek kapusa van a csapatnak; középen pedig a Szekeres Klára-Kisfaludy Anett-Sara Vukcsevics hármas alkot áttörhetetlen falat. Kovács Jenő valószínűleg a klasszikus palesztin megnyitást választja, több kilónyi TNT-t erősít játékosai testére, s „jó szerencsét” felkiáltással küldi pályára őket.
– A Siófok KC ellen (25–23) főleg nyitottat védekeztek Tóth Tímeáék. A középső védők mélységben is fellépnek – válaszolta a szakvezető. – Megbeszéltük, hogy az üres területekre történő befutásokkal lehet keresni valónk – a mérkőzésen derül ki, hogy mit tudnak megvalósítani játékosaim a begyakorlott taktikai elemekből. Csak a Békéscsaba és Fehérvár ellen mutatott masszív, egységes védekezésünkkel tudjuk megnehezíteni az érdiek dolgát.
Női NB I 17. forduló. UKSE Szekszárd–ÉTV-Érdi VSE: városi sportcsarnok, 18 óra: Játékvezetők: Hargitai, Markó.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. norbert999 2012. február 3. 20:15
Ha valaki nem tudná:
23:29 lett a vége.
Én csak annyit, hogy kettős emberelőnyben sem tudtunk gólt lőni...
Hajrá UKSE! -
1. +abi.. 2012. február 3. 09:50
A komlói bányászokat meg "allah akbar" felkiáltással kellene leküldeni a bányába...
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









