A vigaszágról a dobogóra
Mik ezek?
XRészvételi rekordot hozott az idei Atom-kupa, 471 dzsúdóst szólítottak tatamira a paksi sportcsarnokban, a magyarok közül a junior vb-bronzérmes, ifjúsági vb-ezüstérmes, ifjúsági olimpiai bronzérmes Tóth Krisztián (81 kilogramm) szerepelt a legjobban.
A KSI reménysége szlovén, német és holland riválisának legyőzése után a negyeddöntőben Köller Milán, az elődöntőben pedig Heim Péter ellen győzött, majd a döntőben az olasz Mirandát verte ipponnal, így a dobogó legfelső fokára állhatott. A harmadik helyen a már említett két magyar versenyző, Heim Péter (KSI SE) és Köller Milán (Bajai JC) osztozott.
A 90 kilogrammosok küzdelmeit is éremeséllyel várták a szakvezetők, a korosztályos junior-világbajnoki bronzérmes Vér Gábor (Honvéd-Kipex) igyekezett megfelelni az elvárásoknak, egy-egy olasz és moldovai, majd két szerb judós legyőzésével jutott be a döntőbe, ott azonban alul maradt az idén már második Európa-kupa-győzelmét arató ukrán Retinszkijjel szemben.
Bronzérmet szerzett a 44 kilogrammosok között a hazaiak versenyzője, Pupp Réka, aki vereséggel kezdett, ám a vigaszágon mindhárom mérkőzését ipponnal nyerte, így az Atomerőmű SE sportolója is dobogós lett. A magyarok közül Kaszás András (100 kg, Honvéd-Kipex) az ötödik, Horváth Adrián (90 kg, Atomerőmű SE) és Kónya Viktória (48, Szatymazi SE) pedig a hetedik helyen végzett. Az első versenynapon mind a nyolc súlycsoportban más ország indulója szerezte meg az aranyérmet.
Pupp Réka vereséggel kezdett, de aztán egészen a dobogóig küzdötte fel magát (Fotó: Molnár Gyula)
A második napon Csizovszky Ferenc (55 kg, Judo SZK) négy győzelemmel és egy vereséggel bronzérmet szerzett, akárcsak a 66 kilogrammban Végvári Martin (Bajai JC), akinek eggyel több győzelemre volt szüksége a dobogó eléréséhez. A zárónapon a mieink közül Mihovics Szabina (63, Nagykanizsai TE 1866) a hetedik helyen zárt.
– Nagyon erős volt a mezőny. Két súlycsoportban, a 66 és a 73 kilogrammban is 60-70 induló volt. Pupp és Horváth eredményének természetesen nagyon örülünk, a többiekben most nem volt több – értékelte a hazai versenyzőket Keszthelyi László, az Atomerőmű SE edzője. – Az ASE szakosztálya zökkenőmentes versenyt rendezett. Fennakadás nélkül zajlottak a küzdelmek a két nap során.
Horváth Adrián (fehér ruhában) ötödik helyen végzett
A szervezők a technikát is igénybe vették, hiszen a kétes eseteknél videó bíró segítette a döntnökök munkáját, a nézők és a versenyzők folyamatos tájékoztatását pedig LCD tévékkel oldották meg.
– A nemzetközi ellenőr sem jelzett semmilyen problémát. Nem volt botrány, reklamáció a versenyünkön. A nagyobb sérülések elkerülték a résztvevőket. A boka illetve vállsérülések olyanok a dzsúdóban, mint a fociban a húzódás – mondta a paksi dzsúdósok szakveeztője.
A 26. Atom Kupa eredményei. Férfiak, 55 kg: 1. Dmytro Atanov (ukrán), 2. Borislav Yanakov (bolgár), 3. Alexandra Ferarin (román). 60 kg: 1. Eugenin Vreme (mda), 2. Steffen Hoffmann (német), 3. Kevin Schuchardt (német). 66 kg: 1. Tal Flicker (izraeli), 2. Niv Dar (izraeli), 3. Végvári Martin (). 73 kg: 1. Massimiliano Carollo (olasz), 2. Tomer Zakheim (izraeli), 3. Christian Hellinger (német). 81 kg: 1. Tóth Krisztián, 2. Fabio Miranda (), 3. Milan Koller. 90 kg: 1. Stanislav Retynskyy (ukrán), 2. Vér Gábor, 3. Mateja Glusac (szerb). 100 kg: 1. Gabor Geiger (osztrák), 2. +100 kg: 1. Daniel Natea (román), 2.
Nők, 44 kg: 1. Julijana Savic (szerb), 2. Irina Mora Hernandez (német), 3. Sara Maria Romano (olasz) és Pupp Réka. 48 kg: 1. Giuliana Mongiello (olasz), 2. Ebru Sahin (török), 3. Odetta Giuffrida (olasz). 52 kg: 1. THeresa Stoll (német), 2. Cheyenne Bieuz (svájci), 3. Greta Poser (olasz). 57 kg: 1. Nora Gjakova (albán), 2. Sahne Verhagen (holland), 3. Ana Kokeza (horvát). 63 kg: 1. Busra Katipoglu (török), 2. Kathrin Unterwurzacher (osztrák), 3. Margriet Bergstra (holland). 70 kg: 1. Bernadette Graf (osztrák), 2. Nicoline Alberts (holland), 3. Yarden Meirson (izraeli). 78 kg: 1. Linda Politi (olasz), 2. van Sloten (holland), 3. Valeria Ferrari (olasz). +78 kg: 1. Galyna Tarnasova (ukrán), 2. Yuliya Orazbayeva (kazah), 3. Ivana Sutalo (horvát).
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









