Az élvonalra erősít az UKSE: öt-hat játékos érkezhet
Mik ezek?
X
Fauszt Éva (sárgában) és a szekszárdi lányok lélekben már az NB I-re készülnek (Fotó: Kiss Albert)
A tavalyihoz kísértetiesen hasonló helyzetben van idén is az UKSE Szekszárd NB I/B-s női kézilabda-csapata. 2009-ben az ötödik helyen fejezte be a bajnokságot Kovács Jenő edző csapata, s július elején még nem lehetett tudni, hogy melyik élvonalbeli együttes fog megfelelni a versenykiírás szigorú kritériumainak. Egy röpke pillanatig felcsillant az élvonalbeli szereplés lehetősége, végül a második Veszprém Beton KC és a negyedik helyen záró Siófok léphetett egy osztállyal feljebb.
Most annyival tisztább a helyzet, hogy a két NB I-ből kieső egylet (Hunnia KSK, Kiskunhalasi NKSE) és az anyagi összeomlást jelentő ASA-Consolis Hódmezővásárhelyi NKC biztosan nem vállalja az élvonalbeli szereplést. Az NB I/B két bajnoka, az ÉTV-Érdi VSE és a Bugyi SE-Újbuda már kinyilatkoztatta, hogy indul a legmagasabb osztályban.
– A Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége egy külön határozatban rendelkezik a nevezés feltételeiről és a besorolásról.
Az első pont alapján az UKSE dobogós helyezése indifferens, hiszen ebben az esetben csak egy első hely jelentett volna automatikusan indulási jogot az élvonalba. Második esetben – amiről a zuhanyhíradó is szólt – együttműködési megállapodást kötött volna a hódmezővásárhelyi és a szekszárdi klub. A kiírás 6. bekezdése részletezi a tartozásokra, tagdíjakra és a 35 millió forintos bankgaranciára vonatkozó nevezési feltételeket. Az UKSE-nek készfizető kezességet kellett volna vállalnia a HNKC több millió forintos tartozásának kiegyenlítésére is – tájékoztatta honlapunkat Varga Jenő, az UKSE ügyvezetője.
Harmadsorban a legjobb kiesőnek, a Kiskunhalasnak ajánlaná fel a jogot az MKSZ elnöksége. Nagy István, a halasi klub szakosztályvezetője a szekszárdi vezetőknek azt a tájékoztatást adta, hogy az NB I/B-re készülnek.
A negyedik passzus szerint – ami a leginkább érdekelheti az UKSE-t – a feljutó helyekhez legközelebb álló csapatot, a Hunniát kérheti fel a szövetség. Az anyagi krach miatt ez nagy valószínűséggel nem jöhet szóba, a Keleten második Hajdúnánás is jelezte, hogy nem él a lehetőséggel.
A sportvezető elmondta, hogy az MKSZ-protokoll szerint a június 30-án lejáró nevezési határidő adhat választ arra, hogy jövőre melyik pontvadászatban találkozhatunk az UKSE-vel. Egy esetben viszont előbb is felszállhat a fehér füst: a HNKC bejelenti hogy nem indul az élvonalban. Ekkor összeül egy öt tagú bizottság, hogy döntsön.
Bármi lesz a huzavona vége, a szekszárdiak nemcsak lélekben, hanem a valóságban is az élvonalra készülnek. A TEOL.hu információi szerint három játékosnak – köztük egy kapusnak – már csak az aláírása hiányzik a szerződéséről, másik három játékos pedig csak a mindent eldöntő verdiktre vár. A beállós poszt kivételével minden belső pozícióba érkezhet új játékos a felkészülést július 13-án, Jenő napján kezdő csapatnál…
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









