Csirzó egyedül a pécsiek ellen
Mik ezek?
XA hétvégén 31. alkalommal rendezi meg a Szekszárdi Vízmű SE, Szekszárd MJV Polgármesteri Hivatala, a Tolna Megyei Úszó Szövetség és a Szekszárdi Vízmű Kft. közösen a Sipos Márton Nemzetközi Úszó Emlékversenyt.
Az 1980 óta minden évben megrendezett viadalon a gyermekek mellett komoly eredményeket elérő úszók és edzők – voltak közöttük olimpiai bajnokok is – tisztelték meg a versenyt.
Az első verseny óta minden évben általában 15-18 csapat 180-220 versenyzője látogatja a jó hangulatú, kiválóan díjazott versenyt. A létszámcsökkenésnek két fő oka van: egyrészt a szekszárdi 33 méteres sátortetős létesítmény nem alkalmas ranglista versenyek lebonyolítására, másrészt egyre kevesebb a felnőtt és ifjúsági korú versenyző.
Az idei évben már jelezte részvételét a külföldiek közül a Trnava, a Kikinda, az Ada és a Zombor csapata. A hazai klubok közül az olimpikonokat is felvonultató Pécsi Városi Sportegyesület, a Pécsi ANK, a Dunaújváros és a Siófok ígérte nagyobb létszámmal a részvételét.
Megyénkből a Dombóvári Sportiskola, a Bonyhádi Perczel DSE, a Bonyhádi USE és a Szekszárdi Vízmű SE csapatai indulnak. A verseny kiemelkedő versenyszáma a Sipos Márton emlékére kiírt 100 méteres férfi mellúszás, amelynek védője Bodor Richárd a Pécsi Városi Sportegyesület versenyzője.
A magyar mezőny második legjobbjának tartott Bodor tavaly simán, mintegy 6 másodperces előnnyel győzött. Az Eb-bronzérmes úszó két klubtársa, Somogyi Bence és Meilinger Csanád előtt csapott a célba.
A számban mindig is jellemző volt a pécsi úszók fölénye, hiszen a 2003 és 2007 között terjedő időszakban Financsek Gábor zsinórban ötször tudott nyerni ebben a számban.
A szekszárdi Gyurkó László – aki három egymást követő évben, 2006-ban, majd 2007-ben és 2008-ban is megnyerte az összetett pontversenyt – távollétében a Vízmű SE korosztályos bajnoka, Csirzó Ádám lehet az, aki a mellúszó számokban jó szerepléssel örvendeztetheti meg a nézőket.
A szombaton 15 órakor kezdődő verseny első számával, a 200 méteres női gyorsúszással Monostori Pálra, a Szekszárdi Vízmű SE 2003-ban tragikusan elhunyt vezetőedzőjére emlékeznek a szervezők. (Ezt a számot tavaly a szlovák Monika Puchla nyerte.)
Majd következnek a 100 m férfi gyors futamai. Vasárnap 9-kor szólítják rajthoz az első futam indulóit, a harmadik szám lesz a legnagyobb érdeklődéssel várt férfi 100 mell.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









