Félóra alatt kivégezte a Paksot a Haladás
Mik ezek?
X
Heffler Tibor (16-os mezben) és a többi paksi képtelen volt megállítani Halmosi Péteréket (Fotó: Vas Népe/Szendi Péter)
Haladás Sopron Bank–MVM Paks 5–0 (3–0). Szombathely, 5000 néző. V: Becséri D. Haladás: Rózsa– Schimmer (Búrány, 50.), Guzmics, Korolovszky, Tóth P. (Ugrai, 69.)– Nagy D., Rajos, Nagy I G., Iszlai, Halmosi– Radó (Kulcsár K., 75.). Vezetőedző: Artner Tamás. Paks: Csernyánszki– Heffler T., Éger, Fiola, Szabó J. (Báló, 31.)– Bartha, Sifter, Szatmári L. (Gévay, 31.), Vayer– Böde D., Hrepka (Csehi T., 65.). Vezetőedző: Kis Károly.
Ez volt az a meccs, amelyen semmi sem jött össze a paksiaknak. A Hali nagyon jól kezdett, és még tíz perc sem telt el, máris két góllal vezetett. Aztán alig félóra játék után a harmadikat is bevágták a hazaiak. Kis Károly kettős cserével igyekezett frissíteni, de az élet átírta a tervet: Fiola piros lapja után szinte reménytelen helyzetbe került az atomcsapat. A Haladás a második félidőben már nem erőltette a góllövést, de a hajrában kettőt még így is bevágtak a nagy fölényben játszó vasiak. A Paks NB I-es története legsúlyosabb vereségét szenvedte el.
Gólszerzők: Csernyánszki (öngól) a 4., Nagy I G. a 9., Iszlai (11-esből) a 27., Ugrai a 82., Kulcsár K. a 90. percben. Kiállítva: Fiola (második sárga lap után) a 37. percben.
A bajnoki tabelláért kattintson ide!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. Bkir50 2012. május 6. 21:11
Látom többször fél óra alatt sem sikerült kijavítani, hogy a félóra az legföljebb műsorok címeként állja meg a helyét, de a harminc perces időtartam, az fél óra.
-
1. Bkir50 2012. május 5. 21:19
Félóra alatt, vagy fél óra alatt?
Legyenek szívesek javítani a magyarbarátabb megjelenés érdekében!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Pilisi Gábor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Dúzsi Tamás | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





