Hajszálon múlt a szekszárdiak dobogója
Mik ezek?
XA tizedikről a negyedik helyre. Ekkora utat tett meg a szekszárdi futballcsapat az NB III-as focibajnokságban. Kvanduk János együttese a 2010/11-es szezonhoz képest hat helyet javított, sőt kis szerencsével érmet is szerezhetett volna. Az utolsó tizenegy fordulót veretlenül tudta le a megyeszékhely klubja (7 győzelem és 4 döntetlen volt a mérlege), amely legutóbb márciusban volt kénytelen vesztesen elhagyni a pályát – a Pécs nyert 1-0-ra Szekszárdon).
Rompos József (piros mezben) a Bölcske legeredményesebb góllövője volt a maga 15 találatával (Fotó: Kiss Albert)
A bronzérem (vagy akár az ezüst) olyan meccseken úszott el, mint például a Bátaszék elleni hazai zakó (0-1). Az UFC-nek az ősz vége és a tavasz eleje nem sikerült: a 2011-es év utolsó három meccsén csupán egy pontot szereztek Pulczék, és a tavasz első három meccséből is csak egyet nyertek meg.
Aggodalomra azonban így sincs ok, a kitűzött célok megvalósultak, sok fiatal beépült a gárdába, amely azzal is büszkélkedhet, hogy az egész mezőny legkevesebb gólját (18) kapta, és az 55 rúgott góljánál is csak a bajnok Kaposvár (60) és a második Pécs (62) szerzett többet. A szezon legnagyobb győzelmét Szentlőrincen aratta a csapat, amely a sokszoros bajnokot idegenben verte 3-0-ra!
A Szekszárddal ellentétes utat járt be a Dombóvári FC-Rutin, amely tavaly még hatodik volt, idén pedig egészen az utolsó fordulókig izgulhatott a bentmaradás miatt. Hiába cseréltek kétszer is edzőt a Rutinnál (a gárda Reith Róberttel kezdte a szezont, majd érkezett Óbert Béla, végül pedig Tóth II Józseffel menekült meg), egyikük sem tudott csodát tenni.
Pedig a csapat kerete nagyon jó – igaz, sérülések azért akadályozták a munkát -, és a vezetés is sokkal többet várt Váraiéktól. A DFC-nek azért így is akadtak emlékezetes pillanatai: a Szentlőrinc 1-0-s legyőzése szép eredmény, de a Nagyatád elleni 2-0-s sikerre is büszkék lehetnek. Ugyanakkor akadtak kínos vereségekre, a Szekszárd elleni hazai 0-5-re, vagy a csont nélkül kieső Mohácstól elszenvedett dupla zakóra nincs magyarázat.
A Bölcske tulajdonképpen „szinten maradt”, hiszen tavaly és most is a nyolcadik helyen zárt. Buzás Attila ennek ellenére csalódott, mert ebben a szezonban sokkal több volt – talán még egy dobogó is. Az a csapat, amelyik képes megverni a Nagyatádot (5-1), a Szekszárdot (2-0), a Pécset (2-0), és a bajnok Kaposvártól is pontot rabol (2-2), tényleg többre hivatott. Ez esetben azonban nem férnek bele olyan zakók, mint a Nagybajom elleni (2-4), de a Komlótól (1-2) és a Siófoktól (0-1) sem szabad hazai pályán kikapni.
A Bonyhád VLC-nél is keserű szájízzel tekintenek vissza a szezonra. Kniesz Mátyás ugyan bejött hetediknek (a tavalyi 11. hely után ez előrelépés), de még ennél is jobb eredményt érhetett volna el. A BVLC igazi „kétarcú” csapat volt. Máté Norberték képesek voltak kikapni 5-0-ra a Szekszárdtól, majd 4-0-ra a Pécstől, aztán pedig a következő fordulóban megverték idegenben a Kaposvárt (2-1), és „kitömték” otthon a Siófokot (4-1).
A Bátaszék „átszállójegyet” váltott. A csapat igazán egyetlen pillanatra sem tudta igazolni, hogy NB III-ba való. Az őszt a tizenkettedik, a szezont a tizenharmadik helyen fejezte be. Egész tavasszal csupán két győzelemre futotta az erejükből Kurucsai Kornél tanítványainak. Kiss Jánoshoz (aki a 10. fordulóban a Nagyatád elleni hazai 0-3 után távozott) hasonlóan a játékos-edző sem tudott csodát tenni. A klub alapításának 100. évfordulóját illett volna szebben (nem kieséssel) ünnepelni...
Az NB III-as Tolna megyei góllövőlista
Az élcsoport, 17 gólos: Horváth Péter (Szekszárd), 15 gólos: Rompos József (Bölcske), 9 gólos: Fejes Péter (Szekszárd), Márk Attila (Bonyhád), 8 gólos: Szili István (Bölcske), 7 gólos: Hencz Balázs (Szekszárd), Botos Tamás (Bátaszék), 6 gólos: Bán Csaba (Dombóvár), Jaksa Péter (Bölcske), Deli Dániel (Bonyhád), Máté Róbert (Bonyhád), Mondovics Dávid (Bonyhád).
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bognár Jenő | Csőszné Kacz Edit | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Dúzsi Tamás | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!





