Kevés okuk volt az örömre
Mik ezek?
X– Milyen elképzelésekkel látott munkának, milyen célokat tűztek ki év elején, és ebből mi valósult meg?
– A távozók mellett többen érkeztek is a csapathoz nyáron, és úgy tűnt ezzel erősödött a keretünk. A bajnokság előtt így a nyolcadik hely megszerzését tűztük ki célul magunk elé – nyilatkozta Kniesz Mátyás edző. – Sajnos nem sikerült teljesítenünk, sem a táblázaton elfoglalt helyezésünkkel, sem a mutatott játékunkkal nem vagyok elégedett.
Tálas Zoltán (elöl) és a bonyhádiak hullámvasúton ültek az őszi szezonban (Fotó: Kiss Albert)
– Hogy látta csapata őszi teljesítményét, melyek voltak a jobb, illetve a gyengébb találkozók?
– Nem kezdtünk rosszul: Balatonlellén elért döntetlen (1–1) és hazai pályán a Barcs legyőzése (3–0) szép telejesítmény volt. Aztán jött a Nagyatád elleni vereség (0–3), ami igencsak mellbevágott bennünket. A védekezésünkkel nagyon sok problémánk volt, de aztán sikerült felállnunk. A mélypont a hetedik fordulóban érkezett, a Komló elleni találkozó (0–4) teljes csőd volt számunkra. Rengeteg hibával játszottunk. Ezt követően újabb két vereség következett: egyik a Pécs elleni (2–5), ami ugyan benne volt a pakliban, de mióta Bonyhádon edzősködöm még nem fordult elő, hogy öt gólt kapjunk egy találkozón. A bajnokság felénél óriási hullámvölgybe került a csapat. Szerencse, hogy a Mohácsot fogadtuk és ki tudunk mászni belőle. Ezután következett a Bölcske elleni megyei rangadó (2–2), melyen a szezon egyik legjobb idegenbeli játékát produkáltuk. A zárás legalább szép lett: a Nagybajom ellen (4–1) sok hibát követtünk el, de szerencsére az évet győzelemmel tudtuk zárni.
– A játékosok közül egyénileg kik teljesítettek jól, illetve akadtak-e olyanok akik csalódást okoztak?
– Mindent elmond az idei teljesítményünkről, hogy senkit nem tudok kiemelni. Tavaly többen is húzóemberek tudtak lenni, de idén csupán közepes teljesítmények akadtak. Legalább hat-hét embernek kell kiemelkedően teljesítenie, hogy meccseket tudjunk nyerni. Nem tudom a gyengébb szereplésünk okát, még nekem is meg kell fejtenem.
A Bonyhád telejsítménye a számok tükrében
A Bonyhád VLC összesen: 10. helyezés, 14 mérkőzés, 5 győzelem, 2 döntetlen, 7 vereség, 19 lőtt gól, 29 kapott gól, 17 pont. Hazai pályán: 7 mérkőzés, 4 győzelem, 0 döntetlen, 3 vereség, 12 pont. Idegenben: 7 mérkőzés, 1 győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség, 5pont. A házi góllövőlista állása, 6 gólos: Márk Attila. 4 gólos: Mondovics Dávid. 3 gólos: Tálas Zoltán. 2 gólos: Fekete Krisztián, Sebestyén Norbert. 1 gólos: Hoós Dávid, Czinkon Szabolcs.
– Most a tizedik helyen állnak, mit vár a tavasztól?
– Mindenképpen megpróbáljuk kijavítani a hibáinkat. Nem volt jellemző a Bonyhádra, hogy ilyen sok gólt kapjon. Ha rápillantunk a statisztikára láthatjuk hogy mindemellett még keveset is rúgtunk. Így tavasszal mind védekezésben, mind támadójátékban erősödnünk kell. Legjobb lenne, ha sérültjeink felgyógyulnának, igazolni nem nagyon tudunk most télen. Kemény felkészülés vár a fiúkra. Igyekszem én is motiválni őket. A felkészülés január 14-én a Váz Bau Kupával indul, első edzőmérkőzésünket pedig az NB I-es Pakssal játszuk majd január 21-én.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









