Messze voltak a bravúrtól
Mik ezek?
XBeszédes volt a mozdulat. Amikor három hete, a tolnai megyeszékhelyen rendezett odavágón Madacki Mirella 3:2-es vereséget szenvedett Pelcmanovától az utolsó egyéni partiban, Sáth Sándor sokatmondóan legyintett egyet. A szekszárdiak szakmai igazgatója tisztában volt vele, hogy nagy esélyt szalasztottak el.
A SZAC 5:5-re végzett a Hodoninnal az elődöntőbe jutásért rendezett párharc első meccsén, pedig könnyedén 6:4-re is lehozhatta volna az összecsapást. Mennyire más lett volna, ha a kedd esti (a találkozó szerdai lapzártánk után ért véget) visszavágónak előnnyel vág neki a Szekszárd, ám most már nem tudjuk meg, hogy ez segített-e volna a szekszárdiakon.
A tényen ez semmit sem változtat: a SZAC simán, 6:2-re kikapott, és így az ötödik helyért játszhat a folytatásban. A hodoniniak szemernyi esélyt sem adtak a vendégeknek, ők magabiztosan kihasználták a hazai pálya előnyét.
A szekszárdiak közül egyedül Tápai Tímeát lehetett dicsérni, ő legalább két egyéni partit nyert, a többiek „nulla” pontot tudtak betenni a közösbe. Talán ha szerencséje van a SZAC-nak, még két siker összejöhetett volna, de ez sem lett volna elég az üdvösséghez.
A győzelemre nem volt esély, így újabb egy évet kell várni arra, hogy a 2007-es KSZL-bronz után ismét éremért játszhasson a szekszárdi egylet.
Klubcsapatok Szuperligája, rájátszás az elődöntőért, 2. mérkőzés: SKST CSAD Hodonin–Szekszárd AC 6:2. A győztesek: Penkavová 3, Pelcmanová, Vachovcová, a Penkavová–Pelcmanová pár, illetve Tápai T. 2.
A Szekszárd az ötödik helyért a Budaörs–Neuhausen (svájci) párharc továbbjutójával mérkőzhet.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









