Nyakas Balázs lett az év legjobb játékvezetője
Mik ezek?
XEzúttal sem maradt el a Tolna megyei játékvezetők hagyományos évnyitó bálja. A bonyhádi Völgység Vendéglőben tartott, jó hangulatú mulatság előtt átadták az előző év legjobbjainak járó különdíjat, de a jubileumot ünneplő sípmesterekről sem feledkeztek el.
Sebestyén Ágostonnak, a megyei JB elnökének nem más segédkezett a díjak átadásában, mint a négy alkalommal is a világ legjobb játékvezetőjének megválasztott Puhl Sándor.
„Mindig örömmel teszek eleget egy-egy ilyen meghívásnak, jó érzés köztetek, megyei játékvezetők között lenni, hiszen nélkületek, ha ti nem dolgoznátok lelkiismeretesen a hátterben, nem tarthatna ott a magyar játékvezetés, ahol ma tart” – emelte ki beszédében Puhl Sándor, utalva egyúttal arra is, hogy Kassai Viktor is egy megyei mérkőzéssel kezdte, s ma már ő a világ egyik legjobb sípmestere.
Az 1994-es vébédöntő bírája Nyakas Balásznak adta át az év legjobb játékvezetőjének járó díjat, a legjobb asszisztens Verbászi Patrik lett, míg a legtöbbet fejlődő játékvezetőnek Farkas Rolandot találta a szakma. Huszonöt éves működésért Makai János és Dárdai Ferenc, húszéves működésért pedig Kiss István kapott elismerést.
Puhl Sándor (balról), Sebestyén Ágoston, Kiss Zoltán, és az év játékvezetőjének választott Nyakas Balázs
Éreth Attila tizenöt éve fújja eredményesen a sípot, kilencen pedig tízéves müködésükért vehettek át emlékserleget. Szigorúan abc-sorrendben: Bese Zoltán, Horváth Tamás, Kardos István, Rákosi Tamás, Stefik Róbert, Szommer Attila, Takács Zoltán, Tamás Lajos és Tinnyei Sándor fogadhatta a JB-elnök gratulációját. Kiosztották a legrangosabb elismerést, a Gabi Géza-díjat is, ezt Sóthy András kapta, aki egy évig otthonában őrizheti a díszes vándorserleget is.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A cikk küldése e-mailben
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









